Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
össze tudta foglalni, rendszerbe önteni a Biblia szerinti tanítás anyagát. A legkülönb Zwingli, mert a tanítására ráadta életét. Ideje annak nem volt, hogy alapos átgondolással öntse formába látása szerinti rendszerét, de a dolgoknak a gyökeréig egyik sem áshatott, s azt nem foghatta meg. Egy ember azt nem is teheti. Ahhoz rövid az emberi élet, hogy az 1500 éves egyházat úgy ítélje át, hogy a történelmi kialakulását megértse, az apostoli szellem fejlődésében megindult életet nyomról-nyomra átvizsgálja, azt róla lefejtse, s nyesegetéssel megtisztogassa, vagy megcsonkítsa, úgy, hogy az új koronát vessen, s átbírálhassa, hogy az igazabb-e, mint volt a régi korona. Nagy távlatú látás kellene ahhoz, hogy akárki is a megítélt régi helyébe az új fakadást fejlődésében folyton nyesegesse. így hát a reformátorok nem tehettek mást, mint kivágták a törzset, hogy a gyökér újat hajtson, de már a jövőre nézve csak elveket adhattak ők is, amit fejlődésében ellenőrzésük alatt nem tarthattak. így azt, ami van, meglehet, hogy a maguk szándékának már el sem ismernék, s rádöbbennének, hogy az örök tényezőt az embert a régi egyház megítélésében bizony kifelejtették, s nem gondoltak arra, hogy lesz idő, amikor a reformátori elveket Dózsák, Kiss Zsigmondok, Petri Elekek, Balthazárok magyarázzák és teszik, akik a maguk ostobaságát, szennyét, erőszakát bele tudják építeni a megreformált egyházba, hogy utálatosabb legyen a réginél! Miközben így beszélgettünk elvi síkon a dolgok menéséről, megérkezett hozzám Takács József helyettes püspök úr felelősségre vonó levele, amelyikben kérdőre vont, hogyan merészkedtem elhagyni állomáshelyemet, s arra a helyre hogyan merészeltem visszamenni, ahonnét eltávolítottak. Ezt a helyi ellenségeink följelentése alapján intézte hozzám. (A féltve őrzött levele Takácsnak a sok hányattatás közben elkallódott.) Haragvó ember írta, így a komoly tónusa helyett így kezdte a kérdőre vonásokat: „Nem tudom kinek az engedélye alapján hagyta el állomását?” Ismét: „Nem tudom, kinek az engedélye alapján ment vissza szolgálni arra a helyre, ahol a szolgálattól eltiltották? Nem tudom, honnan vette azt a bátorságot, hogy ezt tegye?” Én aztán ezekre az esetlen kérdésekre hasonló kérdésekkel feleltem. Én kilenc kérdést tettem föl a helyettes püspök úrnak, ami mind így kezdődött: nem tudom. Az utolsó kérdésem, az volt, arra élesen emlékszem: nem tudom, hogy főtiszteletű uram helyettes református püspöknek, vagy váci katolikus püspöknek véli-e magát, hogy olyan jogokat gyakorol, amivel ez idő szerint a magyarországi református püspökök még nem rendelkeznek. Ilyen rendelkezést csak a katolikus püspökök gyakorolhatnak papjaikkal szemben. A kilenc „nem tudom”-mal kezdődő kérdés után azt a határozott kijelentésemet adtam tudtára, amit a hívek előtt a szószéken is megtettem, hogy addig pedig Szilády Áron mellől el nem távozom, amíg Halasra káplánt nem rendel. Szilády a válaszomra azt felelte: — Nem engedném elküldeni ezt a megválaszolásodat, ha a szószéken az első beszédedet el nem mondod. De most már mindegy. Nem árt, ha maga is rádöbben arra, hogy milyen sekély értelmű ahhoz a hatalomhoz, ami most a kezébe került. Azt láthatja, hogy emberére talált, aki tőle ugyan meg nem ijed. Arra aztán csakugyan nincs hatalma, hogy ezek után veled rendelkezzék, mert az a két írás, amit mellécsatolsz, a tisztesség szerint teljesen fedez. Nyomban írtam ugyanis Puskás principálisomnak, hogy küldjön egy pecsétes bizonyítványt arról, hogy „Kiskunhalasra Szilády Áron kisegítésére beleegyezésemmel távozott,” amit Szilády egy másik pecsétes bizonyítványával, aminek a szövege az volt: „V.B. a halasi katedrámon engedelmemmel szolgál” kiegészített. A törvény szerint ezzel én teljes igazolást nyertem, mert akkor még a püspöknek a paragrafusok fölött több joga nem volt. Azt engedtek föl a katedrára, akit éppen akartak. Hetek teltek el, de válasz a levelemre nem érkezett. Halason sem volt tovább semmi látható, érezhető mozgolódás. Mintha minden elcsendesedett volna. Az első beszédemmel 247
