Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Függelék
napokon is s azt mondhatom, hogy nagyobb lelki gyönyörűséget nem élveztem soha, mint amikor az orgonabúgású hangján Szilády Áront prédikálni hallottam. Jól emlékezem én rá, hogy főpapunk egyénisége milyen vonzó volt, Halas város lakosai számára. Hogy sokszor, bizony még hétköznapokon is, megtöltötte az első padsorokat az értelmiség asszonyai valláskülönbség nélkül. Gyakran megesett, hogy több volt a katolikus, mint a református. Úgy dőlt ugyanis belőle a szellemes szó, mint a patak forrásvízéből a tiszta, üdítő víz. Különös volt főleg a szeme. Úgy nézett, olyan komoly méltósággal mindenkire, amikor jöttünk kifelé a templomból, hogy azzal a nézésével szinte belénk szögezte a tőle hallottakat. De senkire nem vetett megkülönböztető pillantást. Úgy érzékeltem, hogy mindenkit ismer, de személyválogatása nem volt. És talán éppen ezt nehezményezte róla a sokkal kisebb szellemi értékű halasi református intelligencia. Sok ellensége lehetett ezek között neki, de nem törődött velük. Nem szűnt meg áskálódni ellene főleg az az osztály, akinek pedig a feje, dísze, sőt koronája lehetett. A mi szemünkben legalább az volt! Haló poraiban is áldom emlékezetét! Végül köszönöm Nagytiszteletű Uramnak is, hogy nagy elődje s tanítómestere dicső emléke megörökítésén fáradozik. Ravasz László: Négy orca. Szilády Áron ravatalánál166 Hokiéi 10,14. És négy orc^ája vala mindeniknek, a% első orc^a vala Kérub-orcsyi, és a második orosza ember-orc^a, a harmadik oros^lán-orc^a és a negyedik sas-orc^a. Különös prófétai látás egyik foszlánya ez, kedves atyám-fiai, melyet felolvastam előttetek. Magok a szentírás magyarázók sem igen tudnak mit csinálni vele. Csak abban egyeznek meg, hogy a próféta valami rendkívüli, természetfeletti lényt látott, amelynek négy lelke és négy arca volt; mindenik arca más-más világtáj felé nézett, úgy, hogy egyszerre csak egyik arcát lehetett látni, a többit nem, tehát mindenki másnak látta. Előttem sötétlik a Szilády Áron koporsója, s nekem szólanom kell fölötte. Egyszer-két- szer láttam őt, de sohasem beszéltem vele, bár gyermekségem óta ismerem, s ha messze távolból is, sohasem szűntem meg tanulmányozni őt. Mióta pedig a dunamelléki püspöki székben mint hivatalos kormányzója és bírája ülök, még nagyobb erőfeszítéssel próbáltam leikébe pillantani, anélkül, hogy ő ezt észrevette volna. Mert ha észreveszi vala, sohasem érem el azt a célomat, hogy meglássam őt a maga belső valójában. De meg kell vallanom, lénye titokzatosnak, rendkívülinek, átláthatatlan maradt mindvégig előttem. Csak azt láttam, hogy más méretű, más veretű ember, mint mi. Van benne valami szokatlan, idegen, magányos és grandiózus vonás, mint abban a Nibelungen hősben, aki valamelyik modern csatatér lövészárkába tévedett. Ti vele éltetek le többet, mint egy félszázadot. Nincs senki közületek, aki élete legfontosabb perceiben ne az ő ajkáról hallotta volna az élet igéit. Hiszen akiket ő keresztelt, már dereshajú nagyapák, vagy nagyanyák. De azért azt hiszem, ti sem vagytok tovább az ismeretében, mint én. Ti is idegennek, magányosnak, zárkózottnak, nagynak és felismerhetetlen166 Ravasz László: Orgonazúgás. Beszédek, előadások. Studium Könyvkiadó, Budapest, 1927. 175-179. 281
