Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
Szilády eleinte tiltakozott az ellen, hogy Jani ilyen áldozattal legyen családjának segítségére, de Jani végtelen kedves modorával meggyőzte, hogy ez neki jár, viszont erre neki szüksége nincsen, s áron adja át, amit ő is fizet érte; s nem adomány ez, csak egyszerűen átadása annak, ami az ő jogos illetménye. így aztán szeretettel elfogadását megengedte. Amikor Szilády Áron megérte a halasi pappá történt megválasztásának a 60. évfordulóját, szűk családi körben minden ünneplés nélkül ültünk együtt vele. Szerettük volna, ha úgy arról beszél, ami akkor történt. De az öregúr éppen olyan kedvetlen volt. Mi fiatalok nem értettük azt, hogy milyen érzés csak a múltba nézni az élet pereméről. Mert kedves dolog megállni a 10, a 20, 25 éves évfordulókon; s úgy tekinteni vissza, hogy az ember azért reménységeivel alapjában még mindig a jövőbe nézhet, de ilyen hatalmas határkőnél állni már csaknem annyi, mint megérkezni a végállomásra, ahonnan már csak a megtett útra tekinthet vissza az ember. Mi azt még akkor nem értettük, s tele volt a lelkünk örömmel, hogy ezt az agg Szilády megérhette. S ezt az örömünket szerettük volna átsugározni a vénemberbe is. De ez olyan törekvés, mintha a gyermek a kedves levelibékát veszi a kezébe úgy őszön, s érezve annak hideg testét, a markában melengeti, majd rálehel. De hiába minden, a béka teste csak hideg marad. A gyermek sem érti, hogy miért nem adhatja át a kedves kis békának keze melegét, s a lehelete mért nem emeli annak testi melegét. így voltunk mi is Babykával, akartuk szeretetünkkel melengetni, örömre hangolni az öregembert; szerettük volna, ha a mi lelkesedésünkkel beszéli a nagy idők eseményeit, de az öregúr csak lehangolt maradt. Egyszer is Babyka úgy átfonta nagyapja nyakát ölelésével, s az arcába hajolva mondja: — Nagyapa! Beszélje el nekünk, hogy mit csinált itt Halason a hatvan év alatt? — Mit csináltam? — s úgy bal tenyerébe hajtva fejét, kezével megfogja állát, s aztán valami mély keserűséggel, olyan mindent átfogó, mindent summázó tekintettel s mély sóhajtással azt mondta — Hát végigcsináltam a Páka-port! — s azután lehajtotta a fejét. Hiába volt a további kérlelés, emlegetése az általunk is jól tudott dolgoknak, nem volt hajlandó tovább szólalni, s megmaradt amellett, hogy az ő egész halasi papsága nem több, nem más, mint a Páka-pör. Emlékszem, valahogy belereszkettem ebbe a válaszba. Ez annyi volt, mintha azt láttam volna, amint Szilády titáni erejével a maga egész életét irtózatos lendületű keserű fájdalommal a sárba vágta volna. A megbánásnak, az értelem nélküli hősi küzdelemnek a megvetése volt ez a néhány szó, ami elnyelte Szilády alkotóerejét, megemésztette, fölőrölte egész életét, amit ugyan győzelemmel fejezett be, de ezt a győzelmet maga is mélységesen megvetette. Páka-per Mi volt ez a Páka-pör? Amint már említettem, a halasi egyház testében századokon át tengődötten élt az az iskola, amely akkor települt oda, miután az iskola tanárait Vörösmartról a törökök kiűzték. Ez egy négyosztályú algimnázium volt, s fejlődni nem tudott. Ezt az iskolát karolta föl Szilády László oly módon, hogy megszerezte a református közbirtokosság tulajdonában levő Páka pusztának a hasznát, s azt tette a sínylődő iskola alapjává. Páka puszta Kiskunfélegyháza határában van a várostól északnyugatra. Ennek a pusztának a jelentős részét a halasi közbirtokosság kapta a redempecióba, amikor az I. Lipót által elzálogosított szabad kiskunok saját költségükön magukat a Német Lovagrendtől visszaváltották. Az elzálogosítás jogtalan cselekedete volt a császárnak, de a nép teheteden volt uralkodójával szemben, s csak úgy tudott magán segíteni, hogy belső kölcsönnel magát, illetve a 48
