Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
A helyhez kötött szólások tréfás népi elbeszélésekből alakultak ki. A későbbiekben már egyre kevesebben ismerik a szólás epikus magvát, csupán arra a jelentés- tartalomra emlékeznek, ahogyan az adott beszédhelyzetben használják. A szólás formájú csúfolok a szólások egyik csoportja, mely jellemző rövidséggel, frappánsan, szemléletesen gúnyol ki a közösség normái szerint helytelen, ostoba vagy célszerűtlen emberi magatartást, az általánostól eltérő foglalkozást, vallási hovatartozást, nemzetiséget. Gyakorta jelennek meg bennük etnikus sztereotípiák, az egyes népeket, népcsoportokat jellemző summás értékelések. A közmondás rövid, tömör, állandósult, mondatnyi terjedelmű, egy nagyobb közösség körében általánosan ismert, szájhagyomány formájában terjedő kifejezés. Tartalma filozofikus mélységű, középpontjában valamely erkölcsi kérdés vagy különböző élethelyzetekre alkalmazható bölcsességek állnak. Az egész világon ismert és elterjedt népköltészeti alkotás. A közmondásra jellemző a tömör kifejezésmód, stílusa általában emelkedett, de előfordulnak humorosak is közöttük. A közmondásszerű szólások a szólások egyik csoportja, amely a közmondáshoz hasonlóan általános igazságot tartalmaz olyan megfogalmazásban, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy ez egy epikus történetből leszűrt tanulság. Ez esetben a humor leggyakoribb forrása az epikus háttérként szereplő történet. Tréfás szólások, szóláshasonlatok, közmondásszerű szólások, közmondások A kiskunhalasi Thorma János Múzeum néprajzi adattárában, kéziratos formában őrzik azt a szólás- és közmondásgyüjteményt, melyet Nagy Czirok László állított össze, és kulcsszavak szerint rendszerezett. A halasi ember folklórjellegű tudásának gazdag tárháza ez a kézirat, melyből a következő illusztrációkat válogattuk.38 Nagy Czirok László már diákkorában elkezdte gyűjteni „a népművészeti és néprajzi érdekességeket” Halason és a környékbeli „pusztavilágban”. Ehhez háttérként szolgált szülei és nagyszülei paraszti gazdasága, ahol sokféle emberrel módjában állt találkozni, beszélgetni. A gyűjtőmunka közben „nyelvészeti érdekességeket” is lejegyezgetett a törzsökös lakosság körében, a legidősebb, legtapasztaltabb emberek osztották meg vele régről hozott népi tudásukat. Megismerte a halasi nép sajátos szókincsét, ebből kiindulva kezdte el szakszerűen gyűjteni a tájszavakat, a szólásokat, a szóláshasonlatokat, a közmondásszerű szólásokat és a közmondásokat. Elsősorban parasztemberekkel folytatott irányított beszélgetéseket, akik közül többen ími-olvasni sem tudtak - „így még a régi, zamatosabb halasi nyelven” beszéltek. Idegenből beköltözött emberekkel, azok leszármazottaival nem is készített interjúkat, pedig a gyűjtés idején a halasi nép kétharmad része már a XVIII. századi újratelepülés során és az azt követő évszázadokban vert gyökeret a városban. Nagy Czirok László szerint sem az ekkor, sem a későbbi, a Szeged irányából betelepült népesség nem tudott az őslakossággal nyelvészeti szempontból azonosulni. Halas jeles kutatója könnyedén meg tudott felelni a feladatnak, hiszen a halasi nyelvjárást már a szülői háznál tökéletesen elsajátította, s az 1890-es évektől végzett gyűjtőmunkája során a XVIII. század közepéig vissza tudta vezetni a népi emlékezetet. 38 NAGY CZIROK László: Szólások és közmondások. Thorma János Múzeum Adattára: 4537, 4538, 4539, 4621,4622, 4665. 20
