Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Szilády a világháború eseményeit élesen figyelte. Az örökös győzelmi jelentések nem tudták lelkesedésre hangolni, mert érezte nagy leikével s mély intuíciójával a lent a mélyben morajló erőket. Láttatta velünk, hogy ehhez a háborúhoz van kötve az országnak a sorsa, amelyik a magyar élet számára győzelmet nem hozhat. Sokszor mondogatta: — A háború végét szeretném megérni, bár semmi jót számunkra nem hozhat. Amikor IV. Károly Tisza István grófot a miniszterelnöki székből elbocsátotta,91 nagyon megrendült. — Ez az egy ember az, akinek a jellemében, értelmében olyan erő van, hogy ezekben a vészes időkben is nyugodtak lehettünk országunk sorsa felől, de most már olyanokká lettünk, mint a horgonyától elszakadt hajó, amelyiket a vihar kedve, szeszélye szerint odacsaphat a szirthez, akár a zátonyra lökhet. Mit várhatunk ettől a gyönge királytól, aki elődje látható ragaszkodását ehhez az emberhez nem becsülte meg? Hiszen lehet, hogy jó ember, de a legjobb király sem sokat ér értelem nélkül. Szerencséden sorsú népünkért sokat aggódom, s akármilyen fölfújtak is a „Hőfer-jelentések”92 úgy látom, hogy ennek az örökös győzelemnek szomorú vége lesz. A valót nem jelenthetik, mert pánikot nem kelthetnek. De az intézkedéseik, a kapkodások elárulják, hogy bajokkal számol a vezetőség is. Aztán a statárium, a sok szökött katona miatt, a frontról hazajövök elbeszélései; mind olyan félelmes jelenség, hogy a veszteség lehetősége máris árnyékként borul az életünkre. De ezekről barátaim senki előtt beszélni nem lehet, csak intésül adom, hogy a szószéki szolgálatukban a kellő óvatossággal járjanak el, s maradjanak az Ige világa mellett. A háború vitáit végezzék el a katonák, a tisztek, a polgári hatóságok, de mi ne dobjuk oda magunkat eszközül nekik, hogy a végén ne érjen bennünket vád és megszégyenülés. Vilmos erőszakossága s a nagy német népnek önző ereje ennek a gyámoltalan királynak a markából a győzelem esetén is ki fogja markolni a parázsból kikapart gesztenyét, s így mi magyarok ezért a háborúért ne lelkesedjünk, hanem sirassuk el az áldozatokat. Osztozzunk meg a könnyeken, s ne kérjünk részt a dicsőségből. Ezt a tanítást jórészt Bagó Bálintnak adta, aki az „Igehirdető” háborús prédikációit szokta elmondani, amelyek mind tele voltak a háború magasztalásával. Én ösztönös irtózat- tal viselkedtem a háborúval szemben, s kerültem a Halason ebben az időben nagy kelendőségnek örvendő fiatal katonatisztek barátságát. Az első temetési szolgálatomat Varga Gyuri távollétében végeztem. Fiatalasszonyt temettünk, tüdősorvadásban halt meg, férje a háborúban volt. Az akkori szokás szerint a háznál végezte a káplán az egyszerű imádságot kétpapos temetés alkalmával. Szilády pedig a temetői katedrában mondta el orációját. Ez volt vele az első szolgálatom. (Modok Sándorné Orbán lány volt a halott.) Abban az időben éltek a város hadiözvegy asszonyai, a pártába maradt lányok, de általában a vágyódó asszonyok a nagy [,..]t az 52-es, Pécsről Halasra áttelepített ezreddel. Ez a csendes vidéki város ekkor ízlelte meg először a szabad életet az addig fegyelemben tartott élet után. A város népe addig a százados szokásnak hódolt, s közmegvetés tárgya volt az a nő, aki alkonyat után férfi társaságban, kíséret nélkül az utcán megjelent. A katonákat házakhoz helyezték el, mert akkor még kaszárnya nem volt Halason. Ezek a házakhoz beadott katonák aztán felbontották az ősi szokások, erkölcsök zárait; s aztán a frontra indulók utolsónak vélt lobbanásainak sziporkái bizony a női világ színe szövetébe csaptak, s a föllángolásban áttüzesedve összeolvadtak. 91 1917. május 23-án. 92 Franz Höfer 1912-től volt a vezérkari főnök helyettese. Ő szerkesztette a hivatalos hadijelentéseket. 111
