Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Cseri Gábor: Halas a Magyar Rádióban az 1930-as évek elején
Halas a Magyar Rádióban az 1930-as évek elején 279 biztosítanak. A gyöngyvirágos, a „ hópelyhes ” csipkeöltés fajták megfelelő hatású kiválogatása a csipkevarrónő művészi ízlésétől függ, s nem utolsó értéke a halasi csipkének az a gazdagság, mely megengedi, hogy ugyanannak a csipkefajtának, tervezetnek többféle különböző árnyalatú, más-más esztétikai hatású elkészítése (kivarrása) is lehetséges. És a különleges készítésmódból származó gazdag művészi szépsége megkülönbözteti a halasi csipkét minden más csipkétől, annyira, hogy utánozni nem is lehet. Megkülönbözteti e szépség más híres csipkétől is, melyet kétségtelenül felül is múl abban a tekintetben, hogy míg más külföldi híres csipke alkotói nagyrészt kész fátyolmezőbe (bobbinet) applikálják motívumaikat, addig a halasi csipkének minden egyes szála kézimunka, sőt éppen eredetien jellegzetes fátyolmezeje (beszövése) felülmúlhatatlan a legváltozatosabb, a legszemkápráztatóbb. De mindezt a szépségbeli élvezetet, művészi hatást, melyet a halasi csipke motívumainak nemesen stilizált rajzával, s az azt körül ölelő beszövéseinek gazdagságával nyújt, érzékeltetni nem lehet leírással és szavakkal. A szemnek szóló művészet minden szépségét csak szem foghatja fel. S minden ismertetésnél többet mond egy csipke gyűjtemény megszemlélése. Ha meg akarja ismerni a magyar Alföldet, annak hangulatos tájait, szélmalmait, lengő nádasait, ha vágyik gyümölcseire, ha érdekli az eredeti népi tánc és ha igazán gyönyörködni akar a világ egyik legszebb csipkéjében a halasi csipkében, úgy jöjjön Kiskunhalasra. Felvilágosítást a külföldi menetjegyirodák, az ,,lbusz” Budapest és a Halasi Csipkeház, Kiskunhalas kézséggel adnak. Kiskunhalas a Magyar Rádióban2 Az alföldi városokkal kapcsolatban nagyon sok olyan lekicsinylő elintézésfélét hallunk, amilyen a tájékozatlan külföldieket szokta jellemezni Magyarországgal szemben. Pedig ennek a tájékozatlanságbólfakadó lekicsinylésnek nincs igazi jogosultsága ez esetben sem. Mert ha a Duna-Tisza köze városai nem dicsekedhetnek is olyan szép emlékekkel, mint a Felvidék vagy a Dunántúl egyes városai, a maguk dicső múltja ezeknek is megvan. Történelmünk mostohasága, a magyar sors kegyetlensége okozza, hogy ezek a városok nem mutathatnak fel évszázados dómokat, a barokk vagy rokokó szellem valami szép művészeti megnyilatkozását. E városok múltjáról csak egy-egy „zöld” vagy „fekete halom ”-nak nevezett óriási sírhalmok regélnek, mely halmokon ma kövér búza vagy tengeri táblákat lenget a szél. Az Alföld, a magyar föld szíve volt az, mely legtöbbet fájt, vérzett a történelem folyamán. Jóformán állandó hadszíntér, mely mindig csak szenvedett, s a magyar kultúrának csak nagyrészt vérével a kínos verítékével tudott áldozni, fiait küldvén a csatákba, s a letaposott, felégetettföldet újra meg újra termésre kényszerítvén. Ha mindezeket meggondoljuk, s a magyar sors, a magyar lét küzdelmes harcosának tekintjük a városokat, el tudunk nézni egyet mást, mert tudjuk, hogy annak a bástyának, mely a nyugati kultúrát védte, ez a terület a legtöbbet rongált, legtöbbet égetett falu. A magyar sors küszködő harcosai közé tartozott Kiskunhalas városa is. Kiskunhalas 112.000 hold területével 15 pusztájával határára nézve az ország ötödik városa. Területe nagyobb, mint néhány régi, kis német fejedelemségé, s talán innen származik az a szállóigévé vált mondás, melyet büszkén emleget a halasi ember: „ Halas hatalmas ”. Elnevezésében a „Halas” részt valószínűleg onnan nyerte, hogy közvetlen szomszédságában elterülő tavak halban nagyon gazdagok voltak. A „Kiskun ” része pedig lakosságát jelölte meg közelebbről. Halas legrégibb, ősi lakossága ugyanis kun volt. IV. Béla király, mint tudjuk, a tatárjárás után néptelenné vált országán segíteni akarván, behívja immár másodszor is a kunokat. Első szállásaik, településeik hét u.n. székre oszlottak. Egy ilyen szék főhelye volt Halas is.
