Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Káposzta Lajos ifj.: Vadkert község a 19. század idején. Tallózás az evangélikus gyülekezet irattárának anyagaiból
102 Ifj. Káposzta Lajos vasárnap van előjoguk mint előzőleg, a szlovákoknak azonban minden ötödik vasárnap, valamint minden nagy ünnep második napján, tehát karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor. De minden kedden és szombaton a németeké előtt van az imájuk, és minden pénteken a németek után, mint ahogy ez hosszú idő óta szokásban van. Miért tagadjátok meg a szlovákoktól azokat a jogokat, amelyekkel a régi időktől fogva rendelkeznek? Azért, mert a szlovákok pár órával hamarabb tartják az istentiszteletüket, attól a németeké nem marad el, nemde? Vagy mert a ti istentiszteletetek lezajlott, attól a szlovákok miért nem szolgálhatnak az Úrnak? Nem azon múlik, hogy melyik órában szolgálunk nyilvánosan az Úrnak, hanem a szíven és az ájtatos lelkületen, ahogy ezt végezzük. (...) Nem akarok új rendet bevezetni, és nem is tudok más változtatást tenni, mint amit a közösség eldöntött. És ilyen döntés a Ti istentiszteletetek tekintetében, a németek és a szlovákok között, a régi rend betartása kivétel nélkül. Ez a Ti egyházi felsőbbségetek döntése, legyetek tehát engedelmesek. Maradjatok kedveseim tehát a régi rendnél, szolgáljatok szorgalmasan a Ti Isteneteknek, legyetek ájtatosak, éljetek testvéri egységben szlovák testvéreitekkel! Áldozzatok közösen Isten dicsőségének. Ez az atyai figyelmeztetésem és szíves kívánságom felétek. íratott Pilis, 1822. October 28. Paullus Batholomaendis, Pilis evangélikus lelkésze” A gyülekezeti levéltárból tudjuk, hogy az 1820-as években még külön akart templomot építeni a német és a magyar evangélikus gyülekezet. (Ahogy Mezőberényben meg is történt.) Ez azonban az egyházi felsőbbség ellenállásán megbukott, és 1837-ben közös templomot szentelt a két gyülekezet. Atrocitás a református gyülekezetben Az evangélikusnál kisebb református gyülekezetben is történtek súrlódások az istentiszteleti nyelv miatt. Egy részük magyar, más részük német nyelven hallgatta Isten igéjét az 1800-as években. Ez valószínűleg 1820-ban újabb lendületet kapott, amikor Schilling Andrást választották meg lelkésznek10. A Tolna megyei Nagyszékelyből érkezve hozta magával a német kultúra szeretetét. 1838-ban kinyomtatták német nyelvű énekeskönyvét, melyet a honi, főként a Dunamelléki Református Egyházkerületben lévő németajkú gyülekezetnek szerkesztett.11 Az iratok, amelyek a református gyülekezetben történt „botrányt” taglalják, furcsa módon az evangélikus gyülekezet levéltárában maradtak fenn. Az egyházi felsőbbségnek írott leveleket talán azért küldték meg az evangélikusoknak is, hogy ők is tisztában legyenek a konkrét, jegyzőkönyvileg rögzített történésekkel. A német nyelvű iratokból kitűnik, hogy Szalay Pál Pest-Pilis-Solt megyei (al)szolgabíró 1822 karácsonyán és 1823 húsvétján botrányos körülmények között járt el a vadkerti református templomban a hívekkel és a lelkésszel, midőn ők régi szokás és engedély szerint német nyelvű istentiszteletet kívántak tartani. Káromkodott, fenyegetőzött, és a templomajtót is bezárta. Következzék most az erről szóló forrásanyag teljes terjedelmében: „Főméltóságú Konzisztórium, Leghívebb Pártfogóink! Gyülekezetünk, ami már 25 esztendeje a legnagyobb békességben és egyetértésben boldogan él, e nagy kincsében a múlt karácsonykor, de még inkább az elmúlt Húsvét másodnapján súlyosan megraboltatott. Merthogy miután a Főméltóságú Konzisztórium kimondott utasítása a közönséges vasárnapi magyar igehirdetésekre nézve híven és pontosan megtarttatott, nem tudjuk, hogy Szalay Pál szolgabíró milyen jogon akart kényszeríteni minket arra, hogy eddigi jogainkat megrabolva az ünnep második napját csak magyar nyelvű prédikációval szenteljük meg, noha mi sem a Főméltóságú Traktuális,12 sem pedig a Superintendentális Konzisztórium-
