Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
aki tehetős. Hanem most menj azonnal haza, s nyugtasd meg az otthoniakat is, mert itt járt a Zsuzsika a Tuhn Böskével. Ez pápai tanárnő volt, Szabadkára a szüleihez akart átszökni, s pár hetet szüleimnél töltött, míg át nem szökhetett, különben Zsuzsánna húgom képezdei tanárnője volt. — S az otthoniak nyugtalanságát, amint elmondták, csak magad tudod ám elcsendesíteni. Otthoniak számára is jókor érkeztem. Tuhn Böske néni, a mi kedves vendégünk beszélte később, hogy tanúja volt mind a két ház rémületének, s látta Szilády töprengését s aggodalmait. Nem volt fejvesztett, pedig nálánál senki jobban nem féltett, s nem aggódott értem. — Bence — így szokott nevezni — irigylésre méltóan szereti magát Szilády. Mondta is nekem, de magam is láthattam, s éreztem azt is, amiről nem szólt. Amikor Bory a maga mosakodására ment Sziládyhoz, azt válaszolta neki: — Barátom! Ez a balfogása figyelmeztetése legyen! Jobban kell szeretnünk a fajtánkat, hogy nem a rajtunk terpeszkedő ellenségnek kiszolgáltassunk akárkit is. Vegyük észre, hogy minden körülöttünk élő nép éli az egybetartozás tudatát, s nem osztályuk szerint, hanem a vérsége egybe- fűzése alapján adja meg szemébe szolgálata rendeltetését. Az oláh, pedig azt utolsó nációnak tartjuk; nem az oláh papot, de az utolsó pakulárt sem lökte volna oda az idegen hatóságnak, hogy bosszúját rajta töltse. Ébredjen barátom hivatása tudatára, s mentse a fajtánkat qiinden kezében álló eszközzel. Ha kedvüket keresi folyton, maga sem kerüli el az orrkarH kát, mert ezeknek nemzeti szórakozásuk közé tartozik a medvetáncoltatás. Sok izgalomban, szorongásban volt részünk a románok megszállása alatt. Szorongva vártuk kivonulásukat, ami 1919. november 18-án119 következett be. Kiskunmajsa felé távoztak tőlünk. Sokan megnéztük a kivonulást, ami katonás rendben történt. Nem volt semmi búcsúztatás. A legszégyenletesebb az volt, hogy a fehérek által agyonlőtt dr. Paprika Antal felesége román kokárdával a mellén tüntetett, s búcsúzkodott érzékenyen a lóháton ülő parancsnoktól. A Horthy-korszak kezdete Délután még nagyobb izgalommal vártuk a fehéreket, akik vonaton érkeztek Kisszállás felől. Szép rendben vonult előttük a diákság nemzetiszínű zászló alatt a tanári karral. Amikor a menet a városháza főkapujához ért, Pataky Dezső gimnáziumi igazgató magas szárnyalású beszéddel fogadta őket: — Hős fiúk! Letiport nemzetünk egyetlen reménye! Köszöntünk! Kitárt karokkal ölelünk keblünkre valamennyiőtöket! Álmaink jöttek el hozzánk delin, délcegen, hogy ébrenlétünk szebb legyen álmodozásunknál. Ami szeretet, ami öröm és reménykedés, csak meg tud születni egy életen át az emberi szívben, az mind szeretne kitörni belőlünk, hogy áldás, öröm, reménykedés egyszerre rajtatok pihenjen! Ti a tettek emberei, eszmék páncélosai, a középkor legendás, szent lovagjai elűztétek végleg a vörösláz rémeit, amik eszményeinkből kifosztottak. Puszta közeledéstek hírére menekültek a megszálló rablók, akik testi javainkból pusztítottak ki, s hoztátok magatokkal egyszerre a jogot, az igazságot, a magyar életet! Hozsanna néktek! Ekkor diákjaihoz fordult: — Fiúk! Eddig ha hőst akartunk mutatni s önfeláldozást, Hellász ege alá vezettünk titeket, s Thermopilé120 hőseit mutattuk tinéktek! Többé ezt nem 119 A kéziratban tévesen 1919. december 6. szerepelt. 120 A thermopülai csata kr. e. 480-ban zajlott a görög és a perzsa hadseregek között. A perzsák győzelmével ért véget, de a görögök hősiességének, hazaszeretetének világhírű példája. 165
