Gszelmann Ádám: Bogárzói iskola - Thorma János Múzeum könyvei 28. (Kiskunhalas, 2008)
Visszaemlékezések
háromkerekű kerti traktor, szélmotor. Talán csak a perpetum mobile nem sikerült neki, de azt is megpróbálta. Nem csak épített, hanem tanácsot is adott, sőt képviselte környezete érdekeit is. 1956-tól a rendszerváltásig, 1989-ig 33 éven át volt a bogárzói választókörzet tanácstagja, sőt két ciklusban a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja is. Választói bizalommal fordultak hozzá minden ügyes-bajos dolgukkal, hatósági ügyeikkel, nyomtatványok, űrlapok kitöltésével, kérelmek, kérvények megfogalmazásával. Az ötvenes évek padlást söprő nehézsége ellenére 1954-ben megszülettem és harmadik leszármazóként szintén a Kálmán nevet kaptam. Egykori iskolám, különös tisztelet - mit érzek iránta - mondatja velem: alma materem kopott kövén lépkedve jutott eszembe, sokan lehetünk így, ez nem csak a mi iskolánk, hanem generációk iskolája volt. Ez az iskola nemzedékeket, korosztályokat kötött össze, indított útnak, sokunknak meghatározta az életét. Elballagva a bogárzói iskolában, serdülő ifjúként elvágyódtam a szeretetet és biztonságot nyújtó családi házból, nagyobb vágyak és remények fűtöttek, amelyeket akkor - és így utólag is - Szegeden gondoltam beteljesülni. Ma is sokszor megkönnyezve gondolok vissza azokra a családi beszélgetésekre, mikor szüleim szívet szaggató módon vívódtak, őrlődtek fiuk felismert jövője és elvesztése, a szomszédok, ismerősök megszólása, helytelenítése miatt. Ma már - két joghallgató egyetemista lány apjaként - tudom, micsoda erős elszánás volt apámban és anyámban, mikor 14 évesen elengedtek az akkor még nagyon távolinak tűnő, megfoghatatlan nagyvárosba. Persze, azt is tudom és ehelyütt is köszönöm, ebben hatalmas szerepe volt egykori tanítóimnak Molnár Feri bácsinak és feleségének, Etelka néninek. Innen már egyszerű és könnyű volt az életem, Szegeden elvégeztem az akkori nevén Déri Miksa Gépipari Technikumot, majd Kecskeméten a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolát. Matematika-tanítással kezdtem a felnőttek életét, majd 24 éves korom óta, 28 éve - különböző intézményekben, részvénytársaságokban - folyamatosan (vezér)igazgató voltam, vagyok. Nyolc éven át a szegedi tanács számítástechnikai köz- pontját, a rendszerváltás után 16 éven át kereskedelmi részvénytársaságot vezettem, öt év óta Szeged város 50 óvodája, 19 általános iskolája, 21 középiskolája, 9 kollégiuma és 7 művelődési háza évi 15 milliárd forint összegű pénzügyi, gazdálkodási, épület-felújítási és beruházási, beszerzési feladatainak végrehajtását irányítom. Innen, ebből a bogárzói iskolából indultam, ahová most negyven év után emlékezni jöttem. Itt kaptam meg mindazt - elsősorban emberi, erkölcsi alapot, kitartást, szüleim, tanítóim itt alakították ki bennem azt a küzdés- és kitörésvágyat - ami nélkül nem érez- hetném magam sikeres és elégedett embernek, ami nélkül nem hiszem, hogy boldog lehetnék. Szép, megható és felemelő ünnepnappá vált ez a szeptember végi szombat, még ha az időjárás nem is fogadott teljesen a kegyeibe minket. Kissé dideregtünk, hideg, borongós idő volt, de a közös múlt, a közös gyökerek, no meg Tallér Lajos bográcsban főtt birkája és Fricska Imre szarvasa a mellé kínált forralt borral melengette lelkünket. Nem lehetünk eléggé hálásak a bogárzói iskolai egykori diákjának Szabó Karcsinak, akinek kipattant fejéből a gondolat, hogy az iskola öregdiákjai találkozzanak, ünnepeljük meg a 95 évvel ezelőtt, 1913-ban megnyitott és 63 tanéven át működő iskolát, emlékezzünk a múltra, köszöntsük a még velünk emlékező tanítókat. Kardos Kálmán, a bogárzói iskola 1960-1968 közötti tanulója 73
