Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája - Thorma János Múzeum könyvei 32. (Kiskunhalas, 2001)
Gszelmann Ádám: A tajói iskola múltja és jelene
1860-61 -ben az eddig közösen használt földeket felosztották a redemptus gazdák között, s az magántulajdonukká vált. A földosztást tagosítással kapcsolták egybe, hogy lehetőleg a birtokok egy tagba kerüljenek. „Ahol a redemptus családnak nagy szállásföldet mértek ki, ott a megépült szálláshelyek egymástól távol (szórvány tanyák), ahol kisebbet, mint például Tajón, ott a szálláshelyül szolgáló tanyák egymáshoz közelebb (sortanya) szinte utcaszerüen helyezkedtek el.”9 „Tajó az 1870-es évek közepére a város legsűrűbben betelepült és legnépesebb dűlője lett. A tajói tanyák nagyobb lélekszámára az nyújt magyarázatot, hogy ott szinte kizárólag katolikus családok települtek meg, s náluk nagyobb volt a természetes szaporulat, mint a református családokban.”10 Természetesen a lakosság számának növekedésében a betelepülés játszott jelentős szerepet. „A majsai határ közelében hosszú, keskeny parcellákat mértek ki - nadrágszíj parcellák - melyeken már a 19. század közepére tanyasűrűsödés alakult ki. A térképész „Sűrű Tajó” névvel jelölte.”11 A telkek a Majsára vezető műúttól délre induló dűlőút mentén, annak mindkét oldalán létesültek. 70-80 méter szélességben és mintegy 450-500méter hosszúságban. A puszta északi részén, a vasútvonalig viszont szórványtanyák épültek. A római katolikus egyház is ezen a részen kapta meg javadalom földjét. A nagyobb gazdatanyák is itt voltak. A puszta déli részén „Sűrűtajón” a tanyák a széljárásnak megfelelően ÉNy-DK-i tájolásúak. A legtöbb tanyai portán két épületet emeltek. Legfőbb építési anyag az agyag a telken ásott „vályogos” gödörből került ki, mely azután a „kacsaúsztató” céljait szolgálta. Az első világháborúig a tanyák száma lényegében nem növekedett. Ennek oka abban keresendő, hogy eddigre kialakultak a birtokviszonyok, de nem volt eladó birtok sem, emiatt nem vált vonzóvá az újabb és újabb betelepülők számára. Emellett már az 1870-es évek végére olyan tanyasürüsödés alakult ki, mely hosszabb ideig nem biztosította a további fejlesztést. Lényegében a birtokviszonyok is megmerevedtek, a családok száma nem nőtt.12 Az 1910-es évi népszámlálás adatai szerint 1209-en éltek Tajón. Halas tanyai népességének ekkor 9,7%-a élt itt. Ezt követően rohamosan csökkent a lakosság száma. 1920-ban 526, 1930-ban 409 lakos szerepel a népszámlálási adatokban. Ez húsz év alatt 800 fős lakosságcsökkenést mutat. 13A csökkenés oka részben ismeretlen. A legnagyobb valószínűség szerint a családok létszámának csökkenése ment végbe. Korábban a tanyákon több generáció élt együtt. A háború után nagyobbrészt csak egy generáció maradt. Ezt igazolni látszanak azok az adatok, melyek a tanyák számának és a népesség alakulásának változására utalnak. 1930-ban 409-en éltek 113 tanyaházban. Ez 3,6 lakost jelent tanyánként.14 Vélhetően az idősek költöztek el, többségük Halasra, vagy Majsára. Az első világháborúban elesettek családjának kilátástalan lehetőségei is növelték az elköltözé- si szándékot. Az 1929-33 közötti válságsújtott évek nehéz körülményei és a tanyasi élet kilátástalansága is hozzájárulhatott az elköltözéshez. Ez az állapot 1945-ig fennmaradt. Ekkor Tajó 3560 holdas területén 466-an laktak 112 lakóházban.15 Tajó viszonylagos elzártságát oldotta, a várossal való kapcsolatát erősítette és könnyítette az, hogy 1912. október 19-én megindult a vasúti forgalom Kiskunhalas és Kiskunmajsa között. Tajón vasútállomás létesült, igaz, hogy a puszta északnyugati sarkában. Itt 1926-ban postaügynökséget is nyitottak. Konyhadülőnél is megállt a személy- vonat. A vasúti forgalom megindulása előtt, az 1900-as évek elején épült műút - mely Tajót is két részre osztja - lehetővé tette, hogy 1901 és 1912 között lófogatú társasko- csi-járat közlekedjen Kiskunhalas és Kiskunmajsa között.16 10
