Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
A kezdetek
— Ugyan Nusikám, tán az a másik az ezüstből platinát tudott volna csinálni? Hiszen még csoda, hogy ennyit is adott érte az a régiségkereskedő, hiszen az ára egy szép télikabátot ér ám! Morell mondta azután, ahogy az Irma néni útján levegőt kapott: — Hiszen ha platina lett volna a szelence, 100.000 koronát adott volna érte —, ő maga mondta — de ezüstért nem adhat platinaárat. Ezzel aztán a szelence el is ment a többi után, s a folyton gyengülő öregembernek nem adták tudtára nagy csalódásukat, éppen úgy, mint ahogy Morell az értékesítésre rábízott 5 kg ezüst- s aranyérméket, mit az öregúr nagy szakértelmével összegyűjtögetett, egyszerűen súlyra adta el a törtezüst s a törtarany akkori folyóárán. Holott a régi érmék, pénzek jó része darabonként is nagy értéket jelentett, s hozzáértő ember úgy értékesítette volna s nem summásan, mintha csakugyan csak tiszta arany s ezüst lett volna. (...) Szilády Lászlóról még gyermekkoromban hallottam emlegetéseket. Nagyra becsülték a még ráemlékezők. Kemény egyéniségnek tartották s igen nagy szónoknak. A szépségét s a férfiasságát is emlegették. Megfordult névnapok alkalmával az előkelőbb emberek házánál, vagy elfogadta a lakodalmi meghívásukat is. A 48-as szabadságharc idején buzgón tevékenykedett, s a szószékről többször tartott lelkesítő beszédeket, s a nemzetőrség szervezésében is részt vett, amiért aztán neki is egy darabig bujdosnia kellett. Az öreg Végh Istvánná — aki a számon tartott 48-as szabadsághősök utolsó özvegye gyanánt halt meg Halason 1944 novemberében 94 éves korában, akihez vasárnaponként eljárogattam — volt az utolsó, aki élénken beszélt még Szilády Lászlóról, mert Szilády Teréziának barátnője volt, s gyakran járt a parókiára. Szigorú, a családjában is fegyelmet tartó embernek ismerte. Élénken emlékezett arról, hogy amikor a negyedik elemi iskolába járt, s vizsgát tettek; Szóky — a leányuk tanítója - vallás, írás, olvasás, történelem tárgyak után magasabb számtani tudományiakat is bemutatta. A dicséret helyett valósággal megdorgálta Szóky tanítójukat, amiért a négy alapművelet fölött még magasabb számolási mutatványokat akart bemutatni. Szilády László azt mondta: — Hagyjon föl tanító úr ezekkel a mutatványokkal. A leánygyereknek nincs erre szüksége. Elég, ha tud írni, olvasni, meg a négy alapműveletet ismeri. Na meg —, erre úgy az a szigorú ember elmosolyodott — ha van annyi esze, ha nem áll a csurgás alá eső idején. Az asszony veszedelmes, ha ennél többet tud. „Mi ezen aztán úgy megsértődtünk, s bántott, hogy nem mutathattuk be tudományunkat.” Az idő elnyeli az emlékezést, mert meghalnak az emlékezők. Székely Vilma s Margit unokái is csak annyit tudnak mondani nagyapjukról, hogy nagyszüleik családi élete nem volt boldog. Nagyanyjukra jól emlékeznek. Melegszívű, végtelen jó asszonynak ismerték, de előttük nagyapjukat nem sokat emlegette. Annyit tudnak, hogy Szilády László elhidegült a feleségétől, s Kolozsváry Istvánnéval tartott jó viszonyt. Kolozsváry Sándor, ez az előkelő nagyúr, akit már én is jól ismertem, csakugyan feltűnően hasonlított Szilády Áronhoz. Ezt Halason mindenki tudta, s nyílt titok volt közös cselekedetük. Nem botránkoztak meg rajta, s ez a kiváló érdemeiből kortársai előtt nem rontott tekintélyén; s Kolozsváry Sándor urat is éppen olyan nagy megbecsülésben részesítették, talán még többre is tartották, mert nemesebb vér örököse volt, mintha az apja kapzsi, szívtelen lelke örököse lett volna. Szilády László 50 éves korában halt meg vízkórban 1862-ben, éppen pünkösd hetében. Áron fia akkor is éppen Törökországban volt. Férfikora teljében volt, de a sok küzdelem, izgalom kimerítette. Halason két gyermeke született: Lőrinc, aki 10 éves korában meghalt; majd Terézia, aki akkor még neveleden leányka volt. Rendezett anyagi körülmények között maradt a család, mert Szilády László 20
