Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Tóth Ferenc: Emlékezés Gulyás (Pók) Józsefre
314 Tóth Ferenc- Bár a Tavasz tisztes megélhetést biztosított, 1987-ben úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem. Tettem néhány bátortalan lépést a Sóstói csárda üzemeltetésének irányába, de akkor mindezt nem kísérte szerencse. Csapó Pista bácsival — aki a KUNÉP révén felügyelte a csárda üzemeltetését - nem tudtam megegyezni. Teljesen mások voltak az üzletpolitikai elképzeléseink, így én visszatértem a Tavaszba. Később aztán észrevettem, hogy Pista bácsi egyre sűrűbben jön hozzám kávézni, gondoltam, hogy a Sóstó meccs még nincs lefutva. 1989-ben aztán meg is kaptam a szerződéses üzemeltetési jogot, ezzel egyidejűleg megváltam a Tavasz presszótól. Azóta is a Sóstói csárda főnöke vagyok, 1992-től pedig tulajdonosa is. Az indulás itt sem volt egyszerű, hiszen teljesen más életkornak a vendégek, mint a Tavaszban voltak, ennek megfelelően más az elvárásuk is. Meg kellett ismernem a 40 év fölöttiek igényeit, a legkedveltebb ételek listáját, illetve az italfogyasztási szokásaikat. Szép lassan beindult az üzletmenet. A centrumtól való távolság miatt érthető, hogy vendégeink jelentősebb része az átmenő forgalomból kerül ki. Néhány éve bővítettem egy lakodalmas résszel - úgy tűnik van rá igény.- Hogyan kerültél kapcsolatba a halasi nagypályás csapattal? — 1994 decemberéig abból állt a kapcsolatom a KAC-MEDOSZ-szal, majd a GANZ-zal, hogy győztes meccs után a játékosokat várta egy rekesz sör előbb a Tavaszban, később Sóstón. Emellett persze kijártam a bajnokikra is, ha csak tehettem. 1994 őszén aztán a csapat szereplése minden előzetes várakozást alulmúlt, három ponttal biztos kiesőnek számított a téli szünidőben. Lukács János a Rákóczi Szakközépiskola igazgatója keresett meg azzal az ötlettel, hogy mentsük meg a csapatot. A téli alakuló ülésen nem tudtam ott lenni, de így is bekerültem a vezetőségbe. Egy káprázatos tavaszi meneteléssel 23 pontot szereztünk a meglevő három mellé, és ez biztos bentmaradást eredményezett. A következő bajnokságra apadt a lelkesedés, a megválasztott vezetőségi tagok is lassan lemorzsolódtak. Én maradtam, és 1996 őszétől már az edzéseket is irányítottam. A csapatnak stabil helye volt a középmezőnyben, de én többre tartottam őket. 1998-ban összejött az ezüstérem, és 2000-ben pedig a megyei bajnoki cím is. Ekkor a Magyar Kupában is szépen haladtunk és a legjobb 64-ben egy csoportba soroltak bennünket az NB I-es PMSC-vel, a másodosztályú BVSC-vel és az NB Il-es Békéssel. A pécsiek ellen 1-1-re, a BVSC ellen 0-0-ra végeztünk hazai pályán, így Békésen már a döntetlen is elegendőnek tűnt a csapat második helyéhez, ami a továbbjutást jelentette volna. Nos, Békésen úgy kaptunk ki 4-1-re, hogy legalább 10 százszázalékos ziccert ügyetlenkedtünk el, a 78. percig így is vezettünk 1-0-ra, amikor a bíró egy jogos 11-est ítélt a hazaiak javára, amit értékesítettek. Utána
