Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
Emberek és emlékek - Surányi Lászlóné Kun Anna: Halasi emlékeim
aki akkor 19-20 éves lehetett. Akkoriban alig volt valakinek autója, főleg nem ilyen fiatalon. Már egy motor is az arisztokrácia magasába emelte a tulajdonosát. Szóval mi hatan mentünk: Beck Zola, aki maga szegedi orvostanhallgató; húga Lili, akkori nagyon jó barátnőm; unokatestvére, Schwarz Lili, Halas egyik leggazdagabb lánya; Várnai Laci, a Beck gyerekek sógora, közös udvarló, világfi, pesti színinövendék. Ahhoz képest, hogy havazott, csúszott és nem láttunk a hóesésben, Laci jól vezette az agyonzsúfolt kocsit. Időre szerencsésen megérkeztünk. A ruhánk borzasztóan nézett ki, fejünk hervadtan eresztette félárbócra a frizurát, alapos tatarozásra volt szükség. A szegedi nagyszállónak nem csak pompás bálterme volt, hanem világi mellékhelységei, és némi aprópénzért ügyes szobalányai, akik hamar rendbe szedtek bennünket. Azt hittük, hogy mindenki bennünket bámul, úgy vonultunk be. A fényár, a damaszttal terített asztalok, az elsőbálos lányok frakkos lovagjai, a rendezők karszalagos hada, minden olyan káprázatos volt. Bizony nagyon elkelt a milliomosfi, Goldberg Laci manírja, hogy őt utánozzuk, nehogy nagyon leríjjon rólunk a vidékiség. Jött még egy csapat vonaton, és jött egy másik kocsi is a kis Kálmán Jóskával, ő már akkor a 30. évéhez volt közel. Aki hozzá befért - Schön Sanyi - a nővérét, Magdát táncoltatta, aki szintén húszon felül kereste jövendő élete párját a bálokban. (Meg is találta még abban az évben, a pécsváradi vaj- és sajtgyár tulajdonosának fia vette el.) Reggel hétig mulattunk. Akkoriban még nem volt sikk, hogy a lányok igyanak. A fiúk is elég szárazon mulattak, hisz kocsival megyünk haza, épp csak annyit, hogy ki ne nézzenek. De azért mámorosak voltunk. Szegeden hálózunk, ifjú orvosok, jogászok legyeskednek körülöttünk, nem csak kereskedő fiák, ahogy megszoktuk. Nincsenek velünk a szülők, hogy ránk szóljanak, mulattunk hát, mint Jávor a filmen, cigánnyal danolva, körcsárdással. Haza is értünk épségben. Máig sem tudom, hogyan. Rögtön elaludtam a kocsiban, a kapuban ébresztettek fel. Vasárnap volt. A fiúk bál után gőzfürdőbe mentek, a lányok alig aludtak, mert friss sós süteményt kellett sütni, hisz utána jönnek a fiúk egy pohár italra, ez így szokás. Ezt megelőzően már volt a leányegyletnek néhány műsoros estje tánccal egybekötve, sőt, volt szilveszteri bál reggelig. A bálokra vidékről is bejöttek az aranyifjak (Kiskőrös, Majsa, Vadkert). Érkeztek Kalocsáról, Félegyházáról rokon lányok fiúnézőbe. Itt mérte az ember a kapósságát. A felnőttek más terembe kártyáztak, az asszonyok sütemény mellett beszélgettek a könyvtárban, időnként ki-kinéztek a lányukra, nem árul-e petrezselymet. Az ifjúság a nagyteremben zajongott, danolt, dübörgött. Az első hosszú ruhát 15 évesen kaptam, a növendékhangversenyre. Sárga organdit, amire lila övét kötöttem és lila csokrot tűztem a vállára. A ruha gyönyörű volt, az anyaga gyilkos: a varrások, mint a smirglipapír, mint a törött üveg, úgy vágott. Táncos, átizzadt éjszakára alkalmatlannak bizonyult, pedig nagyon szerettem táncolni. Egy jó táncossal pihenés nélkül, akár napokig egyfolytában tudtam volna táncolni. Nem is az erotikus töltés miatt, hiszen a nagy mutatvány az volt, hogy nem érintve egymást, csak a ritmusra hagyatkozva táncoltuk a menő táncokat, az összeszokottság biztonságával. Akkoriban tangó, slow- fox, rumba, angol keringő volt divatos. Éjfélkor félórás csárdás, polka, keringő, "sonpéc". Jó táncosnak tartottak, az első tánctól a Rákóczi indulóig meg nem álltam. Évente 2-3 bál, néhány táncos összejövetel és havonta egy "hólabda-teadélután", mindig másnál körbe- körbe. Meghívni se kellett a szokott bandát, maguktól jöttek. Hozhattak vendéget is. Trakta nem volt, tea és keksz - szabta meg a törvény. Persze valami mindig volt még, de nem ezért jártunk el, hanem az együttlétért, a játékért, a táncért, a flörtért. A megkötések fontosak voltak, mert szegényebb, sokgyerekes családok lányai is sorra kerültek, nehogy nekik szégyenkezniük kelljen. Húszan-huszonöten jöttek egy-egy helyre. Szólt a gramofon, ahol volt zongora ott élő zenét játszott valamelyik vendég a talp alá. Rendesen játszottunk, ha 296
