Vorák József: Halasi móringlevelek - Thorma János Múzeum könyvei 31. (Kiskunhalas, 2009)

Szerződő házasulandók

gyományozásával szemben ellenértékként a nőnek valóban egyedül csak tulajdon személye áll. Hiszen a férjéhez magával vitt személyes tulajdonát minden esetben visszaköveteli.

Ugyanakkor lehetetlen meg nem látni ezekben a móringokban a nő özvegyi biztosítékát is. Bármennyire önkényesnek, szuverénnek tűnik a férfi egyoldalú juttatása és főleg annak módja, a móring végső célja szerint itt minden esetben özvegyi biztosítékul is szolgált. Egyoldalú férfi rendelkezéseink legkésőbbike, Kőházi András közvitéz 1873-ban kelt házasságlevele a ’házassági hitbér’ címet viseli. Kiállítója Papp Rikhárd ügyvéd.

34 özvegy férfi hajadon lánnyal házasodott össze. Általános vélekedés szerint ezek voltak azok a házasságok, amelyeknél a férfitól elvárták a móring megajánlását.

Feltűnően nagy csoportot képeznek az özvegy-özvegy összeházasodások. A szerződést kötő összes házasulandókhoz viszonyított számarányuk sokszorosan nagyobb, mint amilyet az időszak összes (nem móringoló) házasságai között az özvegy-özvegy házasságok képviselnek. Ezt semmiképpen nem tekinthetjük véletlennek. A szerződést kötő özvegy-özvegy párok esetében, korszakunk fennálló körülményei között, akár mindkét özvegy fél állapota megkívánhatta az akár egyoldalú, akár kölcsönös biztosítékot.

A biztosíték, a móring indoka után kutatva voltaképpen ehhez az özvegy-özvegy csoporthoz sorolhatjuk azokat az eseteket is, amikor a legény özvegy nővel, illetőleg legény vagy özvegy férfi megesett nővel házasodott össze. Függetlenül attól, hogy ezeknél az eseteknél ténylegesen melyik házasulandó fél szorult a másikkal szemben inkább biztosítékra, a megajánlás, az egyoldalú, vagy kölcsönös egyezség oka az özvegység, vagy a még annál is hátrányosabb megesett állapot lehetett.

Külön figyelmet érdemel az a 11 házassági szerződés, ahol a férfi megesett nőt vett feleségül. A megesett nők között nincs 20 éven aluli. A nők közül három 20 és 25 év közötti, három 26-30 év közötti, öt pedig 30 éven felüli. A vőlegények közül 5 legény volt, 6 özvegy férfi. A személyi állapot hátrányai mellett e csoportban kirívó életkori különbségek is vannak: 46 éves iparos özvegy férfi 26 éves nőt (66. HSz), 48 éves iparos legény 27 éveset (86. HSz), 48 éves özvegy férfi 20 éves lányt vett feleségül.

Urak és parasztok

Egyoldalú férfi kötelezvényeinknek (móringleveleinknek) sajátos helyi jellemzőit (özvegy házasulandók, első személyben írottak, hátrányos helyzetű legények számára kötelezővé válik, a nő személye mindenképpen alárendelt) semmiképpen se tekinthetjük pillanatnyi, vagy éppen személyi tetszőlegességeknek. Hiszen a vizsgált csoport eseteivel időben egyenletes elosztásban, csaknem az egész korszakunk alatt találkozhatunk, s a rendelkezések írásba tévői az első ilyen rendelkezést elkészítő Fröelich Mihály plébánostól az utolsót leíró Pap Rikhárd ügyvédig a legkülönbözőbb rendű-rangú házasságlevél írók kerültek ki. Mindenképpen a helyi népi jogfelfogás érvényesülését kell látnunk bennük, mely szerint özvegyembemek, hátrányos helyzetű legénynek így illett, így kellett rendelkeznie, s özvegy nőt, vele egy minősítésű megesett lányt, (esetleg teljesen nincstelen, még ’hozott’-tál se rendelkező hajadon lányt) ilyen és csak ilyen biztosíték illetett meg. S arra is figyelmeznünk kell, hogy 1873 után többé nem találkozunk velük.

Előbbiekkel szemben házasságleveleink túlnyomó része a házasulandó férfi és házasulandó nő között, mint egymással egyenrangú szerződő felek között kötött házassági szerződés. Ezekben a nő akarata általában a férfiéhez hasonló érvénnyel s erővel jut kifejezésre. A férfi-nő fölé- és alárendeltségi viszony formális érzékeltetése itt jóformán a hivatalos ügyiratolás külsődleges sablonjává válik. A férfi rendelkezése mindig megelőzi a nőét, s a nő mielőtt azt viszonozná, megköszöni férje jóindulatát. Ritka a kiszolgáltatottsá28