Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Gszelmann Ádám: A tajói iskola múltja és jelene
A tanterem adott helyet báloknak, tánciskolának, népművelési előadásoknak színdarabok bemutatásának, de évente néhány alkalommal egyházi rendezvényeknek, miséknek is. A tanítók, a körzet iskolaigazgatója és a tanfelügyelők szinte minden évben jelezték, hogy a tarthatatlan helyzetet meg kell szüntetni és új, a „kornak megfelelő színvonalú iskolát kell építeni.” A szülők is ostromolták leveleikkel a felsőbb tanügyi hatóságokat. Mindezek ellenére is az 1912/13. évi tanyai iskolaépítési programból — noha ekkor 9 tanyai iskola épült Halas határában - Tajó kimaradt. Az 1920-as évek második felében végbement úgynevezett Klebelsberg-féle iskolaépítési program keretében sem kapott iskolát Tajó, noha ekkor újabb nyolc iskola épült a kiskunhalasi tanyavilágban. Sürűtajón minden maradt a régiben. Továbbra is kilométereket kellett gyalogolni sok gyermeknek az iskoláig. Az egészségtelen iskolai körülmények is maradtak. Az „öreg iskola” 46 tanéven át szolgálta az oktatás ügyét. Új iskolaépület Az 1930-as évek végén újabb tanyai iskolaépítési program kezdődött Kiskunhalason. Gróf Teleki Mihály, a város országgyűlési képviselője karolta fel az iskolaépítés ügyét. Közbenjárása eredményeként állami költségvetésből hat újabb iskolával vált teljessé a külterületi iskolahálózat. Ezen hat iskolából öt azonos tervek alapján készült. Az építési program hatodik iskolája Sürütajón épült meg a többitől eltérő, egyedi tervezés szerint, nagyobb méretben. Talán ezzel próbálták némileg kárpótolni a Tajóiakat. Teleki Mihály az építés előtt már több alkalommal járt Tajón. Ismerte a körülményeket, többször találkozott a tanítókkal is. A nagyobb méretű tanterem nemcsak nagyobb létszámú osztályok elhelyezését biztosította, de a kulturális és egyházi rendezvényeknek is szebb és kényelmesebb otthont adott. A régi iskolától mintegy 100 méterre alakították ki a telkét. Az új iskola Sűrűtajó központja lett. Lényegében szemben épült a haranglábbal, a Lakatos Vince által „szegény ember sirató” haranggal, mellyel naponta háromszor is jelez4. Az 1937-ben elkészült új iskola 1953-ban 16