Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Kovács Károly-Kovács Károlyné: Tajói életképek
- Add csak ide azt a kaszát! - mondta nekem, ahogy odaért. Aztán úgy elhajította, azt hittem, menten ripityára törik. Majd se szó, se beszéd hozzálátott a munkához, percek alatt learatta a gabonát és már indult is. Alig hagyott időt arra, hogy megköszönjem a segítségét. Csak annyit tett hozzá: Mért nem szóltál? Tej szállítás Tajó területén, az állattartás keretén belül jelentős méreteket öltött a szarvasmarha-tenyésztés, melynek célja a család tejjel, tejtermékkel való ellátásán kívül a jövedelem kiegészítése. A család napi szükségletén felüli tejet szervezett keretek között gyűjtötték össze és szállították el, bekapcsolódva az ország lakosságának tejellátásába. Ennek formájáról Kálmán Imréné adott tájékoztatást. Ez a tevékenység 1953 márciusában kezdődött, amikor még közvetlenül Budapestről jött egy teherautó Kiskunhalasra a tejért, amelynek a tanyákról való összegyűjtését Kálmán Imre vállalta lovaskocsival. Eleinte az útőrházig kellett szállítania a teli kannákat, s ott az út szélén megkapta az üreseket. Azután a Borbényi-tanyához hordta, ahol először kinn az udvaron, majd az épületben tárolták a tejet és a hozzá tartozó felszerelést. A közel lakók maguk is vitték oda biciklire szerelt kannákkal. Imre bácsi meghatározott útvonalon haladt, tudták az emberek, hogy hol, melyik időpontban jelenik meg. Hajnalban a határúinál kezdett. Oda majsai tejtermelők is vitték neki leadni. Igen korán kellett felkelniük, hogy akkorra a fejés munkálataival elkészüljenek, és még ki is vigyék az úthoz. Legalább olyan korán, mint Imre bácsinak, akinek még a lovat is meg kellett etetnie indulásig. Voltak olyan gazdák, akik Imre bácsi házához hozták a tejet, pl. Kovács M. Benő, Kovács M. Károly, Kovács M. Mátyás, P. Szabó Károly. Tőlük Emiké néni vette át, öntözte kannába. Jeremiás Kálmán Ferenc helyettesítőként működött közre abban az esetben, ha Imre bácsi betegség vagy egyéb halaszthatatlan dolga miatt nem tudott menni. Előfordult, hogy hasig jártak a lovak a hóban, ilyenkor összefogtak, hogy könnyebb legyen a teher. A csarnokot Imre bácsi akkor is köteles volt kinyitni, ha ő maga a zord időjárás miatt a távoli részekről képtelen volt szállítani, azért, hogy a közelben lakók leadhassák a tejet. Az 1960-as években ezt nagyon szigorúan vették. Feladatának elmulasztása miatt meg is büntették volna, mert a közellátást veszélyeztette. A gyűjtés után a tej csarnokban folytatódott a munka. A főnök Kiskunmaj sáról járt ki, Emiké néni pedig a segédmunkát végezte. A tejet összeöntötték, lemérték az összmennyiségét, elkönyvelték, lehűtötték. A hűtőrendszer egy bordás oldalú, csövekből szerkesztett állvány volt. Abban cirkulált a hideg víz, és lehűtötte a rajta lassan lefolyó tejet. Közben egy vizsgáló berendezés mutatta a hőfokot és a zsírtartalmat. Utána tartályba öntötték, onnan szivattyúzták a szállító autóba. Amikor ezt a munkát befejezték, a kannákat, a hűtőrendszert és minden egyéb használati eszközt el kellett mosogatni. A termelőktől fiolákba vettek tejmintát a zsírfok megállapításához, a leadott tej mennyiségén kívül ugyanis ez határozta meg az érte fizetett pénzösszeget, amelyet havonta vettek át. Általában 3,6-től 4,3 fokig terjedő zsírtartalmú tejek fordultak elő. Mindenki maga jegyezte a tejkönyvébe az adatokat, aztán ezt Imre bácsi egyeztette a maga és a tejcsamokos könyvelésével. 1970 környékén Bodogláron épült egy modem tejcsamok. Ettől kezdve a tejkezelés ott történt. Imre bácsi traktorral vontatott lovaskocsival kezdte szállítani a tejet, Emiké néni pedig motorral járt át dolgozni. 157
