Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
A levél pontos szövegére nem emlékezem, de lényegére igen: „Kedves Bátyám! Az édesapám emlékének tartozom azzal, hogy kérésének fiúi tisztelettel engedjek. Visszavontam a vádat ellene. Hadd fusson a nyomorult. Szeretettel s mély tisztelettel öleli: gróf Tisza István.” Szilády csak annyit mondott: — Meg kellett tennem az egyetlen tehetőt, mert az élete ment volna rá. Nem bírtam elhordani a felelősséget érte. Nagyon nehezemre esett nekem is a kérés, Tiszának is annak teljesítése. Az első könyörgését hiába tette, de amikor a kisfiát is magával behozta, s itt zokogott, csak megesett a szívem rajta. Láttam én a papok közt ennél silányabbat is, csakhogy ez rajtavesztett, amannak meg sikerült. S olyan keserű kézlegyintéssel vitte vissza a levelet. X.Y pedig, ahogy ismét biztonságban érezte magát, éppen olyan peckesen hordta mundérja ujján a századosi rangot, mint azelőtt, s a vele szemben szabálytalanul tisztelgő katonákat éppen úgy defilíroztatta101 maga előtt, mint a többi tiszt, mintha sohasem vétett volna a katonatiszti becsület ellen maga is. A forradalmak Rohamosan sodródtunk a háború végéhez. A napi események olvasása, a szájakon át érkező hírek állandó izgalomban tartották. Különös előérzettel szólt többször is Károlyi Mihály gróf szerepléséről, akinek a szándékától és őrült gondolataitól féltette legjobban a nemzetet. — Ha ez a hitvány ember kaparintja kezébe az ország kormányát, olyan katasztrófába zuhanunk, amiből a magyar nemzetnek kibontakozni nem lehet. Ez az őrült ember a maga dicsőségéért oda tud dobni mindent; mert sem esze, sem ereje nincs, hogy meg tudná fontolni, mit jelent ebben az ítéletidőben felelőtlenül szórni a parazsat, a gyújtószikrákat, amikor a nemzetiségiek, majd a nemzetközi szervezetek robbanásra kész erői fonnak bennünket körül. Október utolsó vasárnapján, minden kérésünk ellenére is maga ment föl a szószékre; hatalmas prédikációjával fegyelemre, rendre intette a népet a várható események elkövetke- zése esetére. Textusa ez volt: „Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy végbe, mint elvégezém. Ez az elvégzett tanács az egész föld felől és ez amaz felemelt kéz minden népek fölött. Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az O keze fel van emelve, ki fordítja el azt?” (Ezs 14, 24, 26-27). Csupa tűz volt az a vénember, s elemi erővel rázta öntudatra a megfáradt s megfásult népet. A történésekben az isteni elvégzett szándék testesülését láttatta, s a háború kimenetelében az emberiség gőgjének megaláztatását. Ismeretlen erők szabadulnak rá a világra, amit szintén nem lehetnek mások, mint a fölemelt kezű Isten lángostorai. Ez az értelmét vesztett küzdelem sebei ha megtanítanák az embervilágot az Isten előtti hódolatra, bármi véget ér a küzdelem, nyeresége lenne az elbizakodott, az egymást fölfalni, megsemmisíteni akaró emberiségnek, mert a későbbi nemzedék nem a küzdelmek végén, a kimerültség ájult, állapotában vezekelne, hanem a küzdelmeket, a harcokat meg se kezdené Isten tanácsa nélkül. A háború végső eredménye csak az lehet, amit a prófétán át így jelent meg az Isten: Úgy lészen, mint elgondolnám, úgy megy véghez, mint elvégezem! Az Istenhez húzódó ember pedig a véget látva azt felelheti: Úgy van jól, amint akartad, Uram, s az Isten ostora alatt alázattal meghajtja magát! 101 Díszmenetbe felvonultat. 129
