Bereznai Zsuzsanna - Nagy Czirok László: A hajdani halasi nép humora - Thorma János Múzeum könyvei 33. (Kiskunhalas, 2011)
Bereznai Zsuzsanna: Népi humor Kiskunhalason
Itt minden látható, Jegesmedve, víziló! Kis kígyó, nagy kígyó, tengeri hibomitánisz! Látható a százméteres, százéves kígyó, mely öregségénél fogva annyira ösze- aszott, mint egy gyík! A vásári forgatagban a komédiások sátrain kívül a különféle mutatványosok is szórakoztatták a közönséget. A cirkusz, az „állatsereglet” és a „panoráma” ponyvasátorban mutatták be a produkciókat. A léghajóhintás csónak- vagy kocsiszerű ülőkéiben lehetett hintázni. Az „ördögmalmos” játékot a vásárban bámészkodó gyermekek hajtották körben, akik ingyen ülhettek fel a lóra vagy kocsira. A karikadobálásnál a bámészkodók pénzért apró vaskarikákat dobálhattak a tárgyakra, s ha a karika ráesett a tárgyra, az a karikadobóé lett. A lemezdobálás is szerencsejáték volt: kis lemezdarabokat dobáltak számokra. A céllövöldénél vaslemezből készült figurákra lehetett lőni, ha a tárgy közepén lévő gombot sikerült eltalálni, akkor a figura leesett - ügyességi játék volt, de nyerni nem lehetett vele. Néha bábosok is megjelentek a halasi vásárokban: egy madzagon lévő vasgolyóbissal kellett a bábut elütni, visszafelé. A fiatalság kedvelt szórakozása volt.31 A hosszabb mesék előadására ünnepnapokon került sor. A tanyaszomszédok kiültek a gyöpre és meséltek, beszélgettek. A lakodalmak éjszakáin, hajnal felé is előkerült a meseszó, a találós kérdések és a maszkos mókázás. Utazás közben, vásárra menet a szekéren, a kocsin vagy a vonaton, a vasútállomáson a vonatra várva is igyekeztek az emberek tréfával múlatni az időt: anekdo- táztak, találós kérdéseket adtak fel egymásnak. A XX. század közepéig a katonaságnál kötelező dolog volt az esti mesemondás. Esténként, a takarodó után mindenkinek sorban kellett mesélnie. Az is előfordult, hogy jól megderékszíjazták azt, aki nem tudott mesélni, vagy más módon szégyení- tették meg. Akinek nem jutott eszébe semmi, annak bele kellett kiabáljon a kályhába:- Édesanyám, küldjél mesét! Hogy az a nagy marha fiad tudjon mesélni... Egy halasi ember, Sas Gergely, egykori huszár így emlékezett erről:32 Este, lefekvés után jó ideig a mesélés járta a kaszárnyában, de nappal is előfordult.- Főhadnagyunk - beszélte Sas Gergely huszár - arrul lőtt nevezetös, igön szerette hallgatni huszárjai meséit, tréfás, ötletös elbeszéléseit. A városi kocsmákban, főleg a bálokban a paraszti és iparos nép mulatott, a XIX. század közepétől pedig a pusztai csárdák is a szórakozás központjaivá váltak, ahol nemcsak a pásztorok, a fiivarosok és átutazó emberek fordultak meg, hanem ott szórakoztak a betyárok is. A felnőttek nyári estéken kiültek az utcára vagy a tanyaszomszédok a gyöpre, s mesélésssel, tréfás mondókákkal, nyelvtörőkkel, találós kérdésekkel szórakoztatták egymást: Kimöntem én a piacra, Kivittem a rintit-rántit (összehúzás erszény), Kivöttem a hímöndlit (pénzt), 31 NAGY CZIROK László 2002. 144-146. 32 NAGYCZIROK László 1963. 115. 14
