Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 3. - Thorma János Múzeum könyvei 30. (Kiskunhalas, 2009)
Történelem - Káposzta Lajos ifj.: Vadkert község a 19. század idején. Tallózás az evangélikus gyülekezet irattárának anyagaiból
Vadkert község a 19. század elején 101 „1812. május 15-én az evangélikus gyülekezetek nekikezdtek a papiak tetőfelújításának, amivel június 10-ig el is készültek. Az egész összesen 200 forintba került. A tetőfedő Johann Reiner és Salamon Reiner volt. 1812. június 10-én hozzáfogtak a papiak kútjának felújításához. A régi fákat kiszedték, és újat tettek bele. Június 12-re el is készült, összesen 18 forintba került. 1812. június 27-én templom- és iskolavizitációt tartott Vadkerten Litzy szuperintendens úr. Kíséretében megjelent Molnár főesperes úr és Fabritzy alesperes úr. Fogadta őket Zubek Dániel tisztelendő úr, valamint Mathias Euler és Nikolaus Kaufmann gondnokok. Esküdtek voltak: Heinrich Pfundt, Conrad Ferdinand, Jakob Euller és Caspar Lehotzky. A gyülekezetre háramló költség a látogatás kapcsán 21 forint és 30 krajcár volt.” A rendszeres feljegyzések 1815-ben, három év elteltével abbamaradtak. Linde Gábor egy másik gyülekezetbe ment tanítani, az utód pedig vagy nem folytatta a krónikás tevékenységet, vagy nem maradt meg az iratanyag. Ezzel elhagyjuk Linde Gábort és korát. Következzenek az 1820-as évek! Viták és konfliktusok Ahogy az egyes emberek, úgy a községek, sőt az egyházi felekezetek is sokat perlekedtek egymással a reformkor hajnalán. A prókátorság, azaz ügyvédi munka bizonyára akkor is kifizetődő foglalkozás volt. Működött egyházi bíróság is, de még mielőtt odakerült volna egy-egy ügy, protestáns körökben a szuperintendens, azaz püspök igyekezett jobb belátásra bírni a veszekedő híveket. Az iratok között több levél is fellelhető, melyben a felsőbbség javaslatot tesz egyes viták megoldására. A nemzetiségi és nyelvkérdés az 1820-as években Vadkerten A reformkorban nem csak a magyarok nemzeti öntudata vett új lendületet. Az ország más népei is fontosnak tartották a saját nyelv használatát és a nemzeti kultúra ápolását. Ez Vadkerten többek között az evangélikusságon belüli német és a szlovák istentiszteleti nyelv használatának valamint a külön templom építésének kérdésében csúcsosodott ki. A vezető lelkész legtöbbször felvidéki származású volt. így a magyar mellett kiválóan tudhatott németül és szlovákul. Mivel a lelkészképzés akkoriban Pozsonyban zajlott, a többnyelvűség szinte beleivódott a leendő papok leikébe. Csakhogy más volt a „mindenkinek a maga nyelvén”-elv, és más az, amit az akkoriban kezdődő pángermán, illetve pánszláv, valamint a magyar nacionalista ideológia felfogás hirdetett. Ezek az ideológiák aztán különbözőképpen csapódtak le a lakosság különböző rétegeiben.8 A soltvadkerti evangélikus levéltárban fellelhető iratok ennek helyi megjelenésére szolgálnak forrásul. Az esperes levele a vadkerti német evangélikus gyülekezetnek 1822-ből.9 A német nyelvű levél egy régóta húzódó ügy végére kíván pontot tenni. Kitűnik belőle az, hogy a levélíró egyházi elöljáró már sok mindent megpróbált, több tárgyalás és levélváltás zajlott, de mindez nem volt elég a megbékéléshez. A levelet rövidítve közlöm. „Kedves Tiszteletreméltó Vadkerti Evangélikus Német Gyülekezet! Szomorú, hogy egyházi felsőbbségetek rendelkezéseit ilyen kevéssé veszitek figyelembe. Küldötteitek Tóthgyörkön nem értették talán meg, hogy milyen döntés született, amit a két nemzet istentiszteleti rendjének tekintetében a tekintetes szuperintendens úr nálatok elrendelt. A kívánt nyugalom nem állt helyre, így ismét a régi rendet kell bevezetni. A németeknek négy
