Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
Káplánkodása Első kápláni állomása Gödöllő volt. Nem emlékszem, hogy principálisát emlegette volna, hanem az első temetését elmondta, aminek leírását elbeszélései közt adom. Erre az esetre néha hivatkozott is, amikor temetések alkalmával nagyobb jajgatással történt a halott siratása, mint ami csakugyan a fájdalomból fakadhat. Kápláni szolgálata mellett nagyon komolyan tanulta a nyelveket. Valószínűleg a Törökországból magával hozott könyvekből az arab, perzsa nyelveket. A nagykőrösi káplánságáról már több ízben beszélt. Elmondta, hogy Filó Lajos és Kovács József, a két egyenlő rangú körösi pap, micsoda marakodással élnek együtt. Kovács egyenes jellemű, mélyen hazafias érzésű ember volt; Filó pedig alakoskodó, sunyi ember, aki igazi farizeusi pátosszal és gőggel játszotta meg a nagy papot, de közben anyagias, kicsinyes, irigy s féltékeny volt, s mindenáron úrrá akart lenni a másikon. A civakodásban nem voltak tekintettel arra sem, hogy mikor s kinek a jelenlétében veszekednek. Megesett, hogy a temetési menetben történt a heves összeveszés, amikor Kovács a hintóját megállíttatta, s Filót leparancsolta a kocsijáról, mert Kovács tartott fogatot, s a másik csak szívességből élvezte a hintó kényelmét. A körösiek megszokták, s szinte várták, hogy a temetési menetben mikor áll meg a menet élén haladó kocsi, s száll le róla a lekergetett Filó, aki ezt a megaláztatást mindig kegyes szemforgatások közt „keresztyéni alázatból” elhordozta, de azért a következő esetnél újra közös kocsin érkeztek meg a nagy papok. Szilády principálisa Filó volt. Minden dolgába beleavatkozott, s örökös gáncsolás volt az élete. Nagykőrösi káplánságában jelent meg Sziládynak a nagy perzsa költő Firdauszí Sahnáméjának52 a fordítása. Roppant feltűnést keltett a tudományos világban a világhírű nagy eposz eredeti versmértékben történő fordítása. A hír szárnyára emelte a fiatal tudóst, a lapok áradozva emlegették a nagyszerű munkát, a tudósok megbámulták, hogy ez az érett, remek munka egy huszonnégy éves ifjú ember tollából fakadt. A Magyar Tudományos Akadémia életében magában álló esemény volt, hogy levelező taggá választotta,53 s ezzel fejezte ki megbecsülését Szilády iránt. Nagykőrös tanári kara, a város előkelősége, de a közönség széles rétege is kifejezte mély tiszteletét Szilády személye iránt, csak Filó vetette meg e cselekedetéért az Akadémiát, aki egy érerien fiatalembert az ő bosszantására tagjává fogadott. Filó az irigy ember pimaszságával hangoztatta folyton, hogy neki személyes ellenségei vannak az Akadémián, s bár a tagságra neki volna érdeme s jogosultsága, de a káplánját választották, de tisztán az ő ingerlésére54. Sziládyval még komiszabb módon bánt, mint addig. — Ez a nyomorult — beszélte Szilády — odáig süllyedt az irántam való gyűlöletében, hogy csaknem a halálba kergetett. Hólyagos himlőbe estem, s nem törődött velem. Arra vigyázott, hogy senki ajtót ne nyisson rám, nehogy a ragály éppen a parókiáról terjedjen el. Maga sem jött felém egyszer sem. Szerencsémre volt neki egy ragyás arcú öreg gazdasszonya, aki leánykorában átesett ezen a csúf betegségen, s az gondozott, de az is csak lopva, hogy a gazdája meg ne tudja. Hideg tél volt s roppant havak, s én elhagyottan feküdtem a sokszor fűtetien szobában. Az élelmezésem is silány volt, azaz nem betegnek való volt az eledelem. Mindenki félt tőlem, de még magam is meg borzadtam az arcom s a testem hólyagjaitól, amelyek roppantul viszkettek. Az orvos intett, hogy meg ne kaparjam a hólyagokat, mert 52 Szilády csak részeket fordított le. A teljes eposzt végül Radó Antal 1896-ban adta ki. 53 1861. december 21-én. 54 Egyik életrajzírója szerint ez a gödöllői principálisa volt. (Dobos István: Szilády Áron, a tudós. Mezőtúr, 1943) 36
