Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Művészet - Kozma Huba: Beszélgetés dr. Kováts László műgyűjtővel
HALASI MÚZEUM 3. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulójára 481 Beszélgetés dr. Kováts László műgyűjtővel Kozma Huba- Szuicid gondolataim vannak! - mondogatta találkozásaink során keserűen dr. Kováts László (1914-2003), Kiskunmajsa nyugalmazott főorvosa. Akkorra már gyerekei a városba költöztek, felesége, Piroska meghalt. Azért is nyúlt olyan hosszúra kettőnk nyilvánosságnak szánt beszélgetése, mert újból és újból üzent: mikor folytatjuk már?! Fiatal korában az élet ormain járt, öreg korára egyedül maradt, magányos sétáihoz kevesen csatlakoztak. Orvos volt, hozzászokott a halál gondolatához, nem személyes sorsa aggasztotta, hanem a gyűjteményé, amelynek darabjait feleségével, a rendkívül művelt, kitűnő ízlésű Piroskával együtt vásárolták. A majsai múzeumban négy alkalommal mutattuk be azokat a képeket, melyek nyugodalmas időkben szobái falán sorakoztak, és megszámlálni sem lehet azokat a látogatókat, akiket a messziről jött vendégeknek mindig kijáró szeretettel fogadott Fő utcai otthonában. Aztán hisz úgy volt, megesett... Tettünk ugyan Laczkó János megyei múzeumigazgatóval és Sümegi György művészettörténésszel néhány tétova kísérletet a gyűjtemény egyben tartására, annak megőrzésére, fáradozásainkat kerékbe törték. A Fő utcai házat eladták az örökösök, a képeknek is nyoma veszett. A gyűjteményre is egyre kevesebben emlékeznek már. „Alapelvem: képet csak vásárolni szabad, eladni sohasem”- 1914. július 24-én születtem, apám tisztviselő volt a majsai községházán, édesanyám a háztartásban dolgozott. Édesapám jogvégzett ember volt, őrzöm végbizonyítványát. Ő nagyon makacs ember volt, hiába hivták például az egyetemre vizsgái letétele után doktoravatásra. Azt mondta, hogy én nem szeretem a komédiát. Mikor engem orvosdoktorrá avattak, mondtam neki, hogy édesapám, engem szombaton doktorrá avatnak, nagyon szépen kérlek gyere be Szegedre, nagyon jól esne, ha te is ott lennél. Nekem is ezt válaszolta: nem szeretem a komédiát. Nem is jött. Elemi iskoláimat Kiskunmajsán, az akkor még nyolcosztályos gimnáziumi tanulmányaimat a kiskunhalasi református főgimnáziumban végeztem. Bejáró voltam, minden nap vonattal jártunk át Halasra, nagyszüleim ugyan ott éltek, de számomra nagyobb szabadságot jelentett a mindennapi vonatozás. Akkoriban Majsa látványa eléggé lehangoló volt. Az utcák zömmel porosak, rendezetlenek voltak, csak a Fő utca volt kikövezve. Ezzel együtt azt mondhatom, hogy - mert az idő megszépíti az emlékeket - akkor is jó volt Majsán élni. Érettségi után Szegedre kerültem az orvosi karra, 1947-ben végeztem, négy és fél évig ugyanis közben katona voltam. Akkor voltak az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki bevonulások, és minket orvostanhallgatókat tartalékos hadapródként helyettesítésre hónapokra kivezényeltek Makóra, Békéscsabára, de hátráltatta a tanulmányaimat az is, hogy sokat jártam-keltem a hölgyek után, és ők is utánam. A halasi gimnáziumban liberális szellemben neveltek bennünket tanáraink, ez a jó értelemben vett liberális szellem jellemző volt a szegedi orvosegyetemre is. Szentgyörgyi Alberttel három esztendőn keresztül naponta találkoztam, jó viszonyban voltam vele annak ellenére, hogy kémiából megbuktatott. Egyik alkalommal meghívott magához ötórai teára: - Tessék eljönni, kolléga úr, és két csinos nőt is hozzon magával! - No de hát professzor úr, én rossz tanuló vagyok, nem érdemiem meg én ezt a megtiszteltetést - mondtam. — Nem baj, csak hozzon két csinos nőt magával. Amikor egyszer kihirdette a szigorlati eredményeket kiderült, hogy az egyik évfolyamtársunknak, akinek mindig csak jeles eredményei voltak, négyest adott. Erre ez a fiú elkáromkodta magát, fölcsapta a székét és kiviharzott a teremből. - Mi baja a kolléga úrnak? - kérdezte Szentgyörgyi. - Tudja professzor úr - világosítottuk föl -, ennek a fiúnak mindig jeles eredményei voltak, és kormányzógyűrűs szeretett volna len-
