Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

Szomorúan, annyi megvetéssel beszélte el rémhíremet. Elmondta, hogy ő is kész ördögnek, eszelősnek tartott. Neki nem volt ínyére Halasra jönni, de azzal kényszerítették, hogy itt egyedül ő tud rendet teremteni a nagy fölfordulásban, mert itt már olyan tótágasban áll minden, hogy vaskézzel kell a fölborult rendet ismét talpra állítani. Kereste a rendetlensé­get, s csalódással mindenben rendet talált. Anélkül, hogy mi informáltuk volna, a bűnfész­két megtalálta, s megvetéssel fordult el tőlük. Az esperes iránt is megvetést érzett. Mind a hárman nagyon megszerettük Miklós Ödönt, akinek aztán 1956. augusztusban bekövetkezett haláláig mindig szoros, megértő jó barátságban is maradtam. Az ő hűségének s szeretetének köszönhetek legtöbbet, hogy megmaradtam a papságban. De ez már Szilády életén kívül esik. Miklós Ödönnek, mint árva embernek, vágya volt családi otthont alapítani, azért Somogyba vágyott vissza, ahol összeköttetése, ismeretsége volt, s ahol éppen üresedésben volt a felsőmocsoládi eklézsia. Nem látta értelmét itteni hosszabb tartózkodásának, s három hónapi káplánsága után Látrányba távozott az ottani fölfordított rend helyreállítására. Mikor távozási szándékáról Schilling Ede főgondnok tudomást szerzett, mozgalmat indított az én visszahelyezésem iránt. Iveket bocsátott ki aláírásra. Néhány nap állott csak rendelkezésére, de szinte az egész gyülekezet megmozdult. Az íveket hordók mindig töme­ges aláírásokat vittek Schillingnek, s mindenki a nagy ragaszkodásáról biztosította. Ha valaki éppen otthon nem volt, nyugtalanul loholt az ívhordó után, hogy ki ne maradjon. Csudála­tos s megható jelenetekről hallottunk, de ezeket elhagyom, mert nem dicsekedésre írom, ha­nem ezzel is Szilády igazát akarom mutatni. Eleget beszél az, hogy 2070 aláírást összeszed­tek a néhány nap alatt, akiknek jó része komoly s választásra jogosult ember volt, s a nép erkölcsi eleje minden társadalmi osztályból. Szilády 100 tagú küldöttséggel akart a püspök­höz menni az aláírók ragaszkodásának a bizonyítására, amikor a püspök súlyos betegségé­ről, majd néhány nap múlva haláláról az újságokból értesülést vettünk. így minden abbamaradt, mert helynöke Takács József ceglédi pap Schillingnek már személyes ellensége, Sziládynak pedig régi gáncsvetője volt, aki mint halasi szegény paraszt­fiú hálálta Sziládynak a gyermekkorában élvezett segélyeit. Ez a mozgalom megállt. Schil­ling maga is belátta, hogy ezzel nagy kárt tett, mert a látszólag győzők ráébredtek, hogy min­den felső önkényes intézkedés kárba vész, s a felsőség intézkedése üres, mert egy bekövet­kezendő papválasztáson abszolút győzelemmel fogok kikerülni. Ez a mozgalom úgy a taná­roknak, mint a felsőségnek megmutatta az egyetlen módot, hogy csak a „fegyelmi” által való gúzsba kötöztetésem az egyetlen mód, ami céljukban segíti. Fegyelmi okot azonban akkor még nem tudtak találni. A már kitárt bensőm mindent elmond a gondolkodni tudó embernek. Kedvem, vágyam ellen való volt minden visszahozatali mozgalom s nyers győzelmi kilátásom. Olyan mély megvetést éreztem a papság iránt, s az egyházamban olyan gennyező daganatot láttam, aminek a gyökeres kiirtásának a lehetősége elmúlt, hogy valósággal menekültem a gondolat elől is, nemhogy vágyódtam volna vissza a halasi katedrára. De olyan buzgalommal csinálta Schilling, s úgy örült neki Szilády, hogy bár kértem őket az egész abbahagyására azzal nagy szomorúságot okozok nekik, nem álltam ellenük. Ez a mozgalom kezdett félelmes lenni, mert amikor ezt ellenségeink meggátolni akarták a nép buzgólkodását azzal, hogy a végén pápista pap leszek, azzal feleltek: olyan igaz ember az, hogy akkor mi is utána megyünk! S egész utcák azzal fenyegetőztek, hogy ők is áttérnek, ha engem kimarnak végképpen. „Szabadságomban” odahaza voltam, de azért naponként meglátogattam Sziládyt, s elvégeztem a személye körüli szolgálatot s a masszírozást, s aztán az irodai teendőkben is segédkeztem. Lényegében az életünk nem változott. Lelkem nagy feszültségét egy dráma 233

Next

/
Thumbnails
Contents