Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)

Gszelmann Ádám: A tajói iskola múltja és jelene

Öreg iskola A városi tanács 1891 tavaszán hozta meg a döntését arról, hogy nem épít iskolát Sürűtajón, hanem egy tanyaházat vásárol, és abban alakítanak ki egy tantermet. 1300 fo­rintért megvették Mózer György tanyáját 3 kis hold telekkel.32 Az 1800 körüli években eredetileg pajtának, vagy istállónak épült melléképületben, melyet később lakótanyává építettek át, alakítottak ki egy tantermet és nevelői lakást. Alacsony, nádfedeles épület volt mintegy 100 méter távolságra a dülőúttól a harangláb­bal szemközti oldalon. Lényegében egy 40 négyzetméteres tanterem és két kisebb szobá­ból és konyhából álló nevelői lakás jelentette az iskolát. A 240 centiméter magasságú, kis ablakos, udvarra nyíló ajtóval ellátott „tanterem” a legalapvetőbb egészségügyi feltéte­leknek sem felelt meg. Padlózata rossz állapotban volt. Az épületet 1891 májusában ad­ták át új rendeltetésének. A megnyitón 50 szülő jelent meg kifejezésre juttatva örömét, hogy a puszta végre iskolát kapott. A tényleges munka 1891 szeptemberében kezdődött meg. A nyár folyamán némileg rendbe hozták az épületet, az udvaron WC-t, kisebb pin­cét építettek, kitisztították a kutat.33 Megnyitáskor csak a legszükségesebb javításokat végezték el. 1897-ben a képviselő- testület 412 forint 94 krajcárt biztosított az iskola rendbetételére.34 Ennek ellenére az épület állapota nem sokat javult. A gondnokság 1914 őszén megállapította, hogy „a tető olyan rossz, hogy a tanterembe és a tanítói lakás fölött egy résen egészen nyitva áll, azon az esővíz beesik, a padláson keresztül a szobába csorog. így az épület rövidesen tönkre megy. Sürgősen nádazni kell.”35 Az állapotok az 1930-as évekig sem javultak. Ezt az iskola igazgatója többször is je­lezte a tanügyi hatóságoknak. „Az iskola egy teljesen elhanyagolt tanyaházban van” - ír­ta a tanfelügyelőnek Róna Gábor igazgató 1936-ban. A tanítónő az igazgatónak küldött levelében leírja, hogy 1936 szeptemberében hely- és padhiány miatt 17 tanulót nem tud elhelyezni.36 3. Csoportkép az öreg iskolánál. Bal szélen Kohányi Gyula tanfelügyelő és Michaleczki Róza tanító. Jobb szélen Róna Gábor igazgató, 1927 tavasza 15 Thorma János Múzeum 2009.23.8.

Next

/
Thumbnails
Contents