Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Régészet - Nyári Diána–Rosta Szabolcs: Középkori szántás a homok alatt. Előzetes jelentés Kiskunhalas határából
32 Nyári Diána - Rosta Szabolcs tevékenység már a „kis jégkorszak” kedvezőtlen klímájú időszakába esik, valamint az ásatáson feltárt középkori kút bizonyítja, hogy a terület lakott volt. így a fútóhomok mozgása a klíma és az emberi tevékenység együttes hatására indulhatott meg. Ez az utolsó eolikus periódus az egykori 122-124 m tszf magasságú szélbarázdát feltöltötte és a felszínt 124 méter tszf magasságon kiegyenlítette. A lerakodott futóhomokon alacsony humusztartalmú homoktalaj alakult ki, melyet napjainkban szántóként hasznosítanak (2e. ábra). Az archeo-geomorfológia eredményei alapján kitűnik, hogy a füves vegetációjú homokterület elsősorban a nagyállattartó népcsoportok számára volt hasznosítható. A leletek földrajzi helyzete azt mutatja, hogy a területen lakók jellemzően a buckák és a lapos területek közötti határzónában telepedtek le. Az állattartó csoportok megjelenésekor a túllegeltetés következtében többször is mozgásba lendült a homok. A Kiskunsági Homokhátság több mintavételi helyéről származó adatok alapján a történeti időkben három alkalommal ez erőteljesebben jelentkezik, a Kr. u.. 4. században a szarmaták, a Kr. u. 9. században az avarok idején, végül a 13. század közepén a kunok megjelenésével. A főként nagyállattartó kunok életmódja az erózióra érzékeny területen a futóhomok elindulását idézi elő. Ezek az adatok kiemelkedő jelentőségűek, mivel a középkori emberi hatások ezek révén ténylegesen megismerhetőek, a korábbi feltételezésekkel szemben. A pollenvizsgálatok egyértelműen kiegészítik a történeti, régészeti és egyéb, természettudományos adatokat. A 10-12. század közötti erdőirtások a magyarság Árpád-kori faluhálózatának kialakulását mutatják. Nem elhanyagolható észrevétel, hogy a 13. század közepén néhány évtizedes erdő regenerálódást mutatnak a vizsgálati eredmények, mely egyértelműen a tatárjárás pusztítása következtében történt elnéptelenedéssel hozható összefüggésbe. A 13. századot követően a fafélék teljes hiánya, a taposástűrő, füves pusztára jellemző fűfélék dominanciája jellemző. Ez mutatja, hogy a kunok megjelenésével és a terület benépesedésével a nyitott térségek aránya lett jelentős.(SÜMEGI 2001). Szántás a homok alatt A mai szántásréteg gépi eltávolítása alatt előbukkanó lepelhomok elbontása elsősorban kézi erővel folyt, annak megvastagodásakor részben gépi, az Árpád-kori járószinthez való közeledéskor már csak kézi erővel történt. Az OSL mérések alapján is meghatározott 596±68 évvel ezelőtt a területet elborító lepelhomok alatt előbukkanó felszín/járószint, a 2. számot kapta. Szakaszokban követhető nyomon, az egykori felszín és a mai felszín egymáshoz való viszonya alapján. Ahol vastagabb volt a lepelhomok, ott érintetlenül bukkant elő alóla, ahol az Árpád-kori felszín magasabban volt, ott az újkori szántás elpusztította. (Ez részben szerencsének is mondható, hiszen a lelőhely előzetesen csak ennek következtében találhattuk meg, s jelölhettük ki feltárásra.) A járószint az I. - II. szelvényekben van meg, majd az egykori felszínnek a maihoz képest történő emelkedése révén eltűnik. Később, a XX. - XXV. szelvények között jelenik meg ismét. Továbbiakban a XXVIII. - XXXV. és a XXXVI. - XLV. szelvényekben van meg. Ezután többet nem jelentkezett. Az egykori felszín emelkedése erőteljes, a 3-8. homokrétegek is elvékonyodnak, 482 m-nél azok is kikopnak, a 9. réteg kerül a nyesési szintre, az Árpád-kor objektumok nélkül, szórvány leletanyagot szolgáltatva jelentkezik csak. A 2. szintet kb. 200 - 210 m hosszan lehetett követni, így a feltárás végeredményben mintegy 1200 m2 területű, nagyrészt összefüggő Árpád-kori járószintet érintett. A járószint különböző koncentrációkban, de végeredményben mindenhol leletanyaggal volt borítva, vagy leletanyag volt beletaposva annak felső részébe. Az egykori felszínen szét
