Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
Emberek és emlékek - Fürst László: Édesapám: Fürst József
r Édesapám: Fürst József Fürst László Szerkesztőim azzal bíztak meg, hogy önéletrajzot írjak róla. Szerintem érdekesebb egyéniségét felidézni, ami sok szempontból tipikus. Egész életében zsidó magyar volt, és nem magyar zsidó. A természettudós Hídvégi Máté laudációt írt dr. Scheiber Sándorról, akit a kommunista Magyarország üldözött és mellőzött 1985-ben bekövetkezett haláláig. A Rabbiképző legendás igazgatóját mostanában tüntették ki a Magyar Örökség Díjjal. Ebből az alkalmból írta a szerző: Scheiber naplójában találtam feljegyzést arról, hogy az egyik kelet-magyarországi hitközség rabbija 1944 nyarán, mielőtt fellépett volna hívei után a deportáló vagonba, letérdelt, megcsókolta a földet és ezt mondta: nem ez a föld űz el engem, így vélekedett az én édesapám is. Akiskunhalasi református gimnáziumban tanult. Nem volt különösebben jó tanuló, de minek tanult volna. A zsidótörvények miatt a második világháború előtt magyar zsidó egyetemre nem kerülhetett be. Egyik órán egy tanára büdös zsidózott, édesapám felállt, kiment a tanteremből, oda diákként soha nem ment vissza. Nem mondta meg a tanár nevét nekem még évtizedekkel később sem, amikor én jártam ebbe a gimnáziumba. Gondolom ő szégyellte, hogy egy másik halasi így viselkedett vele Én is furcsálltám, de édesapám minden érettségi találkozó szervezésében részt vett, arra készült, azon részt vett, tisztelettel beszélt volt tanárairól, szerette osztály- és iskolatársait. Tudta, hogy kell elválasztani a jó embereket a rosszaktól. így akart Kiskunhalas büszkeségének, a gimnáziumnak kötelékében maradni. Az órás mesterséget választotta, azt egy büdös zsidó is kitanulhatta, ha egy órásmester felvette tanulónak. Csak a halasi kommunista Nagy József vállalta őt. Egy üldözött mindig megérzi egy másik üldözött nehézségeit. Rövidesen munkaszolgálatos lett, majd Buchenwaldba deportálták. Az amerikai hadsereg katonái szabadították fel. Azonnal hasznosította tudását, és órákat javított. Az amerikai hadsereg megbízottai hivatalosan felajánlották neki, hogy az Egyesült Államokba hozzák, és felszerelnek a részére egy órás- műhelyt ingyen, abban az amerikai városban, amit ő választ. Édesapám Kiskunhalast választotta. A magyar költőzseni, Ady Endre írta: „Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom újra meg újra, Hazajön a fiad”. Ritkán beszélt a munkaszolgálatos és koncentrációs tábori borzalmakról. Azt hiszem, mint zsidó magyar nagyon szégyellte, amit honfitársai tettek vele, családjával, a halasi zsidó hitközségével, a magyar zsidósággal. Eszembe jut, mint az állami tulajdonban lévő kiskunhalasi órásműhely vezetője az 1950-es évektől kezdve. A kicsi üzlet a halasi ökölvívó és labdarúgó csapat nem hivatalos klubházaként és politikai fórumként is működött. Mindig az amerikai demokráciát éltette. Nyíltan beszélt arról, amit a Szabad Európa vagy Amerika Hangja magyar adásaiból megtudott. Büszke volt Izrael sikereire. Humoros ember volt. Szerette a vicceket. Gyerekként sokat voltam a műhelyben. Élveztem a barátait, jókedvét. Emlékszem, hogy egyszer egy elégedetlenkedő vevő azzal fenyegette, hogy magasabb fórumhoz fog fordulni panaszával. Mire édesapám udvariasan a vevőt az ajtóhoz kísérte, rámutatott az akkori tanácsháza tűzoltó tornyára és azt mondta neki, hogy oda tessék kérem felmenni, mert Kiskunhalason az a legmagasabb fórum. Egyébként a halasiak szerették őt, miért ne? Mindenkit ismert, mindenkihez volt egy jó szava. Most rágondolva én is szégyellem, de 1956-ban a forradalom alatt mi, halasi zsidók féltünk. Szüléink egyetértettek az állami függetlenség és emberi szabadságjogok gondolataival, de 310
