Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
rokonszenvet váltott ki belőlem. Ezért a „keresztény-keresztyénpárt „-iákhoz szítottam, de a politikába nem volt kedvem beleavatkozni. Szilády is, Schilling is intett a tartózkodásra. Egyszer is jelen voltam, amikor a két öregember a helyi politikai pártok erőviszonyairól beszélgetett, s a szereplőket megbírálták. Schilling azon szörnyülködött, hogy az a Babó Mihály ismét politikai vezér, akiből már sokszor kiábrándult a nép, de aki azért folyton a felszínen marad, bár maga már nem mer jelöltnek kiállani, de mozgatni jól tudja a sakkfigurákat, s az embereket gyöngeségeiknél fogva kitűnően tudja vezetni. Szilády azt válaszolta Schillingnek: — Most jött csak el igazán Babó ideje, mert zavarosak az állapotok, s megbódultak az emberek. A sok elszennyesedett ember nem keresi, hogy kinek a háta mögé rejtőzzék, azok a nyomorultak most a trágyadombba is szívesen beássák magukat, csak magyarnak kiáltsa ki őket valaki, amire aztán Babó készséggel vállalkozik, hiszen eddig is nagy öblű szájában hordta a hazafiságát, s a becsület iránt nem volt érzéke! — Hát ez igaz! — feleli Schilling — Látom, hogy Babó pártjába tömörül minden flekkes ember. Ott van minden tanár, tanító, s nagyon kezdenek hazafiaskodni. Nagy a bánatuk. S ez a kutyahájjal megkent ember mindnyája felé tud mosolyogni. Szilády mondja: — Voksot jelentenek! — A város tisztességes érzésű emberei, a hazafias gondolkodásúak emitt vannak, — mondja Schilling — de ez a sötét szándékú Babó megbuktatja őket, s azt a tökfejű Kolozsvári Pistát nyeregbe segíti. — Talán még Babóban is megmozdult a lelkiismeret, s most jóváteszi azt, amit az apja ellen vétett— mondja így nevetve Szilády. — Az nem mozdulhat meg, ami nincs!— volt rá Schilling válasza. Beszélgetésüket hallgattam, s éreztem, hogy Babó Mihály iránt irtózatos megvetést érez mind a két öregember. Schillinget úgy egy évvel azelőtt dr. Babó Mihály függesztette föl egy katonai fölmentés körüli szabálytalanság miatt, amit Schilling könyörületből tett, s nem anyagi előnyökért, így megértettem Schilling megvetését. Szilády iránti gyűlöletét pedig már jól tudtam. Én annyit megjegyeztem ugyan: — A kereszténypárt programja nekem rokonszenves, valahogy Tisza szándékának célkitűzéseit látom benne, ha nem hivatkoznak is rá. Schilling szinte idegesen válaszolja meg: — Az igaz, én is velük szavazok, csak nem csatlakozom hozzájuk! Azt tegye tiszteletes úr is. Kerülje őket is. Ne politizáljon. Maradjon csak papnak. Azt majd elvégzik Nagypál Ferkóék, ahogy tudják, csak kerülje őket is, mert azok úgyis elbuknak. Babó a kompromittált emberek menedéke, azok pedig sokan vannak! Szilády is azt mondta Schillingnek: — Óvom én is, hogy ne ártsa bele magát, a politika mindig veszedelmes, mert az úgy tesz az emberrel, mint a csuka az áldozatával, hogy amit megfog, nem ereszti el. Megnyugtattam mind a két öregembert, hogy nem avatkozom bele a politikába. ígéretemnek mind a ketten nagyon örültek. Csakugyan nem is volt semmi kedvem s vonzódásom a politikai életbe tevőlegesen beleavatkozni. Figyeltem az eseményeket, a kavargó helyi mérkőzéseket, csak tartózkodtam. Abból titkot ugyan nem csináltam, hogy a kereszténypárthoz tartozom érzésem szerint, de mást nem tettem. A Kisgazdapárt, minthogy a 48-asok testületileg vedlettek át, a maga otthonában tevékenykedett, míg emezek, mint a meztelen csigák otthon nélkül álltak. A régi „Munkapárt” helysége akkor már a református egyház birtokába került, s így az egyház, hogy megőrizhesse semlegességét, nem adhatta át örökölt helyiségét, pedig a párt elnöke az egyháznak presbitere és ügyésze volt, s vezetőemberei mind egy szálig református emberekből állottak, így aztán sok huzavona után a jórészt katolikusokból álló „Önképzőkör”, csúfnevén „Béka 167
