Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság életének keretei - Somodi Henrietta: A kiskunhalasi zsinagóga és épületegyüttesei
1795-ben a városi tanács összeíratta a Kiskunhalason élő zsidókat, ekkor állapították meg, hogy 18 zsidó család él a városban, 49 fővel. Thuróczy István házát imaház céljára egészen az 1800-as évek elejéig béreltek. Ez az imaház a Kossuth utcában, a Mészöly-féle ház utáni kis épületben volt. A vallási előírásnak megfelelően berendezett kis épületben végezték naponta kétszer, a sakter és az előimádkozó mellett az összejöveteleiket. Itt folytak ebben a kis épületben az ünnepi Istentiszteletek is, azonban a körülmetéléshez mindig rabbit hívtak az akkor már működő izsáki vagy az apostagi hitközségből. A 1800-as évek körül a következő régi halasi családok töltöttek be említésre méltó szerepet: Stern, Schön, Präger, Bergl, Kellner és a Holländer családok. A zsidókat sújtó rendeletek lassan megszűntek, és fokozatosan megszaporodott a zsidó lakosok száma is Kiskunhalason. 1795-ben már jó néhányan élnek zsidók a városban, Pólyák Káim, az akkori tanító és sakter is készít róluk összeírást. 1799-ben a zsidók ügyében a városi tanács rendszabályt alkot, amelynek egyik pontjából tudjuk azt, hogy az itt lakó zsidók a bejáró zsidóknak már kóser bort mérnek, majd a zsidók kérésére ugyanebben az évben, tíz forint különdíj mellett a tanács kötelezte a mészárosokat, hogy kóser húst is engedjenek vágni. Ekkor ugyanis a halasi zsidóknak külön kóser vágó- dájuk még nem volt. Az első húsvágó 1797. november 4-től volt engedélyezve. Ennek vezetésével egy Fülöp nevű zsidót bíztak meg. 1815-ben a városi tanács ismét foglalkozik a helyi zsidókkal, ugyanis többen „illetéktelenül” tartózkodnak a városban, és úgy határoz, hogy néhány zsidót kitelepít. Az erről szóló okiratban szerepel Kellner Gáspár sakter neve, aki ebben az időben önálló kisebb vágódával rendelkezett, amelynek a pontos helye ma már nem ismeretes. Ez azt jelenti, hogy ebben az időben önálló zsidó mészárszék működött, a kóser vágás szabályait betartva. A közösség 1857-ben önálló zsidó hitközséggé szerveződik, amiről a későbbiekben részletesen szólók. 1852. november 27-én Bibó Károlytól vette meg Reinitzer Ignác azt a telket, amely ma is a hitközséghez tartozik, ahol a zsinagóga és épületegyüttesei állnak. Továbbá még ebben az évben Reinitzer Ignác az imaház részére téglát égettet, amelynek tíz százaléka a várost illette volna, de azt a tanács elengedte. A mai Petőfi Sándor és Béke utca által határolt telekre építési engedélyt kémek, és fokozatosan a Templom mellett kialakítják az egyéb közösségi épületeket is. A mai épületegyüttes hátsó részében találjuk az egykori kóser vágódát, amelynek építési dátumát sajnos nem tudjuk, valószínűleg az 1870-es évek vége felé készülhetett, mivel erre az időszakra tehető az egyéb hitközségi épületek kialakítása is. A napjainkban is látható igen kis méretű épület, a múlt század végén épült kisvárosi alacsony polgárházra emlékeztet. A két helységből álló épületben ma is többé-kevésbé mindent megtalálunk, a vallási előírásoknak megfelelően. A rituális vágás szabályai csak négylábúakra és a szárnyasokra vonatkoznak, a halakra nem. A rituális vágás célja az, hogy minél kevesebb szenvedést okozzanak az állatnak, és minél több vért távolítsanak el belőle. A nyak gyors oda-vissza mozdulattal történő átmetszéséhez megfelelő hosszúságú, tökéletesen éles, és hibátlan pengéjű kést használtak. A hálláf szó, amely a kést jelöli, eredete a Misnából valóPBét hahálláfot...”, az a hely, ahol a késeket elhelyezik. Asóhet, vagy más néven sakter vágás előtt mindig megvizsgálja a kését, hogy nincs e benne „p'gíma”, azaz csorbaság, mert ha nem megfelelő késsel vágják le az állatot, húsából nem szabad enni. A sohetmk istenfélő, hívő embernek kell lennie, ismernie kell a Sulchan Aradinak a sehitára vonatkozó szabályait, szigorú vizsgán kell keresztülmennie, és megfelelő rabbiná176
