Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
TJM 2008.3.50. tettem a gondolatomat, hogyan kezdjem, milyen bevezetést adjak, amíg csak arra határoztam el magam, hogy ahogyan belesodródtam, úgy mondom el másnap. Szilády nagyon elszomorodott, amikor tudtára adtam neki első kényszerű szereplésemet. Idegessé lett, s láttam, hogy indulatait fékezi a csend idején: — Véged van akkor is, ha győztök, akkor is, ha vesztetek! Más számára kapartad ki a gesztenyét a parázsból; ha győztök, s tiéd csak a körmöd megégetése lesz; s rajtad csattan az ostor, ha vesztetek! Veszteség esetén a többi vezető mindegyike majd hagy maga mögött kaput, vagy valami rést, de te ahhoz ugyan nem értesz! Bűnt követtél el magad ellen, hiszen láthatod, hogy minden ellenségünk emitt van annak a sötét embernek a védelme alatt, aki győzelmük esetén agyontapos, bukásuk esetén pedig szervezetben tartott bandájával sötétben, szükség esetén orvgyilkossággal eltesz láb alól. Szinte kimerült e néhány mondat elmondása alatt. A sok éljennel s tapssal mélyen hallgattam, mert azzal csak bánatát mélyítettem volna. Megvallom, szándéka ellen, sokszor tudta nélkül mentem el később a gyűlésekre, mert nem bírtam maradni a vezetőktől, mindig cipeltek, unszoltak, szerepeltettek. A szervezésben semmi részem nem volt. Ahhoz nem is értettem. Még csak egyeden egy gyűlésén sem vettem részt a vezetőségnek, csupán nagygyűlésein, de ott aztán az én beszédem volt mindig a központi jelentőségű. Beszédeim hatása alatt lelkesen nőtt a táborunk természetes tapadással, s nőtt a bizalmunk is a sikerben. A szerepem valahogyan nem tetszett nekem, mert az ékhegyévé lettem, s nevemből, tudtom nélkül, politikai fogást csináltak, s éreztem magam is, hogy nem lett volna szabad beleártanom magam, mert beszennyeződöm, de nem hallgattam Sziládyra mégsem, aki pedig vissza akart tartani minden erejével. Erkölcsileg fölötte álltunk a másik pártnak, azonban pártunk vezetői nem tudták féken tartani a túlzó, a szélsőséges fiatalokat, akik „zsidókérdést”, „kommunista üldözést” is belekevertek a párt programjába, s így a hozzánk vágyakozó, velünk érző jó zsidók s a megtérő szegény kommunisták mind elmaradtak; s növelték azok táborát, akik a szervezésben okosabbak voltak, s tudták, hogy a szavazatoknak nincs szaga, sem az egyén súlya abban semmit nem jelent. Ügyetlen, csak ékes beszédekből álló politikai mérkőzésünk eredménye az lett, hogy megbuktunk. Kapott ugyan jelöltünk 6.000 s néhány szavazatot, de a másik párt úgy 500 körüli szavazattal mégis lehengerelt. Szilády szavai teljesültek. Minden exponált ember pártunkból sietett áthelyezkedni, rohant, hogy megelőzze hódolatban az ott küzdőket, a sértő, becsmérlő szavakat megmagyarázni; egyedül én maradtam vesztesnek, a többi győzött! A kommunizmusban eljátszott becsülete a tanári karnak ismét fényesen ragyogott, a győzelem sugárözönében s boldogan, diadalittasan élvezték hazafiasságukat, s szorongó érzéseik teljesen megszűntek. A győztesek közt voltak, s annak csodás ereje lemosta róluk az utolsó korompettyet is! A veszteség mélyen megrendített, s nagyobb bukást életemben még nem szenvedtem, amit úgy szégyelltem volna, pedig annál sokkal fájdalmasabb csapások is értek. Szónoklata170 40. Ván Benjámin káplán korában, 1920 körül
