Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Amikor Károlyi kormánya a köztársasági államformát törvénybe hozta, elrendelte a köztársaságra a hivatali eskü letételét is. Mi is megkaptuk a fölszólítást. Szilády nagyon ingerülten fogadta. — Nem sokra megy vele a hitvány bitang, azért vessük oda neki. Nincs értelme semmi kikényszerített eskünek, hiszen az esküszegők fogadkoznak újra. Akik most felesküszünk, felesküdtünk Ferenc József, majd Károly iránti hűségre is, s felesküszünk még, ki tudja hány erőszakosra. Az eskünek csak akkor van kötelező erkölcsisége, ha az ember önként, minden külső erőszak nélkül, hűségének érzésében teszi; de az ilyen erkölcsileg semmire sem kötelez. Ez üres komédia, amit ostobaság volna megtagadni, mert azzal senkinek nem használunk. Az erőszak szeret beleöltözködni mindig a tisztesség, a jogosság fehér ruhájába, hogy azzal szédítse önmagát s a világot. De amire épült, az veszíti el. Ennek a tökfilkónak sem sok időt jósolok, mert ennek csak a pusztításra van küldetése s nem az építésre; a pusztítás pedig gyorsabb menetű, mint az építés! A városháza tanácstermében már ott vártak ránk a plébános is, két káplánjával, s a zsidó hitközség főrabbija. Amikor megérkeztünk Molnár Mihály tanácsjegyző, aki a katolikus egyházközség elnöke is volt, szomorú kénytelenséggel öltötte föl a nemzetiszínű szalagot, amelyiknek fakult selymén a frissiben levett korona helye mintha sebhely lett volna, vérzeni látszott. Ezekben a zavaros időkben egyik reggelen, amikor bementem, derűsnek találtam, s azt mondja nekem: — No Bendegúz, mától kezdve nem dohányzom többé az életemben! — Nehéz fogadás lesz, főtiszteletű uram, nem tudja megállni. — Na, majd meglátod! — De mi történt főtiszteletű úrral, hogy ezt a fogadást megtette, amikor az orvosai tanácsára sem mondott le a dohányzásról, s most mond le, amikor egészséges? — Hát tegnap a késő délután, ahogy az újságot a kezembe vettem, találtam benne egy jó hosszú cikket. Olvasni kezdtem, s aztán megfogott. Eszes fejtegetésnek találom, s maga a híranyaga is nagyon érdekelt. Faltam én a betűket, oda is mentem az ablakhoz, de csak abba kellett hagynom, pedig nem kellett volna már több idő, mint öt perc az elolvasására, de csak abba kellett hagynom. Sem gyertyám nem volt éppen, sem egy csepp petróleum a lámpában, s így csak ma reggel olvashattam el, ahogy fölkeltem. Keveset alszom amúgy is, s a hosszú éjszakán a cikkben foglaltakon gondolkoztam, de nem tudtam a végét. Eltűnődtem azon, hogy mi mindent adtam volna tegnap, ha csak öt perccel meg tudtam volna toldani a nappali világosságot akármi világítóval. Eszembe jutottak a doktoraim is, akik folyton azzal gyötörtek betegségem idején, hogy mondjak le a dohányzásról, mert az életemet rövidítem meg vele. Azt mondtam nekik mindig: eleget éltem, sok újságot, örömöt már nekem nem adhat a világ, azért a pár esztendőért miért gyötörném magam; s nem mondtam le. De az este megláttam, hogy nem esztendőkért, de még percekért is érdemes lemondani, s az élet utolsó morzsája is hozhat valamit, amire egy életen keresztül kellett várakozni. Mit tudom én, hátha éppen az az öt perc az, amit lemondásommal nyerek, hoz hírt, amire vártam, vagy abban történik olyan, ami a régi kínokra, bajokra meghozza a jó választ, s a küzdelmeink értelmét megadja. Ezért határoztam el a dohányzásról való lemondást, s ezt megállóm, akármilyen szenvedésbe kerüljön is. S megállta. Többé nem dohányzott, a még hátralevő négy esztendeje alatt. A forradalom s az azt követő események nagy változást hoztak Sziládyéknál a mindennapi élet gondjaiban is. Szűcs Jani barátomtól elszakadtunk, s így a rendszeressé vált zsír s más természetbeni kiutalásait Szabadkáról nem hordhattam át, mert Szabadkától elválasztott bennünket a demarkációs vonal. Különben is a katonai felbomlás miatt az ilyen tiszti ellátmányok el is maradtak mindenütt. 131
