Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)

Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason

szórakoztató módon - pompás tulajdonságuk a humor. A francia humor olykor száraz és kissé kegyetlen, de gyakorta saját magukat is gúnyolják. A katalánok, bár szinte bántóan nagy adag találékonysággal és jó ízléssel vannak megáldva, ennek ellenére különös módon kedvelik a malacságot. Az olaszokban megvan az a megnyerő képesség, hogy amikor csak tehetik, kinevetik magukat. A belgák is szeretnek vicceket gyártani, különösen a franciákról és a hollandokról, de a harmadik szomszédról, a németekről csak nagyon keveset. Talán azért, mert bizonyos mértékig szimpatizálnak velük, vagy nem tartják őket elég különcnek ahhoz, hogy kinevessék őket. Az írek legkedveltebb szórakozása az ünnepléssel és ivással egybekötött anek- dotázás és beszélgetés. A skótok humora ugyanolyan különös, mint maguk az emberek - ez a magyarázata annak, hogy vicceiket is igen nehezen értik külföldön. Douglas Muecke szerint: „A skót humor különösen gazdag eufemizmusokban és a tettetett színjátszás száraz, spontán kifejezéseiben, amelyek egyáltalán nem illenek az ezeket kiváltó kegyetlen és gyászos helyzetekhez”. A norvégok látszólagos unal- masságuk ellenére egy sor etnikai viccet faragnak, amelyekben csak a nemzetiségek neveit kell olykor-olykor kicserélni. A dánok alapvetően vidám, jókedvű emberek, akik „a lutheránus vallásuk okozta frusztrációjukat combcsapkodó, szívből jövő nevetéshullámokkal oldják”. A „keserédes svéd humor” társadalmi megfigyelésen alapszik. A lengyeleknek ugyanolyan jó és száraz humoruk van, mint az oroszoknak - de a humor a legtöbb szláv emberben megtalálható. Csehországot pedig, Spanyol- országgal együtt, a szóbeli és a képi feketehumor bölcsőjének lehet nevezni.

Az Európa és Ázsia határán élő török nép humora is sajátos jelleget mutat. A török népi humor igen régi időkre - egészen a XIV. századra - visszanyúló emlékei a Naszreddin hodzsa alakjához kötődő tréfák, melyek megérték a XX. századot, s egy részük Európában is közismert vándormotívum. A magyar turkológus, Kúnos Ignác így jellemzi a törökök híres tréfamesterét és a rá jellemző sajátos humort: „A naszreddini tréfák humora elsősorban török humor. Hisz a hodzsában is főkép a török szólal meg, minthogy nemzetiesen török és törökösen mohamedán a hodzsa minden egyes tréfájának nyers, szókimondó és nem egyszer még darabos volta is. Mintha csak a maga eszejárását, a maga gondolkodása módját látná benne a paraszti sorban élő iszlám, akinek derüsködő szólás-mondása még a mai nap is egyezik a hodzsáéval. És ez a humor hol póriasán furfangos, hol nevettetően együgyű... Ebben a hol szándékos, hol meg tettetett naivságban mutatkozik leginkább nemcsak a hodzsa, hanem általában az összes keleti népek humora.”18 19 A zsidó népi humor egyik fő sajátossága ugyancsak az, amikor a komikum forrása a színlelt tudatlanság, a találékony bárgyúság és a bárdolatlanság tettetése.

De nemcsak az egyes népek humora sajátságos, hanem az egyes nyelvterületeken belül is megfigyelhetjük a humor sajátos változatait, a regionális humort. A magyar nyelvterületen belül az etnikus humor ilyen sajátos változata a székely, a Szeged vidéki, a bácskai vagy a Balaton melléki nép humora, de ennek nevezhető a pesti aszfalton kisarjadt városi humor is. Ez a regionális humor „nemcsak stílust, hanem szemléletet, hangulatot, kötődést is jelent”.1

18 KÚNOS Ignác 1996. 5-10.

19 SZALAY Károly 1977. 350.

9