Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: A kiskunhalasi zsidók krónikája 1945–2001
1951 Az 1951. január 14-én megtartott közgyűlésen a közösség elnöke sajnálattal vette tudomásul, hogy Dr. Dohány József főrabbi, aki 1949 novemberétől 1 év tanulmányi szabadságon Izraelben tartózkodott, nem kívánja tovább ellátni a rabbi teendőket. Döntését elfogadták, majd a képviselőtestület egyhangúlag kimondta, hogy Dr. Dohány József főrabbi állása 1950. november 1 -jén megszűnt. A kiskunhalasi hitközség nehéz helyzetbe került, hiszen ettől az időponttól kezdődően még napjainkban sincs a közösségnek állandó megbízással rendelkező rabbija és kántora. Az ünnepekről való méltó megemlékezés céljából rabbit és kántort vidékről, többnyire Szegedről és Budapestről hívott és hív ma is az egyre fokozódó nehézségekkel küzdő zsidóság. Az 50-es évek súlyos helyzetének megoldását egyre több hitközségi tag úgy látta megoldottnak, ha lemond hivatali tisztségéről, és elhagyja Kiskunhalast egy jobb és szebb jövő reményében. Ezt a megoldást választotta Emst Rezső is, aki 1951 januárjában lemondott elöljárói, és a „női tagozat” titkári teendőkkel kapcsolatos feladatairól. Kálmán Dezső, aki a hitközség pénztárának felelős beosztású, becsületes és megbízható funkcionáriusa volt, egyéb okok következtében köszönt el a közgyűléstől. „Mivel pedig a hitközség működése ezen két sajnálatos lemondás folytán sem akadhat fenn, kérem a képviselő-testületet, hogy emelje Kun Benő képviselőt az elöljáróságba, aki vállalná részben a lelépő Ernst Rezső teendőit, és megbízza őt egyben a női tagozat vezetésével is. A pénztárossági tisztet pedig hajlandó József Emil, volt községi alkalmazott végezni, aki vezetné a pénztárkönyvet, és minden hó végén bemutatja Kun Benőnek az elszámolásokat, és megvizsgálja a könyvelést is. ” (Idézet Dr. Ádám István elnök hozzászólásából, ami a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség képviselőtestületének az 1951. január 14-én megtartott ülésén hangzott el.) 1952 A hitközség anyagi helyzetét tekintve is teljes volt a kilátástalanság. 1952 decemberétől a budapesti székhelyű Ortodox Központi Iroda megszüntette a szokásos havi segély folyósítását, és a hitközségek teljesen önálló működésének a kényszerére hívta fel az összeomlás veszélyével fenyegetett, az országban még működő izraelita hitközségek figyelmét. A kiskunhalasi hitközség megmentésére az az egyetlen lehetőség kínálkozott még, hogy az 1953. évi költségvetést a tagok önkéntes anyagi hozzájámlásaival készítsék el. A támogatások összegének megállapításával sikerült az egyensúlyt megtartani az 1953. évre tervezett szükségszerű kiadások és a közösségi bevételek között. A súlyos gondok lehetőség szerinti orvoslása mellett a zsidó hittestvérek mély fájdalommal és megrendüléssel fogadták Dr. Ádám István bejelentését, melyszerint Kálmán Dezső kereskedő 1952 november végén eltávozott az élők sorából. Az elnök felkérésére a képviselőtestület egyperces néma felállással adózott a megboldogult emlékének. Meghatott szavakkal emlékeztek az elhunytra, aki hosszú évek óta kitartó munkával, rátermettséggel és bibliai hűséggel szolgálta a zsidó egyház érdekeit. Dr. Ádám István búcsúszavai méltán kísérték Kálmán Dezső lelkét az utolsó, égi útjára, a mennyország fényekkel teli birodalmába. „ O volt az utolsó szeme annak a láncnak, amely a jelent a múlttal kötötte össze. Magával hozta az ősi hagyományokat, amelyeket mindvégig érintetlenül akart megőrizni. Értékes és érdemes személye hasonlított az erdő díszéhez: a Remény tölgyhöz. 124
