Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Tóth Ferenc: Emlékezés Gulyás (Pók) Józsefre
300 Tóth Ferenc öltözőbe ritkán jött be a meccsek végén. Közben Pók a Zsigulit Opelre cserélte. 1996-ban pedig nagy öröm érte: kislánya született. 1997 nyarától aztán a szakmai munka irányítása is Pók kezébe került. Nem tudtam úgy kimenni a pályára, hogy ő ne legyen ott. Meggyőződésem, hogy ha azokra a feladatokra, amit ő felvállalt fizetett munkakört kell fenntartani, belerokkant volna a futballklub költségvetése. Edzést vezetett, utána értékelt az öltözőben, szervezte az átigazolásokat, ligagyűlésekre járt, szerelést vásárolt. Akkoriban mondtuk is, hogy ha fele annyit törődne a Csárdával mint a focival, már milliárdos lenne... Nem arról volt szó, hogy nem akartunk, illetve nem tudtunk volna segíteni. Egyszerűen nem engedett bennünket a dolgok közelébe. Érdekes módon vezette Józsi a Sóstó csárdát. A felületes szemlélő, aki nem ismerte a tulajdon- és jogviszonyokat talán még azt is hihette, hogy valamilyen karbantartó, vagy portás jön vele szembe, amikor Pók néhanapján - pólóban, munkásnadrágban, kezében kőmüveskala- páccsal illetve csavarhúzóval - átsétált az étkező vendégek között. Aztán ha rendet kellett csinálni, akkor kemény volt. Nagyon kemény. Egy ízben kénytelen-kelletlen végig kellett hallgatnom egy „negatív töltésű dolgozói eligazítást”, borzasztóan szégyelltem magam. Ha nem ilyen szinten, de több ízben átéltem kifejezetten kínos pillanatokat a futballpályák környékén is. A hazai meccseken olyankor, amikor vereség után néha nekem kellett kifizetnem a játékvezetők költségeit. Az elfogult nézők által agyonszidott bírói hármas bennem is az őket fenyegető tömeg reprezentánsát látta. Indulatosan magyarázták ítéleteiket nekem, én meg csak azt vártam, hogy ugyan töltsék már ki a számláikat, illetve az útiköltségtérítési nyomtatványt. Pók - eredménytől, bíráskodástól függetlenül - mindig meghívta a játékvezetőket vacsorára. Ok — miután tudták, hogy cserébe nem vár el semmit - általában el is fogadták az invitálást. Idegenben a pályára való bejutás volt nehézkes, sőt néha kínos. Általában elfogadott szokás volt a megyében, hogy a vendégcsapat vezetőinek nem kell belépőjegyet váltani. Ahol ezt nem tartották be, ott persze szó nélkül megvásároltuk a tikettet. Akkor volt gond, ha a jobbára nyugdíjas jegy szedő nem látta át a helyzetet és - jegyvásárlási szándékunk ellenére is - kétségbeesve a rendfenntartókat akarta miattunk mozgósítani. Még a megyei I. osztályban szerepelt a csapat, amikor volt egy emlékezetes utunk Dusnokra. Már elfelejtettem, hogy milyen okból kifolyólag, de Pók nem a csapattal utazott, viszont az autóját bevonták a játékosok szállításába, így ő velem jött. Minderről késve értesültem, és már nem tudtam változtatni a tervezett indulás időpontján, ami persze ki volt számolva. Ahogyan máskor is csináltam, 5 perccel a kezdés előtt terveztem az érkezést, nem szerettem idegen környezetben unatkozni. Öten ültünk az Audiban, kényelmes utazó tempóban haladtam a cél felé. Kecel környékén Józsi megjegyezte, hogy ebben a tempóban haladva talán félidőre ott leszünk. Én még olyan feszültnek, idegesnek talán sohasem láttam. A csapat el volt igazítva, a kezdők felelősségtudattal bíró fiatalemberek voltak, eszükbe sem jutott volna, hogy ellazsálják a bemelegítést. A mérkőzés végeredményén a presztízsen kívül az égvilágon semmi nem múlott, a Dusnok a 10., mi pedig valahol a 7. hely körül álldogáltunk a tabellán. Őrült tempóban hajtottam tovább. Pontosan 20 perccel a kezdés előtt érkeztem a kis hídhoz. (A dusnoki pályától 50 méterre található.) Ekkor elkövettem egy nagy, megbocsáthatatlan hibát. Fékeztem. Sőt, meg is álltam. Mi több üdvözöltem egy hirtelen felbukkanó halasi ismerőst. Ez már sok volt Póknak. Rámformedt. Addig a pillanatig azt hittem, hogy a 70-es évek ceglédi laktanyájának kapuügyeletesei ebben a műfajban felülmúlhatatlanok voltak. Tévedtem. Pók bebizonyította, hogy a civil élet is képes meglepő indulatokat kiváltani. Nem is részletezem, aki ismerte Józsit az tudja mire gondolok, aki pedig nem, az idézze fel életének valami hasonló élményét és szorozzon meg mindent kettővel... Dühös voltam, és elhatároztam, hogy bemegyek az öltözőbe, meghallgatom Pók taktikai utasításait, amelyek miatt úgy kellett rohanni! Józsi idegességének már nyoma sem volt, ami
