Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Visszaemlékezések
Toncsi néni a gyermekeknek, fiataloknak színdarabokat tanított be, ahol életre szóló élményhez jutott szinte minden gyermek. Az iskolából kimaradt gyermekek, fiatalok teaesteken szórakozhattak nevelői és szülői felügyelet mellett. Szeretettel, ha kellett szigorral, de minden tanítványától megkövetelte a pontos munkát, a fegyelmezett viselkedést. Az ellenőrzés kiterjedt a tanórák utáni időre is. Gyakran végzett váratlan ellenőrzést a dűlőutakon hazafelé ballagok körében. A gyermekek szülei többnyire tanítványai voltak, akikkel partneri kapcsolat alakult ki a gyermeknevelésben. Végigsétálva a tajói „főúton” mindenkit messziről üdvözölt és néhány mondatot váltott az éppen aktuális témákról. Nem csoda, hogy „tajóiak anyja” megtisztelő címet kapta. Kiváló diplomáciai érzékkel megáldott személy volt, aki barátságos, közvetlen modorával, műveltségével, tiszta jellemével gyorsan kapcsolatot tudott létesíteni a tanfelügyelővel, az iskolaorvossal, a védőnővel, a pappal, a rendőrrel, az egyszerű emberekkel politikai, világnézetei hovatartozástól függetlenül. Végtelenül toleráns, kompromisszumkész volt. Hitbeli meggyőződését soha nem változtatta. A Ratkó-korszak megnövekedett gyermeklétszáma kinőtte az egytantermes iskolát. Szükségből - váltakozó tanítás mellett - magánlakást vontak be az oktatásba, majd 1957-58-ban két új tanterem, tanári és szertár épült a húsz évvel korábban létesült iskola mellé. Ezekkel a fejlesztésekkel szinkronban fiatal, pályakezdő pedagógusok kerültek hosszabb-rövidebb időre Toncsi néni szakmai irányítása alá. Az igazgató tanítói feladatokat Pali bácsi látta el. Varga Lajosné az iskola bezárásáig kitartott Tajón a mesterek nyomdokain haladva. A Sváb házaspárra és a velük dolgozó pedagógusok döntő többségére igaz volt, amit Balázs Mihály Gárdonyiról, a nagy regényíróról írt: „Amíg tanított azt teljes szívvel cselekedte. Emberszámba vette tanítványait. Ugyanakkor igényes volt, következetes volt. Nemcsak oktatott, nevelt is mindenek előtt.” 1977-ben a tajói iskola is a tanyai iskolák körzetesítési programjának áldozata lett, noha 1969-ben már a villany is éreztette áldásos hatását a háztartásokban, gazdaságban, művelődésben, stb. Az iskola megszűnésével és az életkor előrehaladtával a Sváb házaspár feladta a Tajón lakást. Az 1931-től velük élő Pepike nénivel együtt az idősebb gyermekükhöz költöztek Budapestre. 1988-ban Pali bácsi váratlanul elhunyt. Az özvegyen maradt Toncsi néni Pepike nénivel együtt szerető gyermekei körében boldog, tartalmas, tisztes kort ért meg. 2008. március 28-án betöltötte a 101. életévét. Születésnapján még adott néhány bölcs tanácsot a hosszú élet tapasztalataiból, de már kifejezésre juttatta, hogy gyermekei, vejei, unokái szeretete ellenére is egyre nehezebb az élete. Reménykedve várta második és harmadik dédunokájának megszületését. Sajnos a harmadikat már nem várta meg. 2008. májusában megbetegedett és kórházba került. 2008. augusztus 13-án elhunyt. Hamvait 2008. augusztus 30-án, Pesterzsébeten helyezték örök nyugalomba. A gyászoló családon kívül a rokonok, a barátok az ismerősök és a Tajón élők és az onnan elköltözött, Kiskunmajsán, Kiskunhalason, Jászszentlászlón, Budapesten, szerte az országban élő tanítványok ötven fős szomorú delegációja kísérte nyughelyére. A temetés időpontjában hosszú strófákban adta tudtul a tajói tanyavilágban a kisharang, hogy Tajó legidősebb és legnagyobb embere végleg eltávozott a földi életből. Tiszteletére 2008. szeptember 20-án 10 órától a tajói iskolában iskolatalálkozót szerveztünk, ahol 11 órától szentmise keretében emlékeztünk Tajó legnagyobb jótevőjére, Toncsi nénire. Emlékét, amíg élünk megőrizzük, utódainknak tovább adjuk. Kovács Károly tanár, tajói diák 1950-1958 127
