Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)

Kovács Károly-Kovács Károlyné: Tajói életképek

A gépből kijövő pelyvát a törekes villával egy targoncára tömörítette, melyet két tar­goncás a pelyvakazalra szállított. Előfordult, hogy ezt a hálátlan feladatot nő töltötte be, ahol a polyvapor kikezdte a bőrt. A törekkazalos kazalba rendezte az anyagot, a végén szalmával befedte és vizes szalmából sodort hosszú kötéllel lekötötte, így védve a széltől. Ezt később vályog kötőanyagaként, takarmánykeverékként vagy alomként hasznosítot­ták. A cséplősök élete nem volt éppen leányálom. Hajnali 3-4 óra tájt, ahogy pirkadni kez­dett, már ébredtek. Hogy hol is? Hát a gép mellett a szalmában vagy a kazal tetején, aho­vá későn este bevackolták magukat. Összes ágyneműjük egy pokrócból állott, ami he­lyettesítette a lepedőt vagy szükség esetén a takarót is, bár ez a nyári kánikula idején rit­kán fordult elő. Külön élményt jelentett, amikor Varga Lajos bácsi pajtáját vehették igénybe szálláshelyül. Természetesen az „ágyba bújást” tisztálkodás előzte meg. Le kellett mosni izzadt tes­tükről az egész napi munka során rájuk tapadt éles, szúrós port, ami a rekkenő hőségben oly bőven termett, és a tüdőig hatolt. Nem is lehet a szagát elfelejteni annak, akinek része volt benne. A gazdák kötelezően tartottak az asztag mellett egy-két kád vizet, benne egy hosszú rudat, amelynek a végén jókora rongy lógott. Tűz esetén nem sokat jelentett vol­na, de így szólt az előírás. Itt mosakodtak hát az emberek vagy a gémeskút környékén az állatok itatóvályújában. A nehéz fizikai munka után senkit sem kellett álomba ringatni. Ki kellett használni a rövidre szabott alvásidőt. Este sötétedésig dolgoztak, még aztán vacsoráztak. Reggel meg igen korán kukorékolt a kakas, de lehet, hogy a bandagazda rikkantása még meg is előzte azt: kévevágó, asztagos, dobfaros! Talpra ugrott hát a sereg, és kezdődött a munka. A fárasztó, dolgos órák menetében az evések ideje hozott egy kis pihenést, felüdülést. A cséplősök étkeztetéséből minden csa­lád kivette a részét. A tajóiak szinte versenyeztek abban, hogy ki mivel fogadja a munká­sokat. A szegényebbek is igyekeztek kitenni magukért. Meg is szólták volna azt, aki ke­vés vagy nem megfelelő minőségű ételt szolgál fel. Jó árnyékos helyre leterítettek egy nagy ponyvát, arra rárakta a gazda családja az ételt. A munkások elővették zsákjukból az otthonról hozott lábaskát, kanalat, bicskát, aztán körülülték a terülj-terülj asztalkámat. Reggelire vagy vacsorára szalonna, kolbász, sonka, tejfölös túró járta, hozzá héjában főtt krumpli, vitaminként uborka, zöldpaprika. Ebédre laktató, húsos egytálételt készítettek, általában krumpliból, babból, káposztából, tarho­nyából. Ha levest adtak, abban hús is főtt és utána fánkot, kalácsot sütöttek. Előfordult, hogy borral is megkínálták őket, de csak egy-egy pohárkával kaptak, azt is este a munka befejezése után. Hajói laktak, folytatta mindenki a dolgát. Akármilyen rekkenő is volt a hőség és fáradtságos a munka, arra azért mindig volt idejük és energiájuk, hogy egymást ugrassák, szórakoztassák, aztán jókat nevessenek. Vicceket, humoros történeteket me­séltek egymásnak, nótázva kísérték át a gépet a következő tanyáig, sőt nyomdafestéket nem tűrő rigmusokat is faragtak. Szájról szájra száll a történet Bogár Lukács bácsiról, aki egyszer munka után asszo­nyokkal körbevéve beszélgetett, aztán hirtelen kiugrott a gatyájából, és úgy pucéran sza­ladt el mosakodni. Persze a közönsége visítva nevetett. Hasonló módon táncolta körbe a cséplőgépet, de 20 kiló búzáért és egy kupica pálinkáért Figura András is. Szombaton délig tartott a munka, akkor ki-ki hazament a családjához. A cséplőmun­kásokat nem pénzzel, hanem természetben fizette ki a gazda. Az elcsépelt gabonának bi­zonyos százalékát kellett nekik átadnia. A molnár kiszámolta, kimérte ezt a géprészt, amit aztán általában a bandagazdánál gyűjtöttek össze és tároltak. Hétvégén vehette át 155

Next

/
Thumbnails
Contents