Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Ádám András: A kiskunhalasi temetkezési egyletek története
114 Ádám András Az elgondolás megszületésének idejét nem ismerjük, de az egyesületről ez a legkorábbi adat, így joggal tekinthetjük az első Temetési Segéd Egyesület megalakulása időpontjának. A Tanács „kebeliből” Sipos Sándor főjegyző került az egyesület élére, és ezt az 1843. október 23-i tanácsülés 198. sz. végzésével megerősítette.6 Ekkorra tehető a teljes megalakulás, és a valóságos működés megindulása. Ezt megerősíti az is, hogy az első temetés, amelyre segélyt fizetett az egyesület, szintén erre az időszakra esik, (Veréb Jánosné, 1843. okt. 24.).7 Maga a terv, azaz az alapszabály nem ismert. Az egyesület működéséről a megmaradt pénztárkönyv, néhány halotti könyvecske, és a gyűlések jegyzőkönyvei adnak képet. Sajnos a pénztárkönyv és a kiskönyvek esetenként ellentmondásosak, a jegyzőkönyvekből pedig az első megtalálható csak 1845. márciusi/ Megtudhatjuk, hogy Sipos Sándor elnök mellett Fejszés János a pénztámok, és Csiszár Sámuel a jegyző. Fejszés János 1849-ig vitte a pénzügyeket, utána Végh István lett a pénztámok, Csiszár Sámuel pedig 1850-ig jegyzője az egyletnek, és őt Barina K János követte.9 A belépéskor 1 forint 15 krajcár (váltóban) egyszeri belépési díjat kellett fizetni, és az elhalt tagok temetésére esetenként 13 krajcár volt a taksa.10 A belépésre felső korhatárt határoztak meg, valószínűleg 55 éves korig, de a taglétszám gyorsabb emelése érdekében eleinte 60, sőt 61 éves személyeket is felvettek. Az életkor igazolására papi bizonyítvány kellett. No és persze egészségeseknek kellett lenni, amit személyes megjelenésükkel bizonyítottak. A taglétszám eleinte így is csak lassan növekedett, de 1845-ben a tendencia megváltozott. Márciusban úgy 500 körüli a tagok száma, ám a május 17-i ülés jegyzőkönyve már arról tudósít, hogy a létszám teljessé vált. Az érdeklődés továbbra is nagy lehetett az egylet iránt, mert 1847. január 3-i gyűlésben a „tagok szaporítása 800-ra határozta- tott.”11A tényleges tagság ekkor valamivel meghaladta a 700-at, de a kitűzött nyolcszáz főt soha sem érte el. A taglétszám emelkedésével egyetemben az egylet pénzügyileg is erősödött, tőkéje gyarapodott. Az 1844. május 27-i számadás szerint a tőke alig több mint 548 váltóforint.'2 Ez az összeg 1846. végére háromszorosára növekedett (1653 vft 3 kr), és 1848. január 1-én már 2185 vft 34 kr. Flasonlóképen alakult a temetésekre fizetett összeg - ma úgy mondanánk: szolgáltatási összeg. Kezdetben 50 forint volt, majd 62 ft 30 kr, később 70 ft. 1845 február 25-től 90 frt, de még ez évben, május 14-től 125 ft, azaz elérte az alapszabályban kitűzött teljes összeget. Több nehéz sorsú tagnak adtak 50-50 forint kölcsönt, 5% kamat mellet, azzal, hogy a tőkét csak a majdani temetési összegből kell letörleszteni. A fejlődést látva, 1845 májusában felvetődött, hogy a 13 krajcáros befizetést csökkenteni lehetne. Ugyanekkor egy még nagyobb szabású terv is született. „Szabad Városunk díszére, társaságunk kívánt előmenetele bebizonyítására, ’s reménylett javára, egy halott hordó kocsi csináltatása vetődött célba, mejnek mennyi sommából és minémű alakba való ki állítása végett, más Városok ijj jó czélú alkotmánya megtekintése végett” megbízzák Fejszés Jánost és Csiszár Sámuelt.11A tervek azonban nem valósulhattak meg. A fellendülés után 1848, de főleg az 1849-es év sorozatos nehézségeket hozott. Mindkét esztendőben sok halottja volt az egyesületnek - 1848-ban 40 (egyik forrás szerint 47,1849-ben pedig, 41 (vagy 42)14). Bizony ennyiszer 13 krajcárt kifizetni, szegényebb sorban élő családoknak megoldhatatlan teher lehetett, miközben háború dúlt, a pénz értéke romlott, a piac bizonytalan, az értékálló ezüstpénz eltűnt, a fedezet nélküli Kossuth-bankók vásárlóereje megbízhatatlan. A fizető tagok száma rohamosan csökkent - 1849 januárjában 581, decemberben, pedig már csak 239. Ez magával hozta a temetésekre kifizethető összegek csökkenését: 58-50-37-30 forintra, ami már nem fedezte a temetés költségeit.15 Az eredetileg kitűzött cél semmivé lett, mint egy ördögi körben. Ez nyilván tovább rontotta a hangulatot, fokozta a bizalmatlanságot. Az 1850. febmár 21-i ülésen elhatározták, hogy megkérik „mind két részrőli Tisztelendő Lelkész Urak”-at, a szószékről szólítsák fel híveiket, a „leginkább vad vélekedés miatt ingado
