Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
A kezdetek
Akkor is mély meghatódással beszélt az édesapja hozzá való ragaszkodásáról, amikor elbeszélte a török szultánnak13 iránta érzett ragaszkodását és szeretetét. A szultán vele szemben nagyon ragaszkodó volt, s úgy bánt vele, mint intim barátjával. — Magam sem tudom, mivel nyertem meg a barátságát, de azt éreztem, hogy mélyen szeret, mint ahogy én is igaz megbecsülést és szeretetet éreztem iránta. Úgy látszik, hogy az emberi szívből kisugárzó erő át tud hatolni még a trónt védő páncélzaton is, s a trónon ülő is mindig csak ember marad. A szultán nagyon tanult s emelkedett gondolkodású is volt. Egyszer is a szultán egészen meglepő módon azt az ajánlatot tette nekem, hogy fogadjam el a kaukázusi alkirályságot, ahol akkor az oroszok erőszakosságai már sok bajt okoztak. A fiatal élettel velejáró tetterő s vállalkozási kedv engem is megragadott, s megírtam az édesapámnak. Akkor már beteges volt, s azt gondoltam, hogy örömet szerzek neki vele, de az szegény kétségbeesetten sikoltott utánam; halálát sejtve azt írta, hogyha az út fáradalmaiba belehal is, de eljön értem, hogy megmentsen e kalandos vállalkozástól, s kiragadjon a szultán barátságából, ami pusztulásomat jelenti. Nem is vállaltam el az alkirályságot. Utódomat aztán két évre rá karóba is húzták — s úgy a múltba néző tekintetével mosolygott eltűnt ifjúságán, s meghatva szólt az apja ragaszkodásáról. Máskor meg, amikor sezlonján éppen pihent, s Klárika unokája újságot olvasott neki, esett szó az édesapjáról. Az újságban egy cikk a középosztály nagy nyomorúságáról szólt, amibe sodródtak azok, akik tartalékul gyűjtött pénzüket a hadikölcsönökbe fektették, s koldussá váltak. A cikk azt követelte, hogy az állam hordozzon felelősséget az ily módon tönkrement emberekért, akik odáig jutottak a nyomorban, hogy fogaik platinatöméseit kiszedetik, s abból tengetik életüket. A cikk mélyen érintette az öregembert, aki szintén egész vagyonát — pénzben félmillió koronát — az I. hadikölcsönbe fektette. Unokája két fogában is éppen platinatömés volt, s szeleburdian azt mondja az öregapjának: — Nagyapa, én is kiszedetem a platinát a fogaimból az Áron bácsival (dr. Franki Áron fogorvos), tétetek bele más tömést, s aztán a télikabátot megvesszük rajta. Az öregember erre ingerültté vált, s indulatosan mondta: — Ugyan ne beszélj ostobaságot, hiszen ha éppen platina kell a kabátodhoz, hát még adható — s jobb mutatóujját bal keze két ujjának a tövére tette — ekkora darab is. Mind a ketten, mert én is ott voltam a fölolvasás idején a szobában, elhűltünk a mutatott két ujj nagyságának a láttán. Baby szinte fölsikoltott a mesebeli kincs hallatára, s kirohant az anyjához, aki szegény a napi gondoktól megtépve, a szegénységtől megalázva a hír vételére rohant be lányával, s mintha a színpadon tanult szerepét játszaná, kérdezi: — Nagyapa, magának platinája van, s mégis engedi, hogy örökös nyomorban éljünk?! — Na, hát azért még nem beszélhettek örökös nyomorról talán, ha szükséget is látunk néha! — Hát hol vette a platinát nagyapa? Mutassa meg nekünk! — Majd holnap előveszem, ha az irodát befűtitek, most úgy sem egészen jól érzem magam, s aztán az iroda is hideg. — Nagyapa! — s úgy Baby mellételepszik, cirógatni kezdi az arcát, majd homlokon csókolja — Csak mondja meg, hol van, majd én a Tiszivel — ez én vagyok — megkeresem. Visszarakunk mindent szép rendben, majd arra a Tiszi vigyáz, de látni szeretném azt a platinát! — Majd előadom holnap kislányom, nehezen tudnátok azt megtalálni. 13 I. Abdul Medzsid szultán 1839-1861 között uralkodott. 18
