Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Régészet - Nyári Diána–Rosta Szabolcs: Középkori szántás a homok alatt. Előzetes jelentés Kiskunhalas határából
Középkori szántás a homok alatt 33 szóródott leleteken kívül jó néhány objektum is jelentkezett ebből a szintből indulva, többek közt kút és földbe mélyített épület is. A járószint alatt induló, általában 15-25 cm vastagságú réteg ellenben leletanyagot nem tartalmazott. A réteg elbontása után újabb lepelhomok bukkant elő. Ebbe, a 3. rétegbe belemélyedve tűnt elő az a kezdetben nehezen értelmezhető jelenség, mely 273 m-nél jelent meg, és közel 60 m hosszan mutatkozott. Észak - dél irányú, párhuzamos vonalak jelentkeztek, melyek átlósan kifutottak a feltárt területből. Felülnézetből eleinte értelmezhetetlennek bizonyult a jelenség, de a metszete egyértelművé tette azt. A felülnézetben egyenes, párhuzamos vonalak, melyek metszetben ferdén haladnak lefelé, egy aszimmetrikus fordítóeke nyomai. A ferde „hurkák” az ekepapucs helyének, a 2. réteg pedig a csoroszlya által feltúrt földnek felel meg. A balról jobbra lefelé haladó hurkák a XXXIII. szelvényben ellenkező irányt vesznek, és jobbról balra haladnak lefelé. A megváltozott irány a szántóföld közepét jelzi. A technika az úgynevezett szétszántás, mikor a szántóföld jobb sarkán kezdik el a munkát, fokozatosan haladva a föld közepe felé. A fordulás mindig balra történik. Ilyenkor a szántásnak a középen történő befejezésekor egy széles és mély barázda keletkezik. (BALASSA 1973.) A XXXIII. szelvényben a 2. rétegnek hirtelen való lemélyülése talán ezt a szélesebb középbarázdát jelzi. A középkori szántásnyom Nyugat- és Észak Európában nem ritka, Magyarországon ellenben kuriózumnak számít. Ennek oka főként az évszázados eltérő mezőgazdasági fejlődésből adódik. A bekerítések révén, főként Angliában az addigi termőföldeket kivonják a művelés alól és az állattenyésztés dominanciája kerül előtérbe mind a mai napig, így megőrződhettek az egykori felszíni viszonyok. Ezzel szemben Magyarországon a modem földművelés egyszerűen elpusztítja a középkori nyomokat. Összefoglalás Kiskunhalason egy hazánkban különleges középkori jelenséget figyelhettünk meg. Ennek fő okát a Kiskunság egyedi geomorfológiai adottságában kereshetjük, hiszen az évszázadok során több alkalommal is erőteljesen jelentkező homokmozgások során képződött lepelhomok rétegek megőrizték egyes korszakok nyomait a későbbi korok pusztításától. A megfigyelt rétegek és egykori felszínek/járószintek kiválóan elkülöníthetőek voltak egymástól. Ezek korszakolása egyrészt rétegtani helyzetükből, másrészt jellegzetes leletanyagukból adódott, melyet kiválóan alátámasztott az OSL mérések kormeghatározása is. Az ásatás legfőbb eredménye egy Árpád-kori szántóföld nyoma. A 13. század folyamán ezen a vidéken élő emberek szüzföldet törtek be. A területen vagy egyszeri szántás történt, vagy rövid ideig szántották, melyek közül egy alkalommal mélyebbre hatolt az eke, az utókorra hagyományozva annak egyedi lenyomatát. A földet valószínűleg pihentetés céljából ugaron hagyták, mely felszínen ideiglenesen megtelepedtek. Ezt épületeik, és a járószinten szétszórt nagy mennyiségű leletanyag mutatja. Az itt jelentkező leletanyagok szerint a 13 - 14. század fordulóján éltek ezen a területen. A földet ezután már nem szántják be ismét, rövid időn belül homokréteg fedi be a szántóföldet, mely részben emberi beavatkozás nyomán indul meg. Ez a beavatkozás valószínűsíthetően az erre a vidékre települő, nagyállattartó kunok túllegeltetésének tudható be. Felhasznált irodalom BALASSA 1973 Balassa Iván: Az eke és a szántás története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest 1973. BELLUS 1986 Képes Krónika. Ford.: Bellus Ibolya. Budapest 1986. BLAZOVICH 1985 Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig. Szerk.: Blazovich László. Szeged 1985.
