Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
állású emberekben támaszt s biztatókat találtak, ezért küzdelmük tarthatott tovább, s vereségük után új próbálkozásba kezdhettek. Az intelligencia köréből kerültek ki Szilády elszánt, inkább azt szeretném mondani, elvetemült ellenségei. Három fő ellensége volt: Vary Szabó István ügyvéd, majd hosszú ideig polgármestere a városnak; majd Gaál Lajos mérnök s dr. Babó Mihály. Mind a hármat ismertem. Az első kettőre, különösen Váry Szabó Istvánra csak éppen hogy emlékezem. Neki egyéni sérelmei voltak. Vágyott politikai sikerekre, de Szilády olyan fölényben volt vele szemben, hogy nem boldogulhatott. Valamikor szoros barátságban voltak. Szűk látókörű, hiú ember volt, de azért nem volt gonosz. Szilády is így emlékezett róla. Ellensége volt Sziládynak, de azért nem volt aljas, csak Babó Mihály gyámsága alá került, s annak vált eszközévé. Temetésére emlékezem, III. gimnazista voltam, Szilády végezte egy idegen lelkésszel, s voltak könnyei elsiratására. Gaál Lajos gyönge jellemű ember volt, s alacsony szellemi képességű. Mindenáron vezérségre törekedett, de Szilády mellett a nép szemében nem vihette sokra. Temetésére emlékezem, s még Szilády orációjának az első mondatára is: — Akik sokaknak akarnak tetszeni, sokféle színben kell magukat mutogatni. Arra emlékszem, hogy nem gyalázta meg halott ellenségét, hanem inkább fájlalta, hogy a maga életének is egy részét temeti, az eltűnő Gaál Lajossal, aki iránt gyűlöletet nem érzett soha. Gaál Lajosról nem hallottam ajkáról elítélő szavakat soha, pedig ugyancsak gáncsolta, amiben csak tehette. Legádázabb ellensége dr. Babó Mihály volt. Ezt az embert már én is nagyon jól ismertem. (...) Mint nagy diák, én is részt vettem a Babó Mihály tiszteletére rendezett fáklyásmenetben, s vittem a lobogó fáklyát, pedig tanáraim legtöbbje kormánypárti volt, igazgatónk pedig éppen a kormánypárt elnöke, s a pénzzel vesztegetés fő irányítója. Babó Mihály nagyon eszes ember volt, de végtelenül önző, számító s ravasz. Indulatát jól tudta rejteni s álcázni. Kellő pózzal, pátosszal beszélt, s alattomban cselekedett. Eszesen, ügyesen tartotta kezében a zablák kantárját, s az embereket föl tudta használni önző céljaira. A Szilády elleni támadások értelmi szerzője volt, de maga sokáig rejtetten tudott maradni. Egyszer beszélgettem vele hosszasan már káplán koromban. Pestre utaztam vele egy fülkében. Jó modorú, kedves ember benyomását tette rám. Nagyon atyafiságosan bánt velem, mégis szinte irtózat fogott el, amint eszesen s óvatosan féltett Szilády hatásától, s Szilády-el- lenességre igyekezett hangolni, már mint rokon fiatalembernek, ahogy elmondta Szilády vádolására az intimitásokat. Ereztem benne a kígyóember gonosz számítását, ahogyan az akkor már megvénült Szilády ellenségévé akart tenni, mint akiről hitte, hogy tanácsát elnyerem, az öregembert gyanakvással nézem, s neki kiszolgáltatom. Atyám párthíve, sógora, unokatestvéremnek nagybátyja; így tehette hozzám az intim intéseket, nem gondolt arra, hogy bennem a sima szavak, eszes tanácsok, intim közlések undort s megvetést keltenek iránta. Néhányszor beszéltem még vele, de mások jelenlétében, s a hamarosan nyílttá váló küzdelemben meglátta bennem Szilády bátor védelmezőjét, a vele is harcot állni tudó embert, aki mély megvetésemet iránta rejteni nem tudtam. De ezekről majd később szólok, amikor a magam beleavatkozását vázolom Szilády utolsó harcaiban. Amint a Páka-pör vázolásánál tettem, itt is azt teszem. Nem foglalkozom különösebben Szilády ellenfeleivel vagy helyesebben: ellenségeivel. Ezt a három nevet azonban már kénytelen vagyok megemlíteni, mert a legsötétebb lelkű ellenfelével már nekem is meg kellett küzdenem Szilády védelmében, s ha már azt néven nevezni kénytelen vagyok, akkor 69
