Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)

Emberek és emlékek - Várnai Pál: Rekviem gyermekkoromért

Ortodox hitközség volt a miénk, de szüleim már nem tartoztak a szigorúan vallásosak közé. Az ünnepek azért eseményszámba mentek, előírásait nagyjából betartottuk, a zsíros és tejes edényeket elkülönítettük, megünnepeltük a purimot, a húsvétot és a sátoros ünnepet, böjtöltünk, templomba jártunk. Ám mindig türelmetlenül vártuk a csütörtöki napot, amikor is estefelé megjelent apám egy finom illatú kis csomaggal, melyből jóízű felvágottak kerültek elő. Az abrosz egyik sarkát felhajtottuk, és a férfiak, apám, Iván bátyám meg én, ha nem is bűntudat nélkül, vétkeztünk. Voltak persze zsidó nagynénéim és nagybácsikáim is, akik mindig szívesen látták unokaöccsüket boltjaikban. Szüleim baráti köre és társasága is nagyobbrészt zsidókból állt. Széleskörű társasági élet folyt: kulturális rendezvények, klubok, kártyapartik, nagy séták, strandolás, csónakázás a közeli tavakon, ping-pong csaták, az utóbbi a mi udvarunkon. Kisgyerekként védettnek éreztem magamat az egyre ellenségesebb környezetben. Ahogy azonban szorult a hurok, én is át kellett, hogy érezzem a mindennapok szaporodó nyomorúságát, szüleim egyre súlyosbodó gondjait, az üldözés és kirekesztés kezdeteit, az időnként engem is elérő zsidózás megalázó élményét.

Azután ott volt a templomudvar, benne az imaházzal, az iskolával és az udvarban lévő sok lakással, azoknak színes, tarka lakóival. Mennyi emlékezetes órát is töltöttem ott hat és kilenc éves korom között, mielőtt elvittek bennünket. Már első éves koromban büszke voltam földrajztudásomra, arra, hogy tanítónőm, Schütz Olga néni mindig engem szólított, amikor valamelyik felsős adós maradt a válasszal. Ő sem jött vissza szegény, ahogy mondani szokás manapság. A leggondtalanabb órákat azonban a tágas udvaron töltöttük. Versenyt futottunk, verekedtünk, adj király katonát játszottunk, labdáztunk, dióztunk. Az istentisztelet alatt is gyakran kiszöktünk a templomból, a felnőttek nagy méltatlankodására. A templomudvar lakásaiban és a szomszédos házakban éltek a hithüek, a hitközség alkalmazottai, akiknek élete a vallás körül zajlott, közöttük számos fedett fejű, szakállas, pajeszos zsidó. Aki ma belép a néma udvarba, aligha képzelheti el azt a zsivalyt és nyüzsgést, amely ennek az udvarnak a jellemzője volt. Ahogy egy korombeli fiú, Zafír Sáji megjegyezte: Nekünk nem kell színházba menni, a színház itt van. Olykor a nagytekintélyű és szigoráról ismert Dohány tisztelendő is feltűnt az udvarban - ő is ott lakott - ilyenkor sietve szétrebbentünk. A ház népe többnyire sokgyermekes volt. Herstikék, a kántorék, szép énekhangú, gyönyörű gyermekeikkel, Lebovicsék, a sakterék, Brachék, hajói emlékszem, Katzék és sokan mások. Nehéz nosztalgia nélkül visszagondolni az akkori zsidó élet gazdagságára, sokszínűségére. Mintha egy kelet-európai stetl-et látnék magam előtt, mely világ, sajnos, ma már csak filmeken és fotókon látható. A mi gyermekkorunk meg különösen rövidre lett szabva. Újabban sokat próbálkoztam az ügyben, hogy valahogyan rekonstruáljam azokat az időket, hogy megidézzem elemi iskolai éveimet. Levéltárakban és könyvtárakban nyomoztam, hátha rábukkanok az iskola évkönyveire, osztálytársaim névsorára, de mindhiába. Tudom, páran még itt élnek Magyarországon, Kiskunhalason meg Budapesten, vagy szétszórva a világban, másokat, mint Berger Lacit vagy Frommer Illést, családjukkal együtt elnyelte a kémény füstje. Szegény dadogós Singer Imit pedig golyó találta fejbe a vonaton, Bergen-Belsen és Theresienstadt között 1945-ben. Egyes korosztályokról viszont találtam adatokat. Megtudtam például, hogy anyám, Winter Rózsi, magaviseleté rendre emyedetlen volt. Hittanórára is jártunk, meg az ún. héderbe, Feuerstein bácsihoz, a nagy héber költő, Avigdor Háméri rokonához. Sem óráit, sem őt nem kedveltem. Mint a kor számos pedagógusának, neki sem kellett sok ahhoz, hogy jó erősen megcibálja a fülünket. Van egy olyan szóbeszéd is, hogy egyszer, amikor bátyámmal ezt tette, apám bement és meghúzta a rettegett Feuerstein bácsi fülét. Ha nem is így történt, füleimnek mindig jól esett ezt hallani. Egy másik verzió szerint apám csupán körlevelet küldött szét tiltakozásul hitsorsosainak.

314