Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)
Móringlevelek. 180 kiskunhalasi házassági szerződés 1814-1898
Mej szerént én is mint Tzifra Mári azon házi Bútoroknak felit hogyha én hamarab meghalnék hagyom férjemnek mint nagy györgynek Ezel magamat kötelezem, Tzifra mári X Túmó Imre násznagy Szentpéteri József Násznya Kelt Halason Novemb 4— 1855 Huszka Vendel rk. plébános 93. Móringlevél (TJM 6223; Tizenöt krajcáros okmánybélyeggel) 1855. XI. 14. Josephus Purutzki 56 özvegy „plebs’ Elisabeth Horváth 40 özvegy Emericus Szvetnik Michael Tallér H ázass ági Egy esség ! Mely szerént mi alól is Írott özvegy házasulandók, Purutzki József és Horváth Erzsébet, egybe kelésünk előtt, a jelen volt bizonságok előtt, e következendően egyeztünk úgy mint: 1— Én Purutzki József, akarom és kívánom: hogy ha az Isteni végzés előbb engem szólítana ki ez árnyék világbul; akkor minden ingó és ingatlan vagyonombul, melyeket már eddig szerzettem, - úgy mind azokbul is, amiket még ezeknek utánna szerezhetek, Horváth Erzsébet hitves társom, gyermekeimmel együtt, azonnal, halálom után, egyaránt osztozván, annyi just vegyen minden vagyonombul. mint egyik, akár mellyik gyermekem veend, és hogy a kivett maga jussával szabadon rendelkezhessen. 2— Hogy ha pedig, nevezett hitvesemnek előbb történne halomása; akkor csupán csak, a hozzám hozott női hozományát tartozom, - vissza adni. 3— Én is Horváth Erzsébet, jövendőbeli férjemnek, Purutzky Józsefnek ajánlását köszönettel elfogadom. Mely eként kelt egyességünknek nagyobb erejére és állandóságára adjuk saját kezünk vonásával megerősitett levelünket. Halason November 8— napján 1855dlk Évben. mi előttünk: Huszka Vendel Szőllősy János mt. plébános kántor Szvetnyik Imre mk. 94. Móringlevél (TJM 6228; Tizenöt krajcáros okmánybélyeggel) 1855. II. 19. Franz. Tóth Abonyi római katolikus 61 özvegy „plebs” Joannes Csatho Susanna Téglás református 57 özvegy Gregorius Téglás Házasági szerződés. Melly szerént részről én Tóth abonyi ferentz ezennel kijelentem hogy a Házasságban, életre magamnak, Téglás Zsuzsána el jegyezvén ugyan annak abban az esetben ha én talán mostanába vagy ha későben is úgy halnék, el, mostanyi hitvesemnek Téglás Zsuzsánaknak ezt a ajálást hagyom holtig aházomba még az én nevem viseli hagyom és amitegyüt élelmet szerzetük és mint az övé ami egy két forint halamásom után marad egy részt fogg huznyi. Más részről én Téglás Zsuzsána férjemnek, Tóth abonyi ferentznek, részemre tett ajánlását köszönettel el fogadom énis most nevezett hitvesemnek, hasonló esetben ha t.i. nékem előbb tőrténe halálom fele ágy beli neműt amit házáhó vittem Tóth abonyi ferentznek úgy mint hitvesemnek, ajálom. Purutzki József saját keze X Horváth Erzsébet saját keze X 98