Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
imban mindig szem előtt tartottam az erkölcsi elveket, én ott mindig pap voltam, s az evangéliumot hirdettem. A hazához tapadó hűségem, a fajtámhoz tartozásom, a tévedt emberek iránti megbocsátó szeretetem s a keresztyén egység gondolata volt az, ami belőlem mindig fölfakadt; így nem volt tulajdonképpen szégyellnivalóm az elbukásunkban, csak az fájt, hogy Szilády tanácsa, tilalma ellen tettem mindent, s most a rám zúduló visszaütések Szilády szívét is érik. Nekem szereplésemért pirulnom nem kellett, sem szavaimat másképpen értelmeznem, csak Sziládyt ért fájdalom bántott, s az a szomorú arc, ahogyan szó nélkül mindenre emlékeztetett. A diktatúra alatti időkben Szilády családja nagyon leszegényedett. Bizony sokszor gondot okozott Nusi néninek a mindennapi kenyér. Gyökeresebb megoldásra gondolni sem mertünk, csak bútorok eladogatásával tengette szegény a szükségleteket. Fájdalmas látvány volt, amikor az öreg Szilády beleegyezését adta, hogy édesapja gyönyörű íróasztalát eladhatja. — Hát nem bánom, ha azt eladod is, emléknek tartogattam eddig, s magam sem használtam, mert nekem kicsi volt, meg fiókja csak egy volt. Máskor, nem is sokára, a szalongarnitúrára jelentkezett vevő. Kopott is volt, be kellett volna húzatni, amire gondolni sem lehetett. Nusi néni ismét fájdalmas arccal mondja: - Nagyapókám, a Babynak nincs meleg ruhája, arra gondoltam, hogy mivel Dezsőnek nagyon megtetszett az öreg szalonbútor, nem adhatnám neki? Azon is segítenénk vele, mert a pesti lakásba, a rendelő várószobájába nem tud az édesanyja bútort adni. — Hát csak add oda neki. Öreg bútorok már azok is! Újra egy gondtalanná lett hónap, amiben szűkösen meg tudtak élni. De az is elfogyott. Nagy találékonysággal s boldogan mondja Nusi néni új fölfedezését: — Nagyapókám, a pincében ott van a sok hordó. Minek az nekünk? Hiszen nincsen nekünk borunk. Kolozsváry Laci szívesen megvenné. Eladhatom neki? Árpi említette, hogy ők éppen hordókat keresnek. — Jól van, eladhatod — volt a kurta válasz, de érzett benne a mély bánata. Nusi néni azok értéke felől tájékozatlan volt, s boldogan adta oda az 500 hl körüli hordókat értékük tizedrészéért. Olyan nagylelkű volt, hogy a préseket ráadásul adta. Megborzadtam nemcsak a nagy könnyelműségén, de a nagy lelketlenségen. Kolozsváry László akkor roppant gazdag ember volt, amellett pap is, s mégis potomért vette meg az ínségbe jutott családtól az utolsó szorultságában eladott értékeit, s ráadásul elfogadta a préseket. Nem szólhattam bele, mert Árpád öccse éppen akkor udvarolt Babykának, s úgy láttam, hogy minden családi alapon megy, s a hordók úgyis a családban maradnak, mert a Kolozsváry testvérek akkor még nem osztoztak meg. Nusi néni csak pár hétig volt nyugodt, aztán újra megjelentek arcán a mély barázdák, s tűnődött, hol vegye elő a közelgő szűk napokra az újra eladható tárgyakat. — Ugyan mit tűnődsz Nusikám, — mondja az éppen ott tartózkodó Irma néni — csak nézz szét, van itt még sok fölösleges holmi. 41. Ván Benjámin gépel, 1920 körül 171 TJM 2012.2.1.
