Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
zal is szakítania kell annak, aki igaz s lelkes magyar akar maradni. S a jelszó hatott. A templom néptelenedni kezdett. A győzelem mámorában az egyházi életbe is nyíltan belevitték a politikát. Sziládynak politikai ellenfelei már előbb is csipkedték Sziládyt, s nagy népszerűségét gúnyolták az élclapok. (...) Ezt a képet még diákkoromban láttam Brancs György sógorom által megőrizve, aki Sziládynak lelkes rajongó tisztelője volt, de bukása után szinte őrjöngve tobzódtak győzelmükben. Nagy diadallal dalolták a győzelmi nótát: S^ilárdi volt sok ideig Áron, Megs^ilágyult Mameluk vásáron, Megalkudott Péccsel egy dénáron, Hanyatt esett a halasi sáron! Amit még az én gyermekkoromban is a megújuló képviselőválasztások alkalmai idején a kormánypárti jelölt ócsárlására rendesen felújítottak, hogy megjósolják annak bizonyos bukását, ami egészen 1910-ig rendszeresen be is következett Halason. Hallottam emlegetni, különösen Brancs Györgytől, nagynéném férjétől, aki végtelen ragaszkodással és tisztelettel viseltetett Szilády Áron iránt, hogy Tisza Kálmán más kerületben is föl akarta léptetni, de semmi vágyódása nem volt a mindenáron való képviselőségre. A maga népének ügyét a szívén hordta, s bátran, fáradságot nem ismerve síkra szállt ügyéért önzetlenül, de nem háborgatta benső világát a nagyravágyás, a minden körülmények között való szereplés, nem kívánt csúcsokra jutni, s így visszavonult a politikai élettől; pedig Tisza Kálmán kormányra jutása s az a mély megbecsülés és szeretet, amivel Tisza Kálmán elhalmozta, igazán minden lehetőséget megadott néki, hogy Halas népének elfordulása után is a politikai küzdőtéren maradjon nagy szónoki erejével, roppant tudásával, dialektikai készségével az egész ország vezéregyénisége legyen. Szilády Áron nagyobb volt bukásában, mint diadalmai idején. Volt ereje magát tökéletesen távol tartani a politikától s elnézni később is, hogy gyenge, sőt silány emberek arassák a népszerűség babérját Halason; többé a politikába nem ártotta bele magát, s a zajos pártéletben részt nem vett soha. A vádakra, gyanúsításokra, rágalmakra soha nem felelt. Ellenfelei, mint a borzot hajtó kutyák, ezt a tudományban és az egyházi életbe visszamerülő embert hajszolták tovább; alacsony, hitvány módon gáncsolták, ahol csak tehették, már csak az egyházi élet berkeiben, mert a tudományhoz igazán nem értettek. Ezekben az egyházi harcokban Szilády győzhetetlen volt. Roppant erejével verte vissza a támadókat, akik a Páka-pörben, majd a gimnázium építése körül, az alapítványok beépítése „szabálytalanságai” folytán, árulkodással, gyanúsításokkal szurkálták még a lába nyomát is. Az egyházi élet ezekben az időkben olyan volt, mint a megpiszkált darázsfészek. Hitvány, nagyszájú emberek, irigyek s lemaradottak abban látták a boldogulásuk útját, hogy megmérkőztek Sziládyval. A presbiteri gyűléseket ideges hangulatkeltés előzte meg mindig, a hangosak már előre vicsorgatták fogaikat, s izgalmak közt készültek, hogy Szilády elgondolásait, terveit, alkotó zsenialitását megsemmisítsék. Minden presbiteri gyűlés csata volt, amelyben Szilády ellenfelei a porba hullottak. Bűvös erő sugárzott belőle, az élet nagy tisztasága, lángelméjének roppant ereje mindig győzött az alacsony s aljas támadásokon, de az ellenfelei olyan aljas érzületű emberek voltak, hogy csak a fizikai halála semmisíthette volna meg őket, mert ezek ugyan erkölcsileg az elbukást nem érezték, s megvettetésükből nem tanultak, mert az irigység mirigye táplálta őket. Sziládynak az egyházi szervezetben voltak irigyei, akik szellemi fölényét nem bírták, felsőbbrendűségét érezve megölni szerették volna, így a halasi ellenségei magas egyházi 68
