Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Ádám András: A kiskunhalasi temetkezési egyletek története
118 Ádám András a „sír szélén állók” maradnának. Őket kizárással határozták büntetni. Nem tudjuk, hogy ténylegesen megtörtént-e a kizárás, de érdemi jelentősége már semmiképp nem volt mindennek, mert az egyesület rövidesen végérvényesen megszűnt. A taglétszám amúgy is rohamosan csökkent. Amíg 1849. novemberében még 656 fizető tagról tett említést a jegyzőkönyv, addig 1850. február 21-i gyűlésben, a pénzszedők csak 233 biztosan fizető, és 131 még bizonytalankodó tagot jelenttettek. Ezért, jelen Gyűlés (...) határo- zatilag ki mondja a’ társulat tökéletes ’s végképpeni fel oszlását”. Döntöttek arról is, hogy a kölcsönöket, ezen időponttal lejártnak tekintik, és azok, valamint a kamatok visszafizetésére az érintett tagokat felszólítják. Továbbá, hogy az így összegyűlt pénzt, hozzáadva a pénztárban levő kevéske tőkéhez, az egylethez mindvégig hűséges, és pontosan fizető tagok között, arányosan fogják felosztani.34 Minderre azonban csak jóval később, hosszas jogi eljárások után került sor. Az egyesületek megszűnése A két egyesület által határozatilag kimondott, formális megszűnés után történteket egy jóval későbbi, 1875. évi iratanyag alapján lehet nyomon követni.35 Szilády Móric ügyvéd,36 Musa Sándor, az Öröklő Egyesület volt tagja örököseinek nevében [de inkább a saját dicsőségére] 1875. júniusában folyamodványt küldött „Nagy Méltóságú Tisza Kálmán M. Kir. belügyminister úrhoz”. Ebben megtámadta az egyesületet. Azt állította, hogy az általa képviselt örökösöknek mintegy 5-600 forint járna, de az egylet vezetője nemtörődömsége miatt, mindeddig nem fizették ki. Vári Szabó István polgármester,37 1262/1875 szám alatt részletes jelentésben válaszol a belügyminiszter leiratára, illetékességből a Jászkun kerület alkapitányának. Mindkét egyesület a tényleges működését azzal a határozattal fejezte be, hogy kintlévőségeit megpróbálja behajtani, és utána tőkepénzeit a rendesen fizető tagok között arányosan szétosztja. A „Sipos-féle” Egyesület a Tanácshoz fordult, végrehajtás elrendeléséért, az Öröklő és Tőkét Alapító Egyesület pedig, saját kebeléből létrehozott bizottság útján, maga próbálta adósait fizetésre bírni. Egyik sem járt eredménnyel. A tagok egy része elszegényedett, fizetésképtelenné, vagyontalanná vált, mások — főként az Öröklő Egyesület részéről - kárpótlást követeltek a befizetett 13-10 ill. 8 krajcárok fejében. 1851-re holtpontra jutottak, s talán csendben a feledés homályába veszett volna történetük. Ám az Öröklő Egyesület néhány tagja panaszt nyújtott be, talán a Jászkunkerülethez, [ezek az iratok nem találhatók] mert a félegyházi járási alkapitány, Gyárfás István38 személyesen járt el az ügyben. Az ő elnökletével egy bizottság alakul, amelynek feladata a pénzügyek tisztázása volt, ide értve egyaránt az egylet követeléseit, de a tagok jogos igényeit is. Valamint az egyesület további sorsáról dönteni. Tehát arról, hogy jogszerűen és szabályosan megszűnjön, vagy újjá alakuljon. A bizottság 1852. december 12-én gyűlést tartott és Vári Szabó István ügyvédet, az idő szerint városi aljegyzőt bízta meg az adósságban lévő tagok felderítésével és a tartozások behajtásával. Ő kikutatta az eredeti adósleveleket, és megindította a peres eljárásokat. Időközben az 1 -ső számú Egyesület részéről is megbízást kapott, így ennek nevében 17 tag, az Öröklő és Tőkét Alapító Egyesület nevében 74 tag ellen indított pert. Mind az előkészítés munkálatai, mind a perek persze elhúzódtak, így 1861. június 27-én Vári Szabó István is csak részleges eredményekről adhatott számot. Mégis úgy döntenek, hogy tovább viszik a pereket. Ekkor választották meg elnöknek Bikády János ügyvédet, és egy 10 fős bizottságot jelöltek, amely most már mindkét egyesület ügyeiben intézkedett. Meghatározták, hogy a korábban megállapított elvek alapján, melyik egyesületben hány tag részesülhet a tőkéből. Azaz, kik azok, akik hűséges, és pontos fizetők voltak, temetési segély
