Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)

Emberek és emlékek - Várnai Pál: Rekviem gyermekkoromért

Nyugodjanak mindketten békében. Tanulni, meg játszani a háború után is jártam a templomudvarba, akkor már mint ifjú cionista. A bicegő Scheiber chavér igyekezett ott felkészíteni bennünket arra, hogy majd egy jövendő zsidó állam hasznos és öntudatos polgárai lehessünk.

Szülők és nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, meg a sok többi néni és bácsi, a rőfös és élelmiszerboltok, a közszeretetnek örvendő Steiner doktor bácsi, a Kálmán meg a Bálint doktorok, Práger Sándor bácsi, a Rácz patika, a többségükben púpos és kivételes szellemiségű Grosz család, anyám munkaszolgálatban elpusztult fiatal öccsei, a Daru madárt gyönyörűen éneklő Karcsi és a csodálatosan verset mondó, éppen végzett nagyreményű színész, Várnai (Winter) László: közülük ma már senki sincs. Emlékeim nélkül csupán csak turista lennék Halason. Áll még ugyan pár ház a régi Halasból: Winter nagyszüleim főszögi háza, benne a kisbolttal, ahova éjjel-nappal becsöngethettek petróleumért meg rézgálicért a velünk harmóniában élő, környékbeli parasztok. Áll még egyik-másik egykori lakásunk épülete is, az iskolák, a gimnázium, apám üzlete, a Hecht-ház, amely gettónkul szolgált, a zsinagóga és a temető.

Szeretem a kisváros fákkal szegélyezett, apró, girbe-gurba utcáit, parányi tereit, a zsákutcákat, az ún. sutlikokat. Bár engem is lezsidóztak párszor ott, még a háború után is, és ha emlékeim nem is mindig kellemesek, ellenérzéseimnél mindig erősebbek maradnak kötődéseim Halashoz, amely elindított életutamon. Ahogy a magyarok szeretik mondogatni, hogy a világban mindenütt vannak magyarok, a halasiak is számon tartják a Halasról elszármazottakat. Elszakíthatatlanok az én halasi gyökereim is.

315