Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Ádám András: A kiskunhalasi temetkezési egyletek története
116 Ádám András A jegyzőkönyvben mindjárt a kezdetekben (1846. márc. 15.) egy érdekes esetet található. Egyik tag kocsmai verekedés során vesztette életét. A pénztámok állásfoglalást kér: - vajon kifizethető-e az örökösöknek, a temetésre járandó összeg? A döntés: nem! Nem, mert a kocsmai verekedés erkölcsileg elítélendő, de azért sem, mert az alapszabályok X. pontja ilyen esetekben kizárja a fizetést.25 „A’ Kkún Halasi Temetést védő 2-ik Társulat”, azaz az Öröklő és Tőkét alapító Temetkezési Egyesület alapszabálya, szerencsére megmaradt. Egy 16 fő részvétekével tartott gyűlés, 1846. április 13-án fogadta el. A jelen lévők egyetértésüket aláírásukkal hitelesítették. Bevezetőjében kettős célt jelölt meg: ,,a’ kölcsönös köz erőveli temetésen kívül az is lenne czélja, hogy szegényebb sorsú tagjainak kölcsönző kisded pénztárával készen állva - szorultságokban segedelmet nyújthasson ’s ez által a zsarnok uzsorások körmeitől meg szabadíthassa” őket. Az alapszabály tizenkét pontból áll. I. Az egyletnek 1000 rendes, és 30 un. „előfizető” [a rendes tagságra váró] tagja lehetett. II. Felvehető volt - vallási és vagyoni különbség nélkül - mindenki, 12-60 éves korig, ha egészséges, azaz a beiratásra személyesen meg tud jelenni. Kezdetben idősebb is felvehető volt, ha egyúttal háznépéből egy fiatalt is beíratott. III. Belépéskor mindenki 1 forint 13 krajcár (váltóban) alaptőke hozzájárulást fizetett. IV. Tag halálakor 125 forint segély járt, amelyből 50 forintot a halálozás bejelentésekor kifizettek, 75 forintot pedig a tisztes eltemetés után. Egyben előírták, hogy a temetés prédikációval, és „3 harangali(!) kiharangozással” történjen. V. A kifizetett 125 ft visszapótlására, minden tag, és előfizető is 13 krajcárt kellett befizessen, kizárás terhe mellett, 8 napon belül. Az összegyűjtésről kinevezett pénzszedők gondoskodtak. VI. Ha valakinek a 13 krajcáros befizetései 125 ft összeget elérték, az még életében megakapta a 125 forintot. Megadták azonban a lehetőséget arra, hogy tagságát - a 13 krajcárok további fizetése mellett - megtarthassa. VII. A tag a segély összegére vonatkozóan szabadon végrendelkezhetett, így a temetési költségeken felül megmaradt összeg ténylegesen azé maradt, aki halála előtt gondozta, ápolta. Örökös ill. végrendelet nélkül elhaltakat az egylet temettette el. VIII. Az elhunyt tag esetleges hitelezője 125 forintra, sem egészében, sem semmi részében igényt nem tarthatott. Ez ellentétben állt az egyesület kitűzött céljával. XI. Az 1000 tag által befizetett 1250 forint alaptőkéből 500 ft maradt a pénztárban, a temetési segély — akár 3-4 is - megelőlegezésére. A fennmaradó 750 forint a kölcsönalap. Minden tag kaphatott kölcsönt, de legfeljebb 50 forintot, és csak egyéves tartamra. Amikor a pénztárban az 500 forint felett újabb 50 forintnyi tartalék összegyűlt, az bekerült a kölcsönalapba. X. Kizárattak a segélyből azok az örökösök, akik nyerészkedésből maguk okozták a tag halálát, továbbá „az anya, férj, nő, gyermek ’s testvér gyilkosok, az öngyilkosnak ’s aljas verekedésekben, erőszakos halállal kimúltaknak Örökösi.” XI. A rendelkezések értelmében közgyűléseket tartani nem szabadott, ezért az egyesületet az igazgatóság, és további 10 rendes tagból álló vezetőség irányította. Az igazgatóság elnökből, pénztámokból és a jegyzőből állt. Tiszteletdíjat nem kaptak. Az egyletnek 6 pénzszedője volt, akik minden temetés esetén lft 40 kr. fizetést kaptak, valamint felmentést a 13 krajcárok fizetése alól. XII. Az elnök bármikor összehívhatta a gyűlést, de évente egyszer mindenképp szükséges volt összejönni, a pénztámoki számadás vizsgálatára. A számadást a tagsággal is tudatni kellett.26
