Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)

Történelem - Végső István: Vörösterror és fehérterror Kiskunhalas térségében, 1919/1920

260 Végső István riumban, és két tagot leváltottak. Június 21-én ért ide a Kalocsa vidéki ellenforradalom. Az ér­seki székhely felőli úton már többen tájékoztatták a vörösőrséget a közeledő ellenforradalmi erőkről, de sem a reggeli órákban a község határában, sem délután az iskola és piactér környé­kén nem tudták a közel 800 fős puskával, kapával, kaszával felszerelt csapatot feltartóztatni. Több vörösőrt elfogtak és bezártak, a maradék szakasz Soltvadkert irányában Kiskunhalasra menekült. A keceliek jó része az ellenforradalom mellé állt. Június 23-án Kiskunhalas-Imre- hegy irányából a Jászságban és Tápióságban toborzott 4. határvédelmi zászlóalj 2. százada tá­madta meg Kecelt, de a mintegy 4000 fős főként mezőgazdasági eszközökkel felszerelt „ellen- forradalmár”visszaverte őket, majd tüzérségi tűz hatására feladták a községet.6^ 1919. június 23-án Benediczki Pál 45 éves gazdasági intézőt, kisgyermeke mellett lőtték le a rablásra készü­lődő Csordás István jászberényi illetve Makai István és Rafael Farkas jászladányi születésű vö­rös katonák, akik a Kiskunhalas felől Kecelre érkezvén a 4. határvédő zászlóalj 2. századáról leválva a Szarkás-telepen pincét akartak feltörni.64 A harcokban 19 ember esett áldozatul, mindannyian keceli fölmunkások: Beck András, Borbényi János 22 éves, Csúri Sándor 21 éves, Dán István 57 éves, Fejes János 48 éves, Filus István 32 éves, Halász Gergely, Lajkó Jó­zsef 27 éves, Laki János 18 éves, Laváti János 41 éves, Ónodi Imre, Orcsik István, Palásti Mi­hály 68 éves, Sajdik György 52 éves, Sebestyén Pál 18 éves, Simon Mihály 39 éves, Szanter Mihály, Tusori Ferenc 20 éves, Wullmann Ferenc.65 Még ezen a napon a község területén Sós István vörös katona agyonlőtte Vajai László 28 éves római katolikus papot, majd üldözőbe vet­te, de nem tudta megölni Kurcz Adolf plébánost és Kurcz Erzsébet polgári iskolai tanítónőt. Vi­szont út menti ellenőrzések alkalmával, napközben és este, a magukat „fehérnek” mondó Vén János öregcsertői lakost és Árvay András 40 éves helybeli földművest lelőtte.66 Június 24-én, Szarkáson Kelemen István nagykőrösi vörös katona a szőlőben lévő présháznál bujkáló, Lajkó M. András 39 éves és Halász József 32 éves földműveseket agyonverte illetve lelőtte.67 Az el­foglalt Kecelre a tengerészdandár érkezett a rendre felügyelni. Június 25-én Csóti Ferenc 47 éves keceli lakost, ellenforradalomban való részvétel miatt Mikula György politikai megbízott kötél általi halálra ítélt, melyet végre is hajtottak.6812 kecelit és 5 öregcsertői ellenforradalmárt a községi elemi iskolába gyűjtöttek össze és hallgattak ki, majd Kalocsára szállították őket. Mi­vel a település önként vett részt a lázadásban, hadisarcot vetette ki rájuk: 300.000 korona, és közel 1000 haszonállat beszolgáltatásával. Új direktórium alakult Topolai Vince elnökletével, de ez már csak egy hónapig tudott a község irányítója lenni. Az 1919. augusztusában átvonuló Prónay-féle különítményesek többeket idehoztak, akik az ellenforradalom leverésében részt vettek, és felakasztották őket. Zsoldos Jánost vonták felelősségre Kalocsán, de ő a fogságban elhunyt.69 1918 októberétől Soltvadkerten is érvényesültek az őszirózsás forradalom után elindult vál­tozások, melyet a Soltvadkerti Községi Nemzeti Tanács irányított, hajtott végre. De nem ma­radtak el a fosztogatások, és a zavargások sem, így a 40 fős nemzetőrséget 1918. decemberéig fenntartották. 1919. március 21. után 30 tagú munkástanács, öttagú direktórium, földosztó bi­zottság, vörösőrség jött létre. 1919. május elején Tázlárhoz hasonlóan elszigetelt néhány em­bert megmozgató ellenforradalom játszódott le, amit igen gyorsan elfojtottak.70 1919. június 18. után ide is leérnek a Kalocsa vidéki ellenforradalom hullámai. Ekkor a kommunista hata­lom vezetői közül Kriszt Mihály direktóriumi tagot elfogták és megölték.71 Az ellenforradalom leverése idején, 9 főt gyilkoltak meg. 1919. június 22. és 23. között a Kiskunhalas felől érkező határvédelmi zászlóaljak 120 fővel, gépfegyverrel felfegyverkezve rendeztek véres leszámo­lást. Sokakat kérdés, kihallgatás nélkül lőttek agyon. így halt meg: Frittmann György 52 éves, Haasz Ferenc 19 éves, Juhász György 67 éves, Kesztl Gáspár 40 éves, Lehóczky Ádám 22 éves, Schneider Henrik 34 éves, Schuller Henrik 78 éves és Szentgyörgyi János 30 éves helyi lakosok. Megsebesültek: Erdős Henrik, Kuncz Péter, ifj. Martin János, Reichard István.72 A

Next

/
Thumbnails
Contents