Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
remek hangját, finom játékát, majd drámai szerepekben való nagyszerűségét ünnepelték. De e dicsőségnek megvolt az árnyékoldala is, amitől egész lénye szerint iszonyodott. Nem titkolta, hogy a színpad körül hiénák ólálkodnak folytonosan, s valósággal bűnszövetkezet támadja a színésznő erkölcsi életét, s aki a sikerre éhes, az a dicsőség csúcsára vám nélkül nem juthat föl. O, ha Szilády László nem vette volna is el feleségül, a színpadtól úgyis megvált volna, mintsem az erkölcsi fertőbe fulladjon bele. A művészetért magáért rajongott, csak a színészek életfelfogását nem bírta. Az is érdekes volt ez asszonyban, hogy annyira kálvinistává lett. Élvezte a mi egyszerű s érthető vallási világunkat. Énekeinkért valósággal rajongott. Sokszor hallottam, amint munkája végzése közben is halk hangon énekelte zsoltárainkat. Az istentiszteletek alkalmával a prédikációt valósággal szívta magába. Amikor pedig úrvacsorázhatott, azt olyan áhítattal végezte, hogy valósággal emelte mindenki áhítatát, aki rátekintett. Nagyszerűen bele tudott illeszkedni a parókia levegőjébe, s bár kedves, előzékeny volt mindenki iránt, de tiszteletet parancsoló volt mégis a magatartása, és soha senki nem vehetett rajta észre egyeden mozdulatot, amit bárki is vágyakozásnak vélhetett volna. Mindenben nagyszerű asszony volt, a tisztesség és jóság megtestesítője, csak az anyagi értékek devalválódtak a szemiben, s nem tudta a pénz értékét. Már az én időmben örökös szegénységgel küzdött, mert örökösen tékozolt. Igaz, hogy azok az esztendők nyomorúságosak voltak, s tartalék erőikből is kifogytak akkorra már; de amikor én káplán gyanánt körükbe érkeztem, akkor már kiáltó szegénység fogadott, mert a jövedelemforrásai is mind elapadtak. Az meglátszott az egész vonalon, hogy a háztartásra nevelést nem kapott, de azért nagy igyekezettel dolgozott, s áldozatosan élt. Neki magának nem kellett még az ízes falat sem, csak ipának s kislányának nyújthasson. Mind a kettő iránt mérhetetlen ragaszkodást érzett, s boldog volt, ha egy-egy ízes falatot nyúj thatott nekik. Menye olyan szeretetben s figyelemben részesítette ipát, hogy annál csak az édesanyja nyújthatott neki többet, s amit tett irányában, azt úgy tette, mintha istentisztelést gyakorolt volna. A parókia élete körül elcsendesedni látszott minden, különösen akkortól kezdve, ahogy 1910-ben tartott képviselőválasztáson dr. Babó Mihály a 48-as programmal megbukott. Ez a párt volt különben is Szilády ellenségeinek a fészke, s így a súlyos vereség után nem volt erejük az egyház belső életébe beleavatkozni. Halas úri asszonyai Nusi nénit még sok ideig idegennek tekintették, s a maguk erkölcsi fölényeskedő ízlésével számon tartották, hogy az „csak színésznő” volt, s nem olyan előkelő, mintha az ismert úri családokból származott volna. De ez nemcsak Halasnak, hanem minden vidéki városnak asszonyainak az életszemlélete volt, akik szigorúan őrködnek származásuk előkelősége fölött, mintha bizony akárki is ellenőrzés alatt tarthatná saját származását. Ezek a nyelvöltögetések azonban már zavart nem okoztak, s ostoba méretke- zések, s affektálások voltak csak, amiket az igazi értelem megmosolygott, s amiről a gyülekezet tömege tudomást sem vett. A halasi parókia csodálatosan zárt világ volt. Kőfal veszi körül a kb. félholdnyi területet, s oda az utcáról senki be nem láthatott. A régi Halasnak a parókia előtt lévő tere volt a piactér s onnan rézsút áthaladva volt az út a parókiaajtótól a templom főbejárati ajtajáig. A térre eső oldalán díszes magas kőkerítés volt, s az oszlopok köze díszes vasrácsozatos. A homlokzati ajtaja is díszes, mint a kastélyokhoz vivő kapuk szoktak lenni. Hát mögötti falkerítése egyszerű, nagyon régi; s ez a nyugati határt zárta. Ma ez tekint az új piactérre, s a volt piactér pedig parkká lett. Akkor még a várost ölelő nádas széle volt ez, s egy járatlan utca vezetett a kőfal tövében, de tavaszon a nádas vize mosta a fal tövét, s arra kocsival nem járhatott senki. Északi 83
