Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Átláttunk a szitán. A püspök is galamblelkivel, életem kockára lökésével akart tőlem megszabadulni. Ha átjutok, akkor nem zavarom tovább a békességét az egyházi életnek; ha meg történetesen rajtavesztek, még jobban biztosítom az egyház nyugalmát. Gúnyos levélben köszöntem meg a kitüntető bizalmat, s az engedelmességet egyszerűen megtagadtam. Ezt diplomatikus ember nem tette volna így, de én akkor elkeseredett, porig megalázott ember voltam, s nem adtam semmire. Amikor hazaértem a püspöki rendelkezéssel, Szilády nagyon elszomorodott. Sokáig szótlanul hallgatta a kerületi gyűlésen hallott dolgokat. Hivatalosan nem érintették a halasi dolgokat, de azért Kiss Zsigmond súlyos sérelméről már mindenki tudott. Szilády „dacos” magatartását az egyházi hatalommal szemben súlyosan sérelmezték, az én „pimasz”, az esperest megcsipkedő újságcikkeimen pedig fölháborodtak. Ezt Kálmán Gyulától hallottam, aki mély sajnálkozását fejezte ki, s küldte mély tiszteletét Sziládynak, de a káplán-elhelyező bizottságban elhangzott vélekedésekkel szemben nem bírta képviselni Szilády megbízatását, hogy eredményt is tudjon elérni. Azt tehette csak, hogy az általa jól ismert, derék fiatalembert rendeltette oda, Miklós Ödönt, aki bizonnyal megnyeri a főtiszteletű úr tetszését, de mást nem tudott kivívni, olyan ellenszenves volta a hangulat a bizottságban a Kiss Zsigmondon esett sérelem miatt. — Nem tehetünk mást, mint megvárjuk a történéseket. Állom a harcot a magam fölfordulásáig. Sok időm már úgysem lehet, aztán majd ráérek megpihenni! Kontrát, az óbudai papot, tisztességes embernek ismerem. Miklós Ödön pedig majd bemutatkozik. Annyit tudtam mondani Miklós Ödönről, hogy pápai teológus volt az én időmben, de ösztöndíjasán Utrechtben tanult, s nem találkoztam vele soha, csak évfolyamtársam volt. November második vasárnapján tartottam meg búcsúbeszédemet, de utódom késlekedése folytán még egy hétig rászolgáltam, s kétszer búcsúztam. A Halasi Újság leközölte búcsúbeszédem vázlatát. Éber vigyázásra kértem a híveket, s a lelkűkre kötöttem öreg principálisom megbecsülését és megvédését. A Független Hírlap nagy diadallal jelentette be a káplánváltozást, ami a nép érdekében történt bölcs intézkedése volt az egyházi főhatóságnak, s Miklós Ödönt úgy ajánlotta be, mint a Dunamellék közismerten legkiválóbb fiatal papját, amiben csakugyan igaza is volt, csak azt akkor még a lap cikkírója nem tudhatta. A hívek sírva búcsúztak tőlem, s virágokkal borították be újra a helyünket, mintha csak temetésemre hordták volna. Nagyon fájt megválnom Sziládytól, de a katedrát szívesen elhagytam. Szilády utolsó évei Amikor aztán Miklós Ödön megérkezett, s bementem hozzá búcsút venni, azt mondta: — Ne kínozzuk egymást, hiszen itthon maradsz, s marad minden a régiben. Úgy is maradt. Amikor megérkezett az új káplán, halottja volt a gyülekezetnek. A halott hozzátartozói ragaszkodtak ahhoz, hogy még én temessem. Azzal a kikötéssel vállaltam, hogy az új káplánt is hívják. A második halott hozzátartozói is, az első nyomán, újra csak az én szolgálatomat kívánták. Azt is eltemettük Miklóssal együtt. így ment volna ez tovább is, ha nem ment volna a jelentés a püspökhöz, s az le nem tilt az összes lelkészi teendők végzésében. Hamarosan akadt olyan gyermektelen idősebb ember, aki Sziládyhoz azzal a kéréssel küldte el megbízottját, hogyha ígéretet kap arra, hogy halála esetén velem temetteti el, 5 lánc jó földet hagy 231
