Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
időben, az fokozni tudta volna Szilády szellemi erőit, s értékét növelte volna alkotásainak. Szilády olyan nagy szellemi erő volt, hogy azt a legkiválóbb asszonyi élet sem fokozhatta volna. Tehette volna kedvessé, meleggé életét, de fokozására asszonyi élet el nem képzelhető. Különben is Szilády Áron élete delén jóval túljutott, amikor az az asszony életére rákapaszkodott. Amikor ez történt, akkorra már a természetes hanyatlás ideje beállott, s ez az asszony Szilády Áronon semmi változást nem jelenthetett. Érzelmi életében, fölfogásában, látása tisztaságában a régi maradt. Csak sorsa vált keserűbbé. Házaséletéről, illetve feleségéről nekem csak egyszer beszélt. Valami nagyon meglökte a lelkét, s aztán elmondta sok nehéz küzdelmét a feleségével, ami lényegében abból állott, hogy felesége a fiát nem vele egyetértőleg nevelte, hanem a maga asszonyi eszével s majom- szeretetével. — Az örökös dugás szelleme uralta fiúnk nevelését, az soha nem volt az anyja szemében elég, amit én adtam neki, hanem ő mindig tetézte, de mindig dugva. A gyerek aztán megszokta, s míg kicsiny volt kicsinyben, s ahogy növekedett, mindig nagyobb méreteket öltött a pénzelés, amíg végre katasztrófára vezetett; mert később már, amikor ő is meglátta, hogy cselekvése mire vezet, akkora már ő sem bírt vele, olyan visszásságokat követett el, s olyan esztelenségekre ragadtatta magát, aminek a következményeivel elég volt megküzde- nem. De azért alapjában igazat akkor sem adott nekem. Volt rá többször eset, hogy amikor Pestről hazaértem, az ólakat üresen találtam, mert Laci valami esztelen cselekedetét az anyja csak 8-10 hízott disznó árával tudta betömni. Ilyenkor még neki állt följebb, s azzal vádolt, hogy szívtelen vagyok a fiával szemben, mert ráolvasom a garasokat. Hiába volt minden igyekezetem s a fiammal szemben minden fegyelmem, az anyja mindig megtalálta a rést, s új alkalmat adott, hogy a duhaj életben jobban elmerüljön. S a legszomorúbb az volt, hogy házunk barátai sem adtak idejében tudtomra semmit, s megvárták, amíg a feleségem elhamarkodott intézkedéseivel megnövelte a bajt. Én tudtam meg legutoljára mindent, s kínlódtam a könnyelmű fiú s az ostobán szerető anya összekuszált, titkolt s nehéz következményekkel járó cselekedetei fölgombolyításával eleget. Amikor valamit Szilády jónak látott elmondani a legbensőbb életéből, figyelmesen hallgattam, de soha nem kérdeztem. Megelégedtem azzal, amit jónak látott elmondani. Ekkor is éreztem, hogy mély sebek szakadnak föl a lelkében, mert az benne élt a köztudatban, hogy Szilády házasélete nagyon sivár s boldogtalan volt. A parókia élete nagyon bezárult Szilády házasságával. Felesége társaságba nem járt, az csak a munkának élt, mert amúgy szorgalmas, dolgos asszony volt s fösvény is. Templomba nem járt, a hívekkel nem érintkezett, az ő élete csak fia körül mozgott, de másba nem ártotta bele magát. Fia aztán szerzett is neki elég gondot s bajt, aminek a szépítése s takargatása éppen elég gondot okozott neki is. Ebben nagy segítsége volt Klára néni is, az ő Amerikát megjárt özvegy nénje, aki özvegyen tért vissza, s aztán húgához költözött. Klára nénit már én is jól ismertem, én is temettem el, éppen az első kommunizmus idején 87 éves korában. Ez Lacit szintén rajongásig szerette; s dugta, rejtette később még az anyja előtt is. Az öreg Szilády Áron még szomorúbb szereplésűnek tartotta fia elrontásában, mint a feleségét. Olyan megvetést érzett iránta, hogy még a temetése alkalmával a koporsója mellé sem jött ki a szobájából. Ott élt a parókián Klára néni is, miután 1916-ban a tanyáját eladta, de tudtommal, vele még egy asztalhoz sem ült le soha. Ezt Klára néni is érezte, s ő is külön kívánt étkezni fogatlanságára hivatkozással. Azért természetesen Klára nénit mindennel ellátták, élte is a maga szomorú világát, élte emlékeit, s okolta Áron bácsit Laci öccse hamarosan végbe hanyatlott életéért. 78