Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Végső István: Tragédia 1944. október 11-én a kiskunhalasi vasútállomáson
vették a munkaszolgálatosokkal teli vagonokat. A munkaszolgálatosok a sortüzre feltépték vagonjaikat, és holmijaikat eldobálva igyekeztek menekülni a pályaudvarról. Ezt követően a fegyveresek embervadászatba kezdtek, és a megközelítőleg 200-220 főnyi munkaszolgálatos századot legyilkolták. Az öldöklés 3-4 óra hosszat tartott, és csak kb. 10-15 ember élte túl.3 Ha a vagonok között csak munkaszolgálatos gyanús személyt találtak, már azt kivégezték.4 A pályaudvari vérengzés után a sebesült és elmenekülni nem tudó munkaszolgálatosokat az állomás hulladékgyűjtő-telepén nagy gödör megásására kényszeríttették. Ide aztán az áldozatokat meztelenül bedobták, majd a túlélőket is belegépfegyverezve, sietve elföldelték.5 Ennyi az, amit pontosan lehet tudni. Ám a források, a tanúvallomások, a visszaemlékezések és a különféle jelentések a megtörténteket egymásnak gyakran teljesen ellentmondó és kibogozhatatlan, szövevényes eseménnyé teszik." A kiskunhalasi lakosság nagyon keveset tudott az eseményekről, és a szörnyű történéseket csak döbbenten tudomásul vette. így tett Baranyi László katolikus plébános is, aki ennek kapcsán a História Domusba a következőket írta: „Október 11-én szomorú véres nap volt a kiskunhalasi vasútállomásnál, ahol munkaszolgálatos zsidók az átszállás alkalmával az állomáson ki akartak szabadulni, amiből bonyodalom és lövöldözés támadt és több mint 200-an meghaltak közülük.”1 Feró Jolán helybeli lakos naplójában a következőket jegyezte fel erről az eseményről: ,yi menekültekkel jött a vonaton kb. 200 zspartizán (sic!) is az állomáson kis csetepatét rendeztek. Lett néhány sebesült is a civilek között melyeket a kórházba vittek. Kb. 30 elszökött, melyeket apródonkint elfogtak. Az állomáson az áldozatokat túl a sínen, az élőkkel megásatták a gödröt, belehordatták a hullákat, őket mellé állították és lelőtték őket, felettük a föld sima”" A kiváltó ok és az előzmény tisztázása ma is várat magára. Sokáig hivatalos verzió volt, hogy az SS-katonák rajtakapták egy másik szerelvény utasait, hogy a munkaszolgálatosokkal megosztják élelmüket.9 Mások szerint a feldühödött német SS-katonák egyszerűen nekirohantak a szerelvényeknek, amikor azt látták, hogy azon munkaszolgálatosok utaznak. Az ügy tárgyalásán az is felmerült, és ez látszik mai tudásunk szerint valószínűnek, hogy készültek arra, hogy „partizángyanús” egyének érkeznek majd a pályaudvarra. Az egyik vasutas, Ambrus István elleni tanúvallomások igen érdekes és lélektanilag a tömegmészárlás egyik előzményeként is felfogható tényt hoztak napvilágra. Azt ugyanis, hogy 1944. október 10-én Szabadkán, a megindult városkiürítés miatt, a zsúfolt vasútállomáson szintén fegyveres összecsapás volt. Ott valóban partizánok támadtak rá a civileket, katonákat és köztisztségviselőket szállító vonatokra. Szabadkai magyar vasutasokat fegyvereztek fel a német SS-katonák, hogy a támadókkal szemben segítsék őket: „Láttam azt, hogy Ambrus István a most kapott fegyverével azonnal lövöldözni kezdett a vasútállomás épülettel szemben lévő épület tetejéről támadó partizánokra, és ez alkalommal több lövést adott el.”'0 Tehát a menekülő vonatokban felfegyverzett szabadkai vasutasok egy csoportja is Kiskunhalasra utazott. Együtt azokkal a SS-katonákkal, akik október 10-én összecsaptak a partizánokkal. A törvényhatósági jogú várost ezen a napon foglalták el az ún. szabadkai partizánmozgalom és a Vörös Hadsereg katonái. így tehát az onnan menekülő németek és magyarok dühödt félelemben, elkeseredettségben és letört hangulatban érkezhettek október 11-én Kiskunhalasra.11 A felelősségre vonási per során felmerült egy nyom, amely csapda előkészítését sejteti. Ekkor terelődött a figyelem Horváth József őrmesterre, aki 1944. október 11-én, a kis102
